Mindenki védőnénije

Tóth Sándorné még jól emlékszik a hőskorra, amikor is gyalogosan, vagy kismotorjával járta a vidéket, ugyanis Surdon kívül a szomszédos falvak, Belezna, Nemespátró, Liszó, Miklósfa, Bagola és Fakos is hozzá tartoztak - igaz, utóbbi négyben „csak” két évig helyettesített saját falvai ellátása mellett. Mint mesélte, bizony, azok nem voltak könnyű idők, hiszen az autó hiányát nem érezhették meg a gyerekek és az anyukák, mindenkihez oda kellett érni, sárban, fagyban, hófúvásban. És ő ment, dacolva az időjárási elemekkel, ha úgy kívánta a helyzet, éjszaka is. De erről később.

Tóth Sándorné a miniszteri oklevéllel és a plakettel. Fotó: Szakony Attila

- 1974. augusztus elsején kezdtem meg védőnői szolgálatomat itt, Surdon - idézte fel Tóth Sándorné. - Örültem neki, hogy visszajöhettem a szülőfalumba dolgozni, még úgy is, hogy ennek bizony, megvolt a maga „átka”, tudniillik, hogy helyi lévén, soha nem járt le a munkaidőm. De hát éppen ez volt a legfőbb oka annak, hogy miután befejeztem tanulmányaim Nagykanizsán, az akkori Landler Jenő Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában, a surdi tanács azt javasolta, tanuljak védőnőnek. Szerették volna ugyanis, ha helyi fiatal látja el ezt a feladatot, addig ugyanis a védőnők szinte évente váltották egymást és a városból jártak ki. Rossz útviszonyok közepette persze, nem jött senki, illetve a fluktuáció miatt az állandóság, a folytonosság sem volt biztosított. Így kerültem én képbe. Utólag bevallhatom, minden nehézsége ellenére örültem is ennek a helyzetnek, mert biztos lehettem benne, hogy szükség van a munkámra.

Generációk nőttek fel a kezei alatt, mint mondta, aktív pályafutása végén már azoknak az unokáit istápolta, akiket még fiatal pályakezdőként látott el.

Tóth Sándorné arról is beszélt: éppen karrierje elején kezdték el bevezetni a kötelező védőoltásokat, amiket akkor még örömmel fogadtak a szülők, senkiben fel sem merült, hogy ne engedje valamelyiket beadatni a gyerekének. Jól esett nekik, hogy az állam gondoskodott róluk. De annak az időszaknak volt más pozitívuma is, mégpedig a magas születésszám.

- Sztorik? Nagyon sokra emlékszem. Annyit előrebocsátok: nekünk még azt tanították, hogy védőnőnek lenni szolgálat. Ha éjszaka hívnak, ha ünnepnapon, mennünk kell - magyarázta. - Ez gyakran elő is fordult. Megesett, hogy éjszaka hívott az anyuka, hogy a baba egyfolytában csak sír és nem tudnak vele mit kezdeni. Elmentem, megnéztem, felírtam a szükséges tápszert, megvették és attól kezdve semmi gond nem volt. Máskor a várandós kismama azzal ébresztett, hogy ötperces fájásai vannak, nyilván, ott nekem már nem jutott sok feladat, kórházba kellett szállítani az anyukát, mert megindult a szülés. Egyébként a védőnőnek a gyermekre és az anyára egyformán kell figyelnie. Sőt, ha kint voltam családlátogatáson és mondjuk, a nagymama, vagy a dédi panaszkodott, hogy fáj a feje, megmértem az ő vérnyomását is. Néhányszor már derült fény így magas vérnyomásos betegségre. Olyan is volt, ahol a nagypapa azt mondta, zsibbad a szája, biztosan azért, mert sült gesztenyét evett és talán megégette vele... Persze, rögtön tudtam, hogy a kellemetlen érzést nem a forró gesztenye keltette, hanem a szintén irreálisan magas vérnyomás. Továbbá a lányoknak-asszonyoknak mammográfiás szűrővizsgálatot és méhnyakrákszűrést is szerveztem évről évre.

Tóth Sándorné egy megható történet elmesélésébe is belefogott, de közben elbizonytalanodott, s azt mondta: nem szeretné megbántani az érintetteket. Kérdésünkre kiderült, hogy vannak kedvezőtlen élethelyzetek, amelyeket védőnőként nyilvánvaló módon látnak, érzékelnek. Ilyenkor a gyermekjóléti szolgálattal együttműködve megpróbálnak megoldást találni a problémára. Ám van, amikor másként kell, lehet segíteni.

- Arra is volt példa, hogy a saját pénzemből adtam a szülőknek tápszerre, vagy kifizettem az anyuka buszjegyét, hogy el tudjon menni a várandós tanácsadásra - mondta. - Ezek olyan szituációk, melyekben az embernek egyszerűen nincsen szíve nemet mondani.

Tóth Sándorné most már megkezdte nyugdíjas éveit. Mint mondta, nem lesz hiányérzete, hiszen a gyerekekkel és az anyukákkal nap, mint nap találkozik a faluban. Az pedig már csak hab a tortán, hogy több ideje jut a kertjére, ami eddig bizony, néha hátrányt szenvedett...