Fegyverrel védték meg falujukat 1919-ben a lovásziak

Civitas Fortissima – vagyis a Legbátrabb Város. E titulust hordja büszkén 2009 óta Balassagyarmat annak emlékére, hogy az I. világháború után bátor önkéntesekből, vasutasokból, katonákból, börtönőrökből és ipari munkásokból álló fegyveresek visszaszorították a várost megszálló cseh helyőrséget. Hasonló események zajlottak Lovásziban is, ám ez utóbbi híre kevésbé terjedt el az országban. Ezen a helyzeten szeretne változtatni a helyi Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület, amely a település önkormányzatával közösen egy emlékmű felállítását kezdeményezte.

A közel száz évvel ezelőtti eseményekről az egyesület elnöke, a helytörténet-kutatással foglalkozó Jánosi Ferenc számol be a Zalai Hírlapnak. Úgy fogalmaz: bár korábban is volt néhány személy – elsősorban a község múltjáról valószínűleg a legtöbb ismerettel rendelkező Tóth Sándor –, akik foglalkoztak ezzel a kérdéssel, ám az mindeddig nem kapott kellő publicitást.

– Az eleink iránt érzett tisztelet kifejezése mellett részben ezen is szeretnénk változtatni – mondja Jánosi Ferenc. – A szerbek bejöveteléről dédnagyanyámtól hallottam első ízben. Ő 1886-ban született az akkor még Magyarországhoz tartozó Völgyifaluban, de Lovásziba ment férjhez, ezért jól ismerte a történetet. 1919-ben már itt élt, félte nevelte egyetlen gyermekét, különösen tartott a betolakodó szláv csapatoktól.

Jánosi Ferenc, a Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület elnöke a hősök tisztelére állított emlékműnél. Fotó: Gyuricza Ferenc

Jánosi Ferenc azt mondja: ahhoz, hogy pontosan értsük, mi zajlott le 1919 nyarán Lovászi térségében, makrotörténeti ismeretek is szükségesek. Az I. világháború befejezése után hazánk és az akkor már formáló délszláv állam között egy demarkációs vonalat jelöltek ki, ami tulajdonképpen egyik félnek sem nagyon tetszett. Hazánk joggal tartott tőle, hogy a demarkációs vonal később államhatárrá válik – így is történt –, míg az 1918 decemberében létrejött szerb-horvát-szlovén királyság jóval nagyobb területekre is igényt tartott, hiszen az volt a szándékuk, hogy megnyitnak egy szláv korridort, ami a szintén akkor alakult Csehszlovákiával kötötte volna össze őket.

– A korabeli sajtó is beszámol arról, hogy a szervek okkupáltak bizonyos területeket, például a Szentgotthárd melletti Vendvidéket – mutatja a rendelkezésére álló forrásokat a helytörténet-kutató. – Arról viszont nem nagyon maradtak fenn dokumentumok, hogy az úgynevezett zöldkáderek, azaz a Monarchia hadseregéből az I. világháború idején megszökött, s felelősségre vonás elől az erdőben bujdosó, valószínűleg rablásból és fosztogatásból élő horvát szabadcsapatok Lovászit is megpróbálták elfoglalni. Ezt akadályozták meg a falubeliek, akik a szomszédos községek, a ma Tornyiszentmiklósként ismert egykori Kerkaszentmiklós és Lendvaújfalu lakóival együtt sikeresen szorították vissza a behatólókat.

Jánosi Ferenc szerint azért sem tudni pontosan, hogy milyen összecsapások zajlottak a felek között, mert a településen élők voltaképpen nem is tulajdonítottak neki nagy jelentőséget, bár néhány kortárs visszaemlékezés azért született. Maga a konfliktus időben elhúzódott, – a szedett-vedett ruházatuk okán a népnyelv által Jesszus-Marija huszárokként emlegetett – horvátok, akiket a sapkájuk miatt sokan tévesen a szerbekkel azonosítottak, 1919. augusztus 12-én törtek be, végleges kiűzésükre pedig valamikor ősszel került sor. A két dátum között többször is gazdát cseréltek az érintett területek, s halálos áldozatai is voltak a konfliktusnak. Két délszláv katona puskalövéstől szerzett sérülésbe halt bele, egy magyar személyre, Csóra Ferencre pedig a szlávok elől menteni akart harang dőlt rá, s nyomta agyon.

– Az egyesületünk már korábban is kezdeményezte egy emlékmű felállítását, ám erre akkor még a közgondolkodás sem érett meg, de az anyagi okok is hátráltatták a megvalósítást – folytatta a civil szervezet elnöke. – Ezúttal azonban az önkormányzat is mellénk állt, így sikerült megvalósítani a terveinket. Uzsabányáról térítésmentesen elhozhattunk egy hatalmas követ, csak a szállítás költségeit terheltek bennünket, ezt viszont a személyi jövedelemadó egy százalékának a felajánlásaiból tudtuk fedezni. A emlékműre egy márványtáblát helyezünk el, ezen olvasható mindazok neve, akikről biztosan tudjuk, hogy szerepet vállaltak Lovászi megvédésében, de egyben azt is jelezzük, hogy volt számos további személy is, akik szintén tettek azért, hogy a falu továbbra is Magyarország része maradjon.

Jánosi Ferenc szerint a lovásziak 1919-ben a hűségükről és a hazaszeretetük állítottak ki bizonyítványt, és erre a ma élő utódaik is büszkék lehetnek. A nemzeti emlékezetben ezeket az eseményeket a már említett balassagyarmati, vagy a szintén nagyobb publicitást kapott kercaszomori hasonló történetekkel lehet azonos sorba állítani. A helytörténet-kutató azt is hozzátette: egy nemzetnek szüksége van hősökre, olyanokra is, akik az egyszerű emberek sorából kerültek ki. Márpedig a lovásziakat bátran tekinthetjük ilyen személyeknek.

Szombaton avatóünnepség

A Hűség és hazaszeretet emlékmű avatóját szombat délelőtt 11 órai kezdettel tartják a lovászi temetővel szemközti parkban. A Kerka-völgy Baráti Kör Egyesület emellett fontolgatja, hogy elindít egy kezdeményezést, aminek célja feltárni a megyében helytörténeti szempontból fontosnak ítélt korabeli eseményeket.