Hírek

2016.07.25. 17:55

Padok, hajléktalanok - Százötvenezer forintig terjedő bírsággal sújtható

Zalaegerszeg - Zajosak, italoznak, szemetelnek. Így jellemezte olvasónk a megyeszékhelyi belvárosban tanyát vert hajléktalanok viselkedését.

Arany Gábor

Megfogalmazása szerint ezzel nem csak az ott élőknek okoznak problémát, hiszen a Petőfi utcai óvoda környékét jellemzi a kifogásolható állapot. Itt pedig kisgyerekekkel jönnek a szülők, és lépten-nyomon hajléktalanokba botlanak, nap mint nap. Az óvodával szembeni padon töltik idejüket, egész nap ricsajoznak, isznak, a padon alszanak. Alapjában véve már ez is zavaró egy ilyen környéken, de a gyerekek félnek is ezektől az emberektől, írja olvasónk. Mindenhová szemetelnek, alkoholos üvegek, cigarettacsikkek maradnak utánuk. A szemeteseket kiborogatják, ott végzik el nagydolgukat, rendszeresen a színészház átjárójába vizelnek. Korábban máshol is gondot okoztak, amit a Kossuth utcai boltnál úgy orvosoltak, hogy a padot elvitték. Ekkor szoktak át az óvodával szemben lévő padra. Olvasónk úgy gondolja, ha az ülőalkalmatosságot onnan is elvinnék, a probléma egy része megszűnne, hiszen a hajléktalanokon kívül senki nem mer ráülni.

Amiatt senkit se büntethetnek meg, küldhetnek el, mert az idejét a közterületen tölti, és minden padot sem lehet elvitetni
Fotó: Katona Tibor

- A munkatársaink rendszeresen ellenőrzik a belvárost, de csak a tettenérésekor intézkedhetnek - reagált olvasónk felvetésére Horváth Attila. A polgármesteri hivatal közterület-felügyeletének csoportvezetője elmondta, a közösségi együttélés szabályait megsértőkkel szemben bírság szabható ki. Tehát szankcionálható a szemetelés, az alkohol fogyasztása, a hangoskodás, a kéregetés. A vonatkozó rendelet szerint a közösségi együttélés alapvető szabályainak elmulasztása, megszegése miatt az elkövető ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírsággal, vagy százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható. Amiatt senkit se büntethetnek meg, küldhetnek el, mert az idejét a közterületen tölti, és minden padot sem lehet elvitetni.

- Munkatársaink és a rendőrség járőrei többször igazoltatták ezeket a személyeket, és ha olyan volt a viselkedésük, figyelmeztették, távozásra szólították fel őket. Nem egyszer a Vöröskereszt segítségét kértük, hogy tisztálkodási lehetőséghez, megfelelő ruházathoz jussanak ezek az emberek - tette hozzá.

Körülbelül 20-30 olyan hajléktalant ismernek, aki rendszeresen a belvárosban bukkan fel, de közülük csak néhány nevezhető problémásnak, fogalmazott érdeklődésünkre Kardos T. Ádám, a Vöröskereszt szakmai vezetője. Igyekeznek figyelemmel kísérni a sorsukat, és segítséget nyújtani, de többen ezt nem igénylik, illetve nem is fogadják el. Legutoljára egy utcán élő kerekes székes férfihoz hívták őket, az illető egészségügyi problémáira tekintettel folyamatos gondozásra szorulna, de ezt nem fogadja el. A legproblémásabbakról az is elmondható, hogy nem hajlandóak rendezettebb körülmények között élni, sőt, viselkedésük miatt többször ki kellett őket tiltani a hajléktalanszállóról. Az intézmény egyébként a nyár ellenére telt házzal működik, a harminc férőhelyes éjjeli menedéken is rendszeresen negyvenen szállnak meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!