A résztvevők egységes normarendszer kialakítását szorgalmazták az információszabadság terén (4. rész)

Mivel az információhoz való hozzáférést az unión belül is másként szabályozzák a tagállamok, így aztán újságíró legyen a talpán, aki pontosan tudja, országonként éppen mi a verdikt. Többek közt ezért is lenne célszerű egy egységes normarendszer kialakítása  fogalmazták meg - a Délkelet-európai Médiafórum előadói, akik nemzetközi kitekintést adtak az információhoz való hozzájutás vegyes tapasztalatairól.

Földes Ádám, a Transparency International budapesti képviselője mondandójában rávilágított: ma már egyetlen sztoriról sem lehet elmondani, hogy ne lenne nemzetközi vonatkozása, az információ áramlásának ugyanis nem szabnak gátat az országhatárok. Ha ez így van  márpedig így van , akkor miért szabályozzák még az unión belül is másként a tagországok az információhoz való hozzájutást?

Az előadó jelezte: egységes normarendszer kialakítására tettek már kísérletet a tagállamok, tavaly nyáron ugyanis megállapodás született az információ szabad áramoltatásáról, ám ez a szabályozás mindaddig nem léphet életbe, ameddig legalább tíz tagállam nem ratifikálja azt. Földes Ádám ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nem kell feltétlen megvárni, míg a lassú és körülményes bürokrácia szabad utat enged, a tagállamok  újságírói egymással is felvehetik a kapcsolatot, hogy egy-egy sztorihoz információt, segítséget kérjenek.

Stefano Pilotto, a trieszti MIB School of Management nemzetközi kapcsolatokat oktató tanára a hatalom és az újságírás érdekellentétéről beszélt. Mint mondta: nem véletlen, hogy az aktuális kormányok  bizalmatlanok a sajtóval, hiszen a média által megfogalmazott kritika komoly erővel  bír a hatalom elvesztésére. Az olasz szakember ugyanakkor arra is felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a wikileaks.org általi kiszivárogtatás roppant nagy károkat okozott a diplomatáknak, akiknek többek között az is  feladatuk, hogy személyes információkkal lássák el saját országuk vezetőit, illetőleg figyelmeztessenek minden olyan körülményre, amelyek  adott esetben államközi szerződéseket, tárgyalásokat is befolyásolhatnak.

Stefano Pilotto szerint a wikileaks.org  a kiszivárogtatással átlépte az eddigi határokat, eltörölte annak mítoszát, hogy manapság bármit titokban lehet tartani. Az újságíróként is tevékenykedő  szakember szerint éppen a fentiek miatt lenne fontos egy egységes normarendszer kialakítása, így nem fordulhatna elő, hogy bizonyos országokban mindent közzé lehet tenni, míg máshol üldözik az oknyomozó kollégákat.


Zuzana Wienk, a pozsonyi Fair Play Szövetség  képviselője a szlovák helyzetet mutatta be. Mint mondta: szervezetük egyik fő  feladata, hogy ellenőrizzék a politikusok tevékenységét, illetőleg a közpénzek felhasználását. Ehhez viszont szabad információáramlásra van szükség, ami  Szlovákiában 2002 előtt nem volt biztosított. A törvény elfogadása előtt  az újságírók hivatalosan  szinte semmilyen információhoz nem juthattak hozzá a közpénzek felhasználásáról, azóta pedig szigorú szabályok közé szorították ezt a munkát.

Zuzana Wienk azt is elmondta: a törvény hatályba lépését követően többször is bírósági úton tudtak csak érvényt szerezni jogaiknak, ami elérte a kívánt hatást. Manapság ugyanis egyre kevesebb állami hivatal meri megtagadni a közpénzekkel kapcsolatos és egyéb közérdekű adat kiadását. Az adatok kikérése azonban még ma is hosszadalmas folyamat, ezért a szervezet 2003-ban saját adatbázist hozott létre, amelyben mindent rögzítettek az  állami támogatásokról,  pályázatokról, így azt is sikerült felderíteni, hogy mely cégek, pénzemberek állnak a szlovák pártok mögött.

Az adatbázisnak köszönhetően több korrupciós ügyet is felgöngyölített  a szervezet, vidéki polgármesterek megvesztegetésétől kezdve  nemzetközi cégóriások túlzott állami dotációján keresztül. A pozsonyi szervezet képviselője minden újságírót arra  ösztönzött, hogy alakítsanak ki hasonló adatbázist saját hazájukban is, amelyet folyamatosan frissítve tényszerű, sőt   elemző cikkek születhetnek.

Gavin Sheridan ír újságíró és blogger egészen más tapasztalatokról és módszerekről számolt be. Mint mondta: az oknyomozó újságírás két fázisból áll, egyrészt az információk begyűjtéséből, majd azok elemzéséből és tálalásából. Mint kiderült: Gavin és társai  az ír törvények értelmében a lehető legtöbb  nyilvános adatot kérték ki a minisztériumokból  például mire és mennyit költenek a tárcák , majd  rendszerezve azokat az interneten közzé is tették. A siker nem maradt el, az oldal látogatói ugyanis számos kiegészítést adtak, ami újabb sztorikat generált.

A beszélgetés végén Alexander Kasumov, a szófiai Információszabadság Program elnöke összegezte az elhangzottakat, majd leszögezte: ha a kormányoknak az a feladatuk, hogy kezeljék a közvagyont, akkor  az embereknek joguk van tudni, mire és mennyit költ a hatalom.


Sorozatunk témakörei:

1. Az oknyomozó újságírás módszerei
2. A nonprofit médiaközpontok szerepe
3. Az információszabadság regiós tapasztalatai
4. Az információszabadság a nagyvilágban
5. A tulajdonviszonyok átláthatósága a médiában
6. A titkos archívumokhoz való hozzáférés



Az eddig megjelent cikkek itt