A régi egerszegi városháza új köntösben

Az osztrák–magyar kiegyezés 1867-es megkötésével nemcsak az ország politikai viszonyai változtak meg, hanem a megye székhelyére érkezve is igencsak elcsodálkozott a hajdan itt járt utazó. Az egykori poros, szegényes kinézetű kisváros helyett modern városközpont fogadta, a fákkal, virágokkal beültetett utcák tiszták, rendezettek lettek, a város egész külső megjelenése más képet mutatott.

Mindez annak volt köszönhető, hogy hosszas stagnálás után Egerszeg 1885-ben végre saját kezébe vette sorsának irányítását és rendezett tanácsú várossá vált. A korábbi nagyközségi szervezethez viszonyítva lényegesen átalakult a hivatalszerkezet, a tisztségviselők létszáma jelentősen gyarapodott. Ennélfogva a régi, egyemeletes városháza hamarosan szűknek bizonyult. Egy-egy kisebb szobában hárman-négyen is dolgoztak, és gyakran egymást akadályozták hivatalos kötelezettségeik teljesítésében. Nagy szükség lett volna egy levéltári helyiségre, és még maga a polgármester, Botfy Lajos számára sem jutott külön iroda. A képviselő-testület szomorúan állapította meg, hogy az épület „általában oly karban van, hogy az a város tekintélyének távolról sem felel meg”.

Teljesen új városháza emelésére a városatyák azonban gondolni sem mertek, hiszen Egerszeg az addigi fejlesztések folytán igen eladósodott. A földszinten ugyan akadt még néhány helyiség, amit igénybe vehettek volna, de ezeket kereskedők bérelték, s a város anyagi helyzete miatt a bevételeket nem lehetett csökkenteni. Így a képviselő-testület 1896. december 23-i ülésén úgy döntött, hogy a következő évben az épületre egy második emeletet építenek. Ezután hosszas tárgyalások kezdődtek a bankokkal a szükséges pénz megszerzését illetően, végül a meglévő kölcsönök kedvezőbb hitelfeltételekkel történő átváltása révén sikerült biztosítani a fedezetet. Bár az építkezést emiatt el kellett halasztani, mégis fontos szempont volt ez, hiszen az adósságállomány így nem növekedett, s a már amúgy is magas városi pótadót sem kellett megemelni. Ez utóbbi a városvezetés népszerűségét csökkentette volna.

Zalaegerszeg képviselő-testülete jó egy év elteltével, 1898. január 22-én tűzte ismét napirendre az ügyet. A városháza kibővítésének indokául az eddigiek mellett további érveket is felsorakoztattak. Egyrészt a felsőbb hatóságoknak a szakszerű közigazgatás tárgyi feltételeinek megteremtése iránti elvárásaira hivatkoztak, másrészt városszépítészeti szempontokat is felvetettek. A városatyák ezt követően úgy határoztak, hogy az építkezést még az év, vagyis 1898 tavaszán okvetlenül meg kell kezdeni. A kivitelezés lebonyolítására versenytárgyalást hirdettek, külön kikötésként fogalmazták meg, hogy az iparosmunkákat csak helyi szakemberek végezhetik. Azt is eldöntötték, hogy az átalakítás idejére a tisztségviselőket a pár éve épült óvoda fogadja be, a gyerekeket pedig addig az ott meglévő, régebbi helyiségekbe költöztetik át. A március 12-én megtartott versenytárgyalásra csak egy ajánlat érkezett, Morandini Román és Morandini Tamás egerszegi építőcégéé, amely 17 500 forintért vállalta az átépítést. A város az ajánlatot elfogadta, így a tavasz beköszöntével neki is láthattak a munkálatoknak. Morandiniék az átalakítást bő fél év alatt el is végezték. A megújult városházába a tisztségviselők 1898. november végén költözhettek vissza. Elégedetten szemlélték az eklektikus épület szépen kiépített homlokzatát az egyik ablak fölött megjelenő városi címerrel. A földszinten jutott hely a városi levéltárnak. A polgármester és a főjegyző irodája egyéb hivatali helyiségek társaságában az első emeleten volt található. A második emeleten többek között az anyakönyvi hivatal, a tanácsterem és a közgyűlési terem helyezkedett el. Ez utóbbiban, ahol huszártábornoki egyenruhában Ferenc József életnagyságú képe fogadta a belépőt, 1898. december 24-én tartották az első ülést. Ez alkalomból a képviselő-testület külön köszönetét fejezte ki Lányi Kálmán főmérnöknek, városi képviselőnek az építkezés lebonyolítása körüli szakértői fáradozásáért, valamint a Morandini testvéreknek, akik „az építkezést oly módon vitték keresztül, hogy az ellen az elfogulatlan bíráló alapos kifogást nem tehet”. Ugyanakkor Kele Antal városatya azon reményének adott kifejezést, hogy az új épület a közjó hajlékává válik. A képviselő-testület és a tisztikar ennek szellemében igyekezett a város javát szolgálni az elkövetkező években.