Őzek és boszorkányok Hévíz új múzeumában

Bár manapság múzeumot építeni merész vállalkozás, Hévízen több minden is indokolta ezt, bocsátja előre Kepli József János alpolgármester.

– Szerettünk volna az egregyi városrészben található, római korból származó villa rustica romjai mellett egy olyan bemutatóépületet létrehozni, ami múzeumi foglalkoztatóhelyként közelebb hozza a mai kor emberéhez a hévízi és környékbeli ásatások során feltárt értékes kulturális örökséget. S mivel nálunk a mindig nagy számban jelen levő turisták révén folyamatos az érdeklődés, az általánosnál kisebb kockázatot vállaltunk a múzeumépítéssel, amely egyébként egy 800 milliós, a teljes egregyi városrész megújítását célzó projekt részeként valósult meg – mondja az alpolgármester az általa koordinált Korok és borok elnevezésű fejlesztésről. – Az évről évre rekordszámú látogatót vonzó helytörténeti kiállításunkon eddig csak azt tudtuk megmutatni, hogy a hévízi gyógyászat és turizmus milyen alapokra építkezik, most pedig a korokon átívelő történelmi örökségünk bemutatására vállalkozunk.

A tizenhárom vitrinben felvonultatott leletek széles időintervallumot ölelnek fel: a kiállítás Krisztus előtt 6 ezertől indul s a középkorral zárul. Erről már dr. Szarka Lajos történész beszélt a múzeum avatását követő tárlatvezetésen, hangsúlyozva: a legfontosabb és leggazdagabb mind közül a római kor, hiszen az elmúlt évtizedekben összesen tíz római kori épület maradványát tárták fel Egregyen, köztük az ezer négyzetméteres villa rusticát.

Kepli József János egy különleges római kori, Egregyen feltárt leletet, egy Jupiter főisten tiszteletére emelt oltártöredéket mutat (Fotó: Varga Lívia)

– Az első tárló az újkőkort mutatja be, az első telepesek ugyanis régészetileg dokumentálhatóan ekkor, azaz a Krisztus előtti 6. évezredben jelentek meg Egregyen. Ezt bizonyítják a feltárt kőeszközök, kerámiatöredékek – sorolta dr. Szarka Lajos.

Néhány lépést téve a bronz-, a kora- és a középső, valamint késői vaskor leletei – kerámiák, urnák, ékszerek és testpecsétlők – előtt, átlépünk a római korba, amiről öt vitrin tanúskodik.

Dr. Szarka Lajos itt a Hévízi-tó iszapjából előkerült pénzérmékre hívja fel a figyelmet, amelyek bizonyítják: a rómaiak nemcsak ipari célokra használták a tavat, hanem gyógyhelyként is, már kétezer évvel ezelőtt. Megismerkedhetünk továbbá a római építészettel, a felhasznált építőanyagokkal, s találunk itt oltárköveket is.

Egy különálló helyiségben római kori villák rekonstruált képeit tekintheti meg az érdeklődő, köztük a múzeum melletti villa rusticáét is. Az ilyen jellegű épületegyütteseket a római korban jellemzően a leszerelt katonák kapták, nemesi adományként. Az egregyi alaprajzon felfedezhetőek egy melegvizes római fürdő tartóoszlopai s későbbről egy Mithrasz-oltár. A vitrinekben pedig mozaikdarabok, üvegablak töredékek, két rézfigura és egy, a maga nemében pártalan, aprócska őzfigura mesél a múltról. Utóbbi egyedisége miatt a Korok és borok projekt jelképévé vált – olyannyira, hogy a Farkas Ferenc szobrászművész által megformált hasonmása fogadja a múzeum előtti téren a látogatót. Rendeltetése a mai napig kérdéses. Egyes szakértők úgy vélik: egy, a villagazdaságban élő patrícius gyerekének volt a játékszere, amit bronzból öntöttek ki egy minta alapján a késő császárkorban. Mások azt mondják, az őzike egy sírba helyezett totemállat volt. Mint Kepli József János fogalmazott: a jövő feladata, hogy a szakértők megfejtsék a rejtélyt, ahogy az is fontos kérdés lehet: hogyan éltek és gazdálkodtak a villa rusticában a leszerelt római katonák.

Dr. Szarka Lajos történész az egyik, római kort bemutató vitrinnél (Fotó: Pezzetta Umberto)

A népvándorlás koráról övcsatok, díszek és kerámiák tanúskodnak, s a 9. századból ránk maradt egy boszorkány csontváza is. Mint a dr. Müller Róbert által írt, a kiállítást bemutató Hévíz évezredei című kiadványból kiderül: a Hévíz-dombon feltárt népvándorláskori település egyik különleges jelensége egy házba temetett 23-30 év körüli nő, akitől minden bizonnyal félt a falu közössége. A köré rakott tárgyak – például egy „varázsfüvek” tárolására szolgáló tégely s egy füstölő – különös foglalkozására utalhatnak, s arra, hogy boszorkánynak tartotta a közösség. Ezt bizonyítja, hogy, miután a szokatlan pózban – mindkét karját behajlították a vállához, lába kissé terpeszben, békaállásban volt – levő testet elhelyezték a padlón, szétbontották a házát és földdel temették be. A szakértők feltételezik: a nő a vámpírizmus elleni praktikák áldozata lett.

– Szeretnénk, ha az új múzeum pedagógiai funkciót is betöltene, és rendhagyó történelemórák helyszínéül szolgálhatna. S arra ösztönözzük a kulturális egyesületeket, civil szervezeteket, hogy hozzanak létre római kori hagyományőrző csoportokat – fejti ki az alpolgármester, hangsúlyozva: a jövőben interaktív elemekkel bővül a múzeum kínálata, például mobileszközökre letölthető soknyelvű tárlatvezetéssel, a villa rustica területén pedig felépítenének egy korabeli cölöperődöt. Tervben van továbbá, hogy a városrészben kialakított, korokon átívelő sétaút végállomásán lévő Árpád-kori templomnál egy kálváriát alakítanak ki. – Ez egyfajta kultúrmisszió is abban a kiélezett etnikai helyzetben, amely most feszül Európán belül, valamint kelet és nyugat között. A cél, hogy megerősítve kereszténységünket segítse az egyéneket és közösségeket hitük megszilárdításában.

„Ergye Egregyre!”

Két kedvenc helyem van Hévízen. Az egyik a tófürdő véd-erdő felőli oldalán futó hangulatos sétány, ahol mindig kiválóan el tudok elmélkedni az élet(em) nagy dolgain. A másik pedig a népszerű fürdőváros kevésbé ismert, ám annál tetszetősebb része, Egregy, ahol a domboldalról szőlőültetvények futnak alá, s kisvendéglők, borozók csábítják kockás abroszos asztalaikhoz a hegymenetben megfáradt túrázót. Nem túlzás azt állítani: több ezer év történelme koncentrálódik ebben a dimbes-dombos városrészben, ahol egy csaknem négy évszázadon át lakott császárkori település maradványait rejti magában a föld. Itt van a római kori rom, itt épült fel az új múzeum, ahonnan a Dombföldi úton felkapaszkodva egy rusztikus díszburkolattal ellátott ösvényen, tucatnyi római hadi zászló mellett egy partfalba vágott téglasírhoz visz az út, benne egy üvegfal mögött lévő csontvázzal, amely előtt tisztetét tette Kosztolányi Dezső is. Ő ekképpen vall a nagy találkozásról: „Kis falucska ez. Mindössze kilencven nádfödeles, palakőből rakott házacska van benne, mely lassan kapaszkodik a lankás talajra. Hatszáz lélek lakja. Valamennyi szegény zsellérember. A gépkocsi megáll egy ütött-kopott házikó előtt. (...) A kapufélfára szöggel van erősítve egy papírlap. Ezért jöttem. Tiszteleti látogatást teszek a római hadvezérnél, aki valaha a hadműveletek érdekében, magasabb parancsra Pannóniába vonult légiói élén, itt lelte halálát, és itt is temették el.” Azóta kiderült: nem hadvezért, hanem egy 4. században élt környékbeli lakót rejt a sír, ám mindez a lényegen, „a világhódító Róma és a kis Egregy titokzatos találkozásán” semmit sem változtat. De minderről győződjön meg mindenki maga. Ahogy Kosztolányi Dezső írja: „Ha nem hiszed, eredj Egregyre. Vagy ahogy ők mondanák: Ergye Egregyre!”