Lenti

2011.08.22. 15:32

Szoborkompozíciók szalmából

Megvédte bajnoki címét Kerkaszentkirályon második alkalommal megrendezett, hétvégi szalmaszobor- építő versenyen a Dobri Jövőjéért Egyesület.

Gyuricza Ferenc

Kerkaszentkirályon tavaly rendeztek először szalmaszobor- építő versenyt, s az ötlet kedvező fogadtatása miatt a község önkormányzata úgy döntött, azt hagyománnyá nemesíti. Ugyan az idei rendezvényre kevesebben neveztek, ám Pál Zoltán polgármester szerint nincs ok az elkeseredésre, hiszen egyrészt minőségi előrelépés történt, emellett rendezvények egész sorával kellett versenyre kelniük, talán ezért is voltak a reméltnél kevesebben.

- Maga az ötlet jó, ezt már tavaly is le tudtuk mérni -mondta a polgármester. - A szalmaszobor építése nem egyszerű feladat, de nagy örömünkre idén csak olyanok neveztek, akik valóban átgondolt, tetszetős, szépen kivitelezett kompozíciókkal lepték meg az érdeklődőket. Bízunk abban, hogy a későbbiekben ez a rendezvény is gyökeret tud ereszteni a térségben.

A község központjában a csapatok többek között kiformázták a meséből ismert barátságos, de morc kinézetű Shrek-et, felépítettek egy várat, s megmintázták a település egykori malmát is. A legjobb teljesítményt a címvédő Dobri Jövőjéért Egyesület tagjai nyújtották, akik egy régi falusi életmódra emlékeztető életképet készítettek. Ehhez jórészt szalmát használtak fel, de egy hordó, illetve néhány egyéb kiegészítő kellék is színesítette művüket.

- Már a tavalyi verseny másnapján úgy határoztunk, hogy a bajnoki cím megvédése érdekében olyan kompozícióval készülünk, mely jól tükrözi annak a vidéknek a hagyományait, ahol élünk. A terv tehát megvolt, a megvalósítás pedig egy fél napot vett igénybe - foglalta össze Gazdag Csaba ötletgazda, hozzátéve, hogy az építést nagyban hátráltatta a péntek esti vihar, így a dobriak csak szombaton délelőtt dolgoztak. A vihar másoknak is okozott nehézséget, volt olyan csapat, amely néhány másodperccel a zsűrizést megelőzően végezte el az utolsó simításokat. Az elkészült szalmaszobrok a község központjában tekinthetőek meg.

Ezek is érdekelhetik