Azok az isztriai vörös csillagok

Amikor a szemünk elé tárul a kikötőváros, Fiume (Rijeka), és az Isztria-félsziget északkeleti csücskének egyik gyöngyszeme, Abbázia (Opatija) látványa, valamint balra tekintve megpillantjuk a Krk és a Cres szigeteket is, akkor az ember már érzi, tudja, hogy megérkezett, itt a tenger, a csodálatos, azúrkék Kvarner-öböl.

Pont egy évtizede nem múlhat el nyár anélkül, hogy végig ne sétálnék az Isztria fővárosának tartott, annak legdélebb csücskén, a Kamenjak-foknál fekvő Pula óvárosán. Néhány évvel ezelőtt – miközben ismét Pulát igyekeztem elérni a mediterrán nyári forróságban – éppen a feltűnő, vörös csillag okán álltam meg először az Isztria kebelében rejtőzködő, Raša bányászfalucska határában. Miközben rácsodálkoztam a szépen rendbe tartott, vörös csillagos emlékműre, és a fényképezőgépemért nyúltam, elhatároztam: jövőre úgy fogok érkezni, hogy rászánok néhány napot az isztriai vörös csillagok „felkutatására". Így is történt... A félszigetre „belépve", rögtön Opatija és Ičići határán ráleltem az elsőre. Az emlékmű egy szépen gondozott, kis parkban áll. A robosztus márványtábla a következő gondolatokat hirdeti: „Erős oszlopunk, a dicső nemzeti felszabadítási hadseregünk előtt, a német megszállók – látva a végső összeomlást – 37 fasisztaellenes katona felett kitöltötték tehetetlen dühüket. A megkínzott foglyok, kiket 1945. április 04-én ebbe a gödörbe vetettek 22 ismeretlenen kívül, itt elesettek:" – majd következik a hősök névsora – „Ezt az emléktálát a Nemzeti Felszabadítási Háborús Katonai Szövetség és Opatija városa emelte, sokáig emlékezve az elesett áldozatokra, a haza szabadságáért örökké emlékezve rájuk!"

Az opatijai emlékmű egy kis parkban bújik meg

Alighogy továbbindulunk, és Ičićin áthaladva beérünk Ikaba, a tengerparti sétány mellett áll egy újabb emlékmű. A faragott kőkockák ismét egy márványtáblát ölelnek körül, mellyen a vörös csillag alatt egy puskát és egy babérkoszorút fektettek egymásra, mellette pedig az emlékező szöveg olvasható: „Fasiszta bűnözők kezeitől ifjúságuk virágában elesettekre. Örökre emlékezve, halhatatlanságukért tesz nekik köszönetet a nemzet, emelve ezt az emlékművet, hogy századokig tanúskodjon arról, mit tettek és adtak drága hazájuk szabadságáért. 1959. 7. 27. IKA"

Az ikai emlékkő, háttérben Rijeka toronyházaival

A tengerparti úton továbbhaladva, nemsoká elérünk egy impozáns fjordot, ami mintegy 5 kilométernyire nyúlik be a félsziget belsejébe. Itt az utazó is elköszön a partvidéktől, mikor a 66-os utat követve elindul az Isztria kebelébe. Mivel ide nem messze van Labin városa, ezért én ezt a szorost a „labini-fjordnak" neveztem el, de persze ez csak az én „meghatározásom". Igazából a Boljunčica kifolyásánál fekvő Plomin települést illene itt megemlíteni, a kis falu a hegyoldalba építve „felügyeli" a környéket. Labint elhagyva, Raša bányászfalucska előtt bukkanunk ismét a vörös csillagos, szépen rendben tartott emlékműre, amelyet az út mellett láthatunk, mintegy 200 méterre egy eldugott kis vízeséstől. Ez a vidék már az isztriai-partizánharcok centrumába esik, éppen csak körül kell tekintenünk, hogy ezt megértsük. Mindenfelé sűrű erdővel benőtt hegyeket és völgyeket láthatunk, ami ugye partizánharchoz ideális... Az iménti emlékmű Tito partizánjainak állít emléket, a környéken, 1943. szeptember 13. napján lezajlott – a németekkel vívott – ütközet apropójából. Az emlékmű felirata: „Azokért, akik a híres K.P.J. és partizán vezér Tito irányítása alatt ezen a napon megmutatták a világnak hősiességüket. 1943. szeptember 13. napján csatlakozva a szabadságért a német hódítók elleni küzdelemhez, 43 labinai bányász és hős partizán adta életét. Az emlékművet állította: Szabad Hősök Szervezete Raša" A bányászfaluban további két emlékműre lelhetünk még, az egyik az ismert partizánvezérnek, Batelić Ivan -nak („Mate") állít örök mementót.

A Boljunčica kifolyásánál fekvő Plominból lenyűgöző a kilátás a Kvarner-öbölre

Nem messze – mintegy 10 kilométerre – innen, Pula irányába – Barban felé – továbbhaladva, az egyik, sűrű erdővel borított hegy tetején kis tisztásra lehetünk figyelmesek, ahol – az útról is jól láthatóan – a TITO feliratot rakták ki vakítóan fehér kövekből. Mindez történik a második évezred második évtizedének az elején, Horvátországban...

Pula felé továbbindulva – már Barbant elhagyva – újabb, monumentálisnak is nevezhető partizánemlékmű áll az út jobb oldalán, terebélyes fák alatt, csendes kis pihenőt biztosítva az utazónak. Itt 3 darab, egyenként két embernél is magasabb és ölesebb márványtábla örökít meg többszáz nevet, akik a környéken, illetve az Isztrián folyó partizánharcokban vesztették életüket: „Hálával és dicsőséggel emlékezünk a II. világháborúban elhunyt katonákra és a fasizmus áldozataira, a Győzelem Napja alkalmából. 2009. május 9. Barban". „A harcosok emlékére emelte Barbanštine Sutivanca és Balići" – vésték a másik táblára, a sokszáz név alá. Majd onnan nem messze, Prodol községbe érve, szinte a falu közepén egy újabb, ötágú csillagos, obeliszkes emlékműre lelünk, amit a prodoli partizánok emlékére és dicsőségére emeltek, rajta az elesett hősök neve is fel van sorolva. Miközben az obeliszket fényképeztem 2012 nyarán, a szembenlévő kocsmából néhány idősebb falubeli jött oda hozzám, és kérdően néztek rám. Szerény német és szerb tudásommal, no meg kézzel-lábbal igyekeztem elmagyarázni, hogy a partizánokat kutatom. A vállamat megveregetve tessékeltek be a kocsmába, és büszkén mutatták meg a talponálló „dicsőségfalát". A keretes képről az egyenruhás Tito marsall nézett le rám.

A pulai, vörös csillagos obeliszk a Vodnjanska cesta és a Fažanska utcák kereszteződésében

A községet elhagyva, de még Marčana előtt ismét két emlékmű következik. Az egyik Prodoltól határától mintegy 5 kilométerre áll közvetlen az út szélén, az emlékkő már megszürkült, rajta a felirat is nehezen olvasható, de a kis facsemete árnyékában álló mementó – ami az elfogott és ezen a helyen agyonlőtt partizánoknak állít emléket – környékét becsületesen lekaszálták, hogy a fű ne lephesse be. Ismét továbbindulunk Pula felé, és nem megyünk még 15 kilométert sem, mikor már messziről észrevesszük a másik emléktáblát. Ezt egy szintén hófehér márványból elkészített nagyobb kőre helyezték, a tetejére pedig egy ötágú, vasból készített vörös ötágút hegesztettek. Az emlékmű tanúsága szerint: „Ezen a helyen 1944. XI. 5-én a fasiszták által lelőtt antifasiszták: A szabadságért és az életért harcoltak. A Pulai harcokban elesett bajtársak emlékére emelt emléktábla. 1950. VII. 27."

Innen már nincs messze Pula, Marčanát és Loborikát elhagyva megérkezünk az Isztria fővárosába. Itt a nagy, tengerjáró hajók számára épült központi kikötő partján, a római kori amfiteátrumtól nem messze találhatunk egy második világháborús emlékművet: „A nemzet felszabadulásáért küzdők és a fasizmus áldozatai, 1941 – 1945. Istria Népe" – áll az emlékművön, amelyre minden évben – május 9-én, a „Győzelem Napján" – egy vörös csillagot formázó, vörös virágokból álló koszorút helyeznek. Az emlékmű mellett a horvát trikolór, valamint Pula és az Isztria lobogóin kívül Olaszország zászlaját is fújdogálja a szél. Ha a kikötőtől északi irányba, Fažana és Rovinj felé indulunk tovább, akkor a Vodnjanska cesta és a Fažanska utcák kereszteződésében találhatunk még egy obeliszkes, vörös csillagos emlékművet, ami pedig olasz és szláv nyelven is hirdeti a partizánok dicsőségét, szintén felsorolva a helyszínen elesett olasz és jugoszláv emberek neveit: „A nácik által megölt elvtársak tiszteletére. – hirdeti az emlékmű.

Aldo Rismondo partizánvezér vörös csillagos emlékköve a Kokuletovica és Rovinj közötti úton

Ha Pulát elhagyva Rovinj felé indulunk, ma már több útvonalat is választhatunk. Én mindig Vodnjan, majd Bale felé indulok el. Így végig mintegy mérföldnyi távolságra van tőlem balkézfelől az Adria, és út közben is meg-megállok bizony a gyönyörű látványért. Rovinj északi irányba, huszonegynehány kilométerre fekszik az Isztria fővárosától, de mielőtt láthatóvá válna óvárosának kiemelkedő, egyedi tornya, a figyelmes utazó még egy partizán mementóra lelhet. Kokuletovica-t (Cocaletto) elhagyva, az út bal oldalán lándzsás levelű, mediterrán növények árnyékában bújik meg az emlékkő. „Dicsőség az elesett harcosnak – "Aldo Rismondo" – A Rovinji Katonai Szövetség és Gro munkásai – Rovinj" hirdeti a márványtábla felirata, amelyen ismét központi szerepet kapott a vörös jelkép. Azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy valamiért az Isztrián csak nem akar elvásni az a vörös csillag...