A köznyelv szakadatlan változásáról, a kultúraőrzésről Nádasdy Ádám nyelvész professzorral

Úgy látom, hogy kulturálisan nívósnak tűnő személyek között is teljesen bevett szokás arról beszélni, hogy valami el lett hibázva, no de nem ám így mondják, hanem elcs...tük, mármint ők, mert nekem továbbra is jó az, hogy elrontottam, esetleg szlengesen elszúrtam.

Olyannyira feldúlt, mikor főcímben láttam e kifejezést nem szemérmesen persze, mint nálam, kipontozva, hogy: ELCS...te a szülő , hanem ápertén, világosan hogy egyenest, Pestig utaztam, és meg sem álltam az ELTE nyelvi fejlődés-változás iránt köztudottan toleráns nyelvész professzora, Nádasdy Ádám tanári szobájáig, s tudakoltam, mit szól ő ehhez?

- Én nem toleráns vagyok, én nyelvész vagyok. A nyelvésznek mint tudósnak általában nem feladata bírálni az adatokat. Egy pszichológiai kézikönyvben mindenféle viselkedéseket leírnak, amik sokszor visszásak, vagy ijesztőek, de azt nem szokták odaírni, hogy de lehetőleg így ne viselkedjünk , vagy tisztességes ember az édesanyjával szemben ilyen vágyakat nem érez . Mit csinál a nyelvész? Sine ira et studio, a nyelvész mindent megvizsgál, a szart is megvizsgálja. Mint ember, mint stiliszta, soha ilyet nem írnék le, a gyerekeimnek a szájára csaptam, ha ilyesmiket mondtak. Nem jó szó a tolerancia ebből a szempontból. Megvetem és utálom, ha ilyet csinál valaki. De mint nyelvész, amikor felveszem a gumikesztyűt, akkor nincs undor, akkor nincs vélemény, akkor nincs érték.

- Nincs vélemény, nincs érték. Kicsit le vagyok forrázva. Csináltam szúrópróbaszerűen egy kis vizsgálódást, ami azzal az eredménnyel járt, mintha már halvány fogalma sem volna a népeknek, minek is a szinonimája ez az általam kifogásolt kifejezés a coitusé ugyebár s úgy fűzik a mindennapok beszédébe, mint egy tökéletesen szalonképes szót. Erről ön mit gondol, hogy nem is kell tudósítani az embereket arról, hogy egy általuk mindennaposan alkalmazott szó pontosan mit is jelent? Ez is rendjén van, hogy ez már egy közszó?

Nádasdy Ádám: Istenem, a nyelv változik, ezzel nem lehet mit csinálni Fotó: A szerző

- Az embereket arról kell tudósítani, hogy magának vagy bárki másnak a fülében ez hogy cseng. Nehéz dolog, mert ha az emberek abban állapodnak meg persze a megállapodás nem papíron történik, az egy társadalmi konszenzus, hogy valamelyik kifejezés nem sértő, avagy fordítva, hogy sértő ez ellen logikailag nem nagyon lehet mit csinálni. Talán elmondom, mint nyelvész mert a nyelvészetben számos példát látunk ilyesmire , hogy a huncut kifejezés például az a német hundsfutt szóból lett, s azt jelenti eredetileg, hogy a kutya picsája. Egy katonai szó volt arra, hogy te micsoda gazember vagy. Aztán lassan lesimult a használata. A huncut mosoly eredetileg egy rosszízű kifejezés volt álnok mosoly, ennyit tett. Aztán elkezdték arra használni, hogy a kiismerhetetlen nő , aki huncut mosollyal néz ez még mindig egy kicsit ijesztő volt, hogy vigyázz te férfi, mert nem lehet tudni, hogy ez a nő mit akar és kivel csal meg. Aztán elment a dolog egészen az ártatlan gyerekek irányába. Ezt nézhetjük végig az utolsó két-háromszáz évben, benne van minden etimológiai szótárban. Azt nagyon érdekes volna tudni, hogy mi lehetett az az első pillanat, amikor valaki egy kisgyerekre mondta ezt, és lehet, hogy egy idősebb ember meg felhördült ezt hallva, hogy hát az istenért, ezt nem káromkodós katonákra mondtuk azelőtt? Most ha maga azt mondaná az illetőnek, hogy kérem, ilyet ne mondjon, szerintem csodálkozna, nem értené. Felhívná az ő figyelmét arra, hogy ez régen mást jelentett? Azt mondja rá, hogy hát istenem, most meg ezt jelenti!

- Úgy..., szóval ez egy természetes, organikus változása a nyelvnek?

- Mondok egy másik példát - látom, megsajnált a professzor, hogy ilyen messzire utaztam, s mindhiába. - Azt, hogy lepusztult, azt én még mindig egy szleng szónak érzem.

- Így is van - helyeslek felbátorodva , bizonyos konstellációban ezt nem használja az ember.

- Képzelje el, a parlamentben hallottam. Egy képviselő felállt és nagyon komolyan és vádló hangon azt mondta, hogy ahonnan ő jön, lehetetlen állapotok uralkodnak, lepusztult az infrastruktúra, mondta. A legkevésbé sem kívánt jópofa lenni. A nyelvész ilyenkor húz egy strigulát és azt mondja, hogy átcsúszott a standardba. A jelöletlen nyelvhasználatba.

- Akkor azt sem gondoljuk, hogy bizonyos fórumokon - mint például a parlament, de én ide sorolom a rádiót, tévét, írott sajtót is, a pedagógusokat és minden közszereplő fórumait is - elvárható lenne, hogy ez a standard bennmaradjon a konvencionális, klasszikus keretek között?

- Visszakérdezek: Miért jó az, ha nem változik a standard?

- Valóban, kapitulációra kényszerít, mert csak azt tudom válaszolni, hogy engem speciel egek, ez is szleng mellbevág, amikor valaki alpári kifejezéseket pontosítok: az én szemszögemből alpári kifejezéseket használ.

- Fontos, hogy ezt hozzátette, mert ha ő nem akart alpári lenni, akkor nem volt alpári, mert az alpárihoz a szándék is kell.

- Fordítok a kérdésemen. Teljesen avittas dolog volt, hogy anno az illemtan keretein belül megtanultuk, hogy hol milyen szavakat lehet használni, hogy férfikörökben ez megengedett, sőt elvárt, de isten ments női társaságban, pláne nem a gyerek előtt?

- Nem. De változni változott. Valószínűleg nem lehet mit csinálni, gondoljon arra, hogy a strandon milyen csekélyke ruhadarabokban jelenünk meg, és nézzen meg száz évvel ezelőtti fényképeket. El nem lehetett volna képzelni! Rendes, hosszú újjas öltözékben vonultak a vízbe egészséges, szép fiatal emberek. Istenem, változik, ezzel nem lehet mit csinálni. Csak a szándékot lehet nézni, azt feltétlenül, abból én sem engedek. Akart-e ő engem megbántani, vagy nem akart, akart-e ő oda nem illően viccelődni és ilyesmi. Ha ártatlan?

- Nem gondolja, hogy egy szerkesztőnek egy adott lapban dolga, hogy egy ilyen nem egészen csiszolt stílust közvetítő szóra azt mondja: kolléga, kérek ide egy szalonképes szinonimát?

- De, maximálisan gondolom, hacsak a szerkesztő azt nem mondja, hogy neki ez a szó a címszalagban 680 plusz eladott példányt jelent, mert olyan olvasóközönség fogja magáénak érezni emiatt a stílus miatt, aki azt fogja mondani, hogy ez egy remek újság (itt eredetileg egy másik jelző állt, a szerkesztő cserélte szalonképesre), mert ebben ilyenek vannak. Akkor nehéz nekünk itt szépelegni. Ha azt mondja, hogy asszonyom, akkor maga vegye meg azt a 680 példányt és csak olyan szavak lesznek benne, ami magának megfelel.

- Most mondott egy pejoráló szót, hogy szépelgés. Úgy gondolja, hogy ez szépelgés?

- Ő mondaná azt!

- Ön nem gondolja?

- Nem. Egyáltalán nem gondolom és ilyen lapokat nem is olvasnék szívesen, vagy ha tehetem, nem veszem kézbe, mert ezt gusztustalannak tartom. Igyekszünk itt az egyetemen is a tanítványainkat, s a tágabb környezetünket is nevelni. Igyekszem mindig nagyon szépen fogalmazni, kicsit konzervatív is vagyok, miközben azt el kell mondanom, ugyanúgy mint az anatómia professzornak, hogy nem lehet bizonyos szervekről nem beszélni. Az anatómus nem is érti, hogy mi a különbség a fül meg a farok között. Nem is volna megengedhető tudományosan, hogy én különbséget tegyek, hogy maga is tudhatja , vagy maga is tudhassa . Ez is magyarul van, meg az is magyarul van. Ez egy nagyon érdekes lábjegyzet. Nem is tartozik a nyelvészetbe, ahogy az anatómiába sem tartozik, hogy a fülünket nem szoktuk annyira eltakarni, mint a farkunkat.

- A minap kezembe került Grétsy László 1970-es kiadású, a magyar nyelvről szóló könyve, és elképedve néztem, hogy ez alatt a negyvenöt év alatt mennyit változott a nyelv, mi minden szó veszítette érvényét, mennyi dologra nem is gondoltunk, hogy elavulhat, eltűnhet , tulajdonképpen ennek a sodrásnak alá kell hogy vessük magunkat?

- Mi mást tehetünk? Mi mást tehetnénk? Ez megy évezredek óta.

- A nyelvőrködés botorság?

- Egyáltalán nem. Nem jó szó a nyelvőrködés, valószínűleg itt van egy áthallás, de ezt nem lehet az emberekből kiirtani. Valójában kultúraőrzésről van szó, mert az igazán mindegy, hogy én azt mondom, hogy leromlott, vagy lepusztult, tehát önmagában az, hogy ezt asztalnak hívom, vagy búbónak , érti? Ami érdekes, az az, hogy mennyire gyorsan hagyjuk veszendőbe menni az előző generáció értékeit. Meddig érezzük úgy, hogy vissza kell nyúlnunk arra, amit ők használtak. Meddig érezzük azt, hogy a cudar szónak nem szabadna eltűnni a beszédből és hát lehetőleg azért mégiscsak használjuk egy kicsit. Mint ahogy azt mondja valaki, hogy főzzünk olyasmiket, mint amit a nagyanyám főzött. Nem azért, mert amit most főzünk, az nem tápláló, sőt esetleg talán még egészségesebb is. Ezt hívják konzervativizmusnak, a szó legjobb értelmében. Ez nagyon nemes és fontos dolog. Ennek a kettőnek a harca viszi előre az emberiséget.