A francia nő én vagyok

A múlt című 2013-as, iráni rendező alkotta francia film közös megtekintése után hosszan beszélgettek, elemeztek, egymás szempontjaiban elmerültek. Míg otthon, vagy a moziban „csak" megnézünk egy filmet, esetleg néhány percig még velünk vannak a fejünkben a szereplők, aztán megyünk tovább. Nem így a pszichofilmklubban.

Arcok, indulatok, bánatok. Jelenet a francia A múlt című filmből

Az aktuálisa terítékre került filmben egy francia asszonyt ismerhettünk meg, akinek már van két lánya, egyikük épp a felnőtté válás kusza időszakában gyötrődik. A nő a harmadik gyermekét várja egy harmadik férfitől. Korábbi férje, ahogy a mostani párja is iráni származású. A nő, a válást intézni visszatérő volt férj, az új kapcsolat és annak öngyilkosságot elkövetett, kómában fekvő felesége kénytelen együtt keresni megoldást. A nehéz helyzeteket teremtő felnőttszituációkat is felülírják a nagylányban munkáló indulatok, valamint a bonyolult együttesbe belépő érzékeny ötéves kisfiú, az új férfi gyermeke. Fojtott indulatok, soha ki nem bogozható kapcsolati háló. Még az utolsó kép is nyitva hagyja a folytatást. Maga az élet, amit a felnőttek jól elszúrnak a gyereknek. (Persze a sommás megállapítás csak egy nézői vélemény...)

– Mára kialakult az a törzsközönség, amely mindig jelen van a nagyjából havonta jelentkező filmklub foglalkozásain, együttlétein – tájékoztatott Gaál Boglárka, amikor a januári vetítés után összegzésre invitáltam a két szakembert. – Ráadásul egyre nyitottabbak, így azok is hamar csatlakoznak, akik először járnak itt, először érzik, hogy egy film talán sokkal többről szól, minthogy szórakoztatva kitöltsön az életünkből 120 percet.

– Nem elsődleges cél, hogy a saját életünkből osszunk meg helyzeteket, konfliktusokat – folytatta Babrik Zsuzsa. – De elindítja a tanulási folyamatot, hogy gondolkozzunk magunkról, mi mit tennénk egy-egy szituációban. Ezügyben lélektanilag-szakmailag csak finom ráhangolódást tanítunk. Bennünket is inspirálnak egyébként a hallottak, változik a filmről kialakított képünk.

„Bennünket is inspirálnak az elhangzottak." Babrik Zsuzsa és Gaál Boglárka. Fotó: Arany Horváth Zsuzsa

Babrik Zsuzsa pszichiáter és Gaál Boglárka családterapeuta már jóideje elhatározta, megmutatja, hogy a filmek segítségével önmagunkra nyitunk ablakot. Persze, nem mindegy, milyen filmet nézünk. A válogatás felelőse Babrik Zsuzsa, de a követő beszélgetést ketten vezetik. A szó amúgy nem túl jó, hiszen nem vezetnek, nem irányítanak, szempontokat is módjával adnak. A nézők, az együttgondolkodók maguktól bontják ki egy-egy történet lényegét, hol az egyik, hol a másik szereplővel azonosulva. Indokokat, motivációkat keresnek, a felszín mögött meghúzódó korábbi élethelyzeteket. Jó esetben úgy mennek haza, hogy észre sem veszik, holnaptól valamit másképp fognak csinálni, már ami az emberi kapcsolatokat illeti.

Élethazugságok, nemcsak a vásznon

A legutóbb elemzett filmet az iráni származású Asghar Farhadi rendezte 2013-ban. A tragikus események sorát okozó élethazugságokkal olyan feszültséget teremt, hogy még egy thriller is megirigyelhetné, írta róla a kritika. Szereplők: Bérénice Bejo (Marie), Tahar Rahim (Samir), Ali Mosaffa (Ahmad), Pauline Burlet (Lucie).