Külföld

2010.01.06. 10:15

Halálos fenyegetéseket kapott az izraeli védelmi miniszter

Több tucat halálos fenyegetést kapott Ehud Barak izraeli védelmi miniszter azóta, hogy a kormány úgy döntött: lelassítja a ciszjordániai zsidó lakótelepek építését - jelentette szerdán több médium.

MTI/AP

A Tízes csatorna televízió ismertette az egyik fenyegető levél tartalmát. Ennek írója halállal fenyegeti meg Barakot arra az esetre, ha "júdeai, szamáriai telepek megsemmisítését tervezné". Ez a levél kedden érkezett meg a miniszter hivatalába. Szerzője halállal fenyegette meg a politikus gyerekeit is.
   
A közszolgálati rádió úgy tudja, hogy a fenyegetések hatására megerősítették Barak személyi védelmét.Ezt az információt a Sin Bét belbiztonsági szolgálat szóvivője nem cáfolta, de nem is erősítette meg. Azt mondta: vizsgálják a fenyegető levelet.
   
A Sin Bétnek külön osztálya foglalkozik az ultranacionalista zsidók fenyegetéseinek vizsgálatával. Egy meg nem nevezett biztonsági forrás elmondta, hogy több tucatnyi telepes, illetve velük szimpatizáló kész lenne arra, hogy megtámadjon valakit a kormányból, és ezzel eltántorítsa Izraelt attól, hogy kivonuljon Ciszjordániából.
   
Közel félmillió zsidó telepes él olyan területen Ciszjordániában, amely a palesztinok terve szerint jövőbeni államuk része lenne. Izrael az utóbbi időben egyre nagyobb nemzetközi nyomás alá került, különösen az Egyesült Államok részéről, hogy hagyjon fel a telepeslakások építésével az 1967 óta megszállás alatt tartott területen.

Ezek is érdekelhetik