Fizetnek, hogy csinálhassák

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) zalai titkárát a civil szervezet fennállásának negyvenedik évfordulója kapcsán kérdeztük.

- A szakmában hogyan gondolnak vissza erre a négy évtizedre? Sikertörténet a természetvédelem, vagy kudarcos inkább?

- Ma sem egyszerű dolog a természeti értékek védelme, soha nem is volt az, de ez csak azt jelenti, hogy a mindennapjaink nem könnyűek, viszont olyan sok kudarcunk azért nem volt, ami miatt általában keseregnünk kellene. Ha a puszta számokat nézzük, büszkék lehetünk az MME-nél: annak idején 200 fővel alakultunk az budapesti állatkert Barlang-mozijában, ma 10 ezer tagunk van, illetve él 35 ezer ember az országban, aki az évek alatt megfordult a társaságban. Nem beszélve arról, hogy mindenféle rendezvényünk, kiadványunk segítségével éves szinte 70 ezer embert mozgatunk meg. Mindezek azt mutatják, hogy a mozgalom nincs olyan rossz állapotban.

- Honnan hová jutott az MME? Mit jelentett madarásznak lenni negyven évvel ezelőtt, és mit jelent ma?

- A közvélekedés talán még mindig nem tart a megfelelő polcon bennünket, de ettől függetlenül ma már sokkal kevésbé számítunk "szent őrültnek", mint az alakulás idején. Anno MME-tag volt 200, manapság csak az aktív gyűrűzők száma ennyi Magyarországon, ami innen nézve szép szám, másik oldalról, az elvégzendő feladat felől tekintve persze kevés. Ezek az emberek évente 200 ezer madarat jelölnek meg, hatalmas mennyiségű adattal gazdagítják a tudományt, nekik is köszönhető, hogy a magyar madarászok ott vannak, sőt, élen járnak minden európai madárvonulási kutatási programban. Hiányérzet abból adódik, hogy lehetnének mondjuk kétszer ennyien, és akkor duplázódna mindjárt a munka eredménye is. De ha belegondolunk, hogy a madarászok szakma- és természetszeretetből, ingyen dolgoznak, sőt, a regisztrációkor még ők fizetnek díjat... Nincs sok területe az életnek manapság, ahol ilyen elhivatottságot találni.

- És a munka körülményei sem vonzók kifejezetten...

- Ezen a téren a negyven év alatt valóban nem ment végbe olyan fejlődés, mint mondjuk az általunk használt technikai eszközök terén. A 70-es években a madárvédelem Magyarországon a ragadozó madarakkal kezdődött. A kihalás szélén állt több ilyen faj, és a feladat akkor az volt, hogy a meglehetősen korán, akár már januárban fészket rakó párokat az emberi zavarástól megóvjuk. Akkoriban az önkéntesek éjjel-nappal, hóban-fagyban őrizték a fészkeket, ez a feladat sokszor nem volt kellemes. Ehhez képest manapság webkamerákat, műholdas jeladókat is használunk már, nem lehet tehát mondani, hogy ne haladnánk a korral. De azért a fenékpusztai bázisunkon az ember továbbra is egészen közelről érezheti a természet erejét, a hó és a fagy ma is "munkatársunk".

- Az idei év nem csak az MME évfordulója miatt fontos, de ráadásul 100 éve hunyt el Herman Ottó, a hazai természetvédelem atyja.

- És a Madártani Intézet megalapítója. A kontinensen az egyik első hasonlót hozta létre, akkor óriási tett volt, nem véletlen, hogy szeretnénk újjá éleszteni. A január 6-ai, ünnepi gyűlésünkön tiszteletbeli elnökünk, Festetics Antal, az utolsó hivatalban lévő gróf unokaöccse beszélt róla, hogy milyen erőfeszítései vannak az ügyben. Közbevetőleg: ő a göttingeni egyetem biológia professzora, és a nagybátyja volt, aki a Kis-Balatonon az első hivatásos természetvédőt alkalmazta, kócsagőri minőségben. Szóval visszatérve az intézetre: annak idején élen jártunk vele Európában, ma viszont nem nagyon van ország, ahol a madarászatnak ne lenne hasonló állami intézménye. Festetics Antal megkereste az ügyben a kormányzatot, első levelére nem is reagáltak, a másodikra azt írták, hogy majd beszéljünk róla, s erre elment a harmadik levél is: nem beszélgetni szeretnék, hanem támogatást az ügyhöz. Én teszem hozzá: annyi mindenre vannak milliárdok... Az is felmerült, hogy az osztrákokkal közösen építhetnénk ki a magunk hivatalát. Az ügy érdekében minden megoldás érdekel minket.

- Mik a madarászat legfontosabb feladatai manapság?

- A fiatalok, a gyerekek megszólítása az első. Ők ma is nagyon fogékonyak, de ettől függetlenül voltak sokkal jobb időszakaink: a 80-as években Zalában is több helyszínen vittünk nyári táborokat, 5-6 heti váltással, sőt, a tavaszi meg az őszi szünetre is jutott "összetartás". Ma annyi dolga van a diákoknak, hogy nehéz "hozzájuk férni", de próbálkozunk. A természet védelme pedig minden nap új kihívást tartogat. Harcolunk a mérgezéses esetek ellen, sok ember csak akkor érzi jól magát, ha minden élőlényt kipusztít maga körül. Foglalkoznunk kell az élőhelyek pusztulásával: a mezei pacsirta, a fürj, a haris kihalóban van, mert eltűnnek azok a bozótosok, amelyekbe ezek a fészkeiket építik. E téren nemcsak a mindent felszántó mezőgazdászok hibásak, de hallom, hogy értelmes munka híján sokfelé bokrokat vágatnak ki a közmunkásokkal, legalább valamit csinálnak jelszóval. Persze most a fészkek üresek, de hol fognak költeni ezek a madarak majd jövőre? Bőven van tennivaló a következő negyven évre.