Az újratemetés üzenete

Kádár János leváltását és Grósz Károly főtitkárra választását követően, 1988 júniusában megalakulhatott Történelmi Igazságtétel Bizottsága (TIB), amely a kommunista rendszer üldözöttjeinek, így az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatainak rehabilitását, a történelemhamisítás felszámolását tűzte zászlajára. A bizottság Nagy Imre miniszterelnök, Gimes Miklós újságíró-politikus és Maléter Pál honvédelmi miniszter kivégzésének 31. évfordulójára időzítette az újratemetést, amely végül az ellenzék szándékainak megfelelően ünnepélyes demonstrációvá avanzsált.

1989 nyarára már az MSZMP reformerői sem ellenezték a nyilvános szertartást (Pozsgay Imre államminiszter már januárban népfelkelésnek minősítette '56-ot, az addigi ellenforradalom titulus lecselérése alapvető ideológiai váltást jelentett). Április elsején azonosították a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában a kivégzettek maradványait, s június 16-án itt helyezték őket végső nyugalomra. Előzőleg pedig a Hősök terén, becslések szerint 300-400 ezer ember jelenlétében rendezték meg azt a kegyeleti megemlékezést, amelyet a tévé is élőben közvetített, így az egész ország számára nyilvánvalóvá vált a korszakváltás elkerülhetetlensége. Romsics Ignác történész megállapítása szerint a Magyar Szocialista Munkáspárt pszichológiailag ezen a napon roppant össze .

Nagy Imre és társai ravatala a Műcsarnok előtt, a budapesti Hősök terén rendezett megemlékezésen, 1989. június 16-án (Fotó: archív)

A Műcsarnok előtti területen Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a Névtelen Forradalmár sírját ravatalozták fel. Göncz Árpád (TIB) nyitóbeszéde után az egykori vádlottak nevében Vásárhelyi Miklós, a Recski Szövetségtől Zimányi Tibor, a halálraítéltek képviseletében Mécs Imre, a munkástanácsoktól Rácz Sándor, a szabadságharcosok részéről Király Béla, a fiatalok szószólójaként pedig Orbán Viktor szólalt fel. A Fidesz ifjú politikusa mondta a legnagyobb hatású beszédet; a szabad választásoknak, az orosz csapatok kivonásának és a kommunista diktatúra lebontásának követelése tovább növelte a rendszerváltás iránt elkötelezettek táborát, és hozzájárult ahhoz, hogy '56 újra forradalomként jelenlen meg a közbeszédben. Az újratemetéssel egyszersmind a magyar társadalom Bozóki András megfogalmazása szerint nemcsak a reformkommunista Nagy Imrétől, de magától a reformkommunizmustól is elbúcsúzott.

Kádár az újratemetést még figyelemmel kísérhette; július 6-án halt meg, azon a napon, amikor Nagy Imrét a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta.