Kultúra

2014.10.23. 17:15

Amikor bezárul az iskola - Középiskolás szereplőkkel forgatott thriller-drámát két amatőr filmes

Lenti - Közel nyolcvan perc a játékideje annak az amatőr filmnek, amit Hantos András és Nagy Gyula készített jórészt helyi középiskolás diákok szereplésével.

Gyuricza Ferenc

A Zártosztály bemutatóját a napokban tartották a határ menti városban, az első előadást a Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola tanulói tekinthették meg, majd ezt követően a város érdeklődő lakossága elé tárták művüket az alkotók. Mindkét vetítést óriási ováció fogadta, perceken át zúgott a taps.

– Szavakkal szinte kifejezhetetlen az érzés, nagyon jól esik a közönség reakciója, az a rengeteg gratuláció, amit az előadások után kaptunk – fogalmazta meg Hantos András, aki a produkciós vezetői feladatokat látta el. – Ez egy közös munka szüleménye, Nagy Gyulával közösen írtuk a forgatókönyvet, s együtt is rendeztük a Zártosztályt.

 

A film története egy ötven évvel korábbi, természetesen fiktív eseményhez kapcsolódik. A helyi gimnázium építkezésén történt baleset következtében meghalt egy kisfiú. A diákok körében elterjed egy legenda, miszerint a fiú szelleme az iskola falai között kísért. A történet egyik főszereplője, az Áfra Benjamin által alakított Tamás, miután azt látja, hogy szíve választottja, Edina (őt a filmben Burinda Borbála személyesíti meg) érdeklődik a téma iránt, felveti barátainak az ötletet: a haláleset évfordulójának éjszakáján titokban zárkózzanak be az iskolába, hátha sikerül találkozniuk a szellemmel. Tervüket azonban a bandából kirekesztett Lia (Tátrai Renáta) is megneszeli, ezért még előttük beoson az iskola épületébe. A kis csapat olyasmiket él át az éjszaka folyamán, amire senki sem számított.

– Nehéz lenne a film műfaját meghatározni, a legjobban talán az illik rá, hogy vígjáték elemeket tartalmazó thriller-dráma – folytatta Nagy Gyula, aki a már említetteken túl operatőrként és vágóként tevékenykedett, továbbá az utómunkálatokat végezte. – Van még feladatunk bőven, az elkövetkezendő időben DVD-t szeretnénk összeállítani a felvett anyagból, amint azzal elkészülünk, úgy szeretnénk az internet révén nyilvános fórumokon is megosztani az érdeklődőkkel a filmet.

A Zártosztály a Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában informatikát oktató Hantos Andrásnak már a második alkotása, két éve Tükörkép címmel készített egy hasonló műfajú, ám a jelenleginél jóval rövidebb játékidejű filmet. A mérnök-informatikus Nagy Gyulának viszont ez az első ilyen jellegű munkája. A két alkotó úgy tervezi, a Zártosztályt benevezik amatőr filmes szemlékre is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!