Bíznak Adrián javulásban, de szorít az idő

Adrián azt szereti legjobban, amikor édesapja, Perkó Balázs a hasára fekteti. Olyankor nagy boldogság látszik arcán, hangosan nevetgél és bár komoly gondjai vannak a beszéddel, azért egy-egy "Apa!" felkiáltás kiszalad a száján - Balázs legnagyobb örömére, persze.

A család: Perkó-Méhes Anita, Adrián, szerető testvérkéje, Dávid és az édesapa, Perkó Balázs. A szülők bíznak az emberek szolidaritásában és Adrián gyógyulásában. Fotó: Szakony Attila

- Az ikrek korán, a 27. hétre születtek meg császármetszéssel, Adrián három héttel később agyvérzést kapott, hogy miért, azt nem tudjuk. Pontosabban véleményünk van, de bizonyítani nem lehet - kezd bele életük történetébe nagykanizsai panelházi lakásukban Perkó Balázs. - Utána úgynevezett söntöt kellett neki beépíteni, ami az elzáródott agyi kamrákból a hasüregbe szállítja az agyvizet, így csökkentve a veszélyesen megnövekedett agynyomást. S mintha ez még nem lett volna elég: a születésétől számított két évben kórházról kórházra jártunk, nem akart enni a kisgyerek, gond volt a légzésével, nem fejlődött ki kellő mértékben a tüdeje és átesett egy orrmandula-műtéten is. Gégemetszést és gyomorszondát akartak az orvosok, de ezeket mi nem engedtük - és hála Istennek, az akkorihoz képest viszonylag hamar javult az állapota a beavatkozások nélkül is. Igaz, ez számos álmatlan éjszakánkba került és az is sokat segített, hogy szerencsére óriási akaratereje van. Valamint anyukám és a feleségem szülei, testvérei is jócskán segítettek.

Azt már az édesanyától, Perkó-Méhes Anitától halljuk, hogy az agyvérzés és a fellépő szövődmények miatt Adrián fokozott izomtónus-problémákkal küzd és némi értelmi sérülés is kialakult nála. Előbbit fejlesztő tornával próbálják mérsékelni. Ebből azonban jóval többre lenne szükség - és ez bizony, jóval többe is kerülne.

- Sajnos, mostanra teljesen elfogytak a tartalékaink, s nem csak a miénk, hanem a szülőké is - mondja a fiatalasszony. - A párom egy bútoripari vállalkozásnál dolgozik, én pedig a gyerekkel vagyok itthon, mert Adrián ellátása teljes embert kíván, sőt, egy nem is elég hozzá, a nővérem szokott segíteni, amikor dolgozik a párom. Felmondtam a munkahelyemen, ahonnét kaptam végkielégítést, a férjemnek meg volt egy nagy életbiztosítása, de már mindkettőt feléltük. Az összjövedelmünk 70 százalékát pedig elviszi az autó- és a lakáshitel, a maradék kell a rezsire, ennivalóra már csak a rokonok, szülők segítségének köszönhetően telik.

- A szakemberek szerint 6-7 éves korig van lehetőség az idegrendszer formálására és azt szeretnénk, ha Adrián legalább odáig eljutna, hogy saját magát el tudná látni, ha mi már nem leszünk - veszi vissza a szót az apuka. - A társadalombiztosítás csak heti 20 percnyi tornát finanszíroz, ezért muszáj magánorvoshoz hordani, mert a tb-finanszírozott torna csupán a szinten tartáshoz elég, vagy még ahhoz sem, fejlődni semmit nem fejlődik a gyerek. Legalább heti 3-4 kezelésre lenne szükség, ami körülbelül 15-16 ezer forintba kerülne - de ahogy a feleségem is mondta, sajnos, pénzünk már nincs, és az idő egyre jobban szorít. Van két és fél, 3 évünk arra, hogy valamit elérjünk - talán előbbre tartanánk, ha az a két év nem ment volna el a kórháztól kórházig járással...

Édesanyja, Perkó-Méhes Anita puha narancsgerezdekkel táplálja Adriánt, aki az önálló életvitelre sajnos, egyelőre nem képes. Fotó: Szakony Attila

Perkóéknak nagy szüksége lenne a segítségre ahhoz, hogy Adriánt megfelelő szintre fejlesszék. És nem csak anyagiakról van szó, hasznos információkat is várnak, hogy vajon hogyan lehetne felgyorsítani a kisfiú fejlődését, kihez kellene fordulniuk, ki tudna segíteni, akár gyógytornával, akár mentális fejlesztéssel. Van ugyanis egy lehetőség, Amerikában, St. Louisban egy klinikán végeznek olyan műtétet mely során átvágják azokat az idegpályákat, amik azt az utasítást küldik az izmoknak, hogy feszüljenek meg. Ez azonban 15-17 millió forintba kerülne és az a feltétele, hogy Adrián legalább ülni tudjon.

Közben a kisfiú megéhezik, s habár szóban még nem tudja kifejezni problémáját, de izgatottságából az anyai szív rögtön megérzi, mi a baj. Anita feldarabolt narancsgerezdeket hoz, melyeknek hártyás részét lehántotta, s egyenként eteti meg őket a kisfiúval, aki láthatóan valóban megnyugszik kicsit az élelemtől.

- Van, hogy nagyon elkeseredem, gyakran sírok - mondja közben Anita. - De amikor megjelenik akár egy aprócska mosoly is a szája sarkában, az minden nehézséget és fájdalmat feledtet...

Szerintem - Jegyzet

Kedves nejem szokta mondogatni: nem számítanak a bankhitelek, az anyagi nehézségek, a legfontosabb, hogy a gyermekeink, három lányunk egészséges. És mennyire igaza van! Pedig a három közül kettővel is lehetett volna probléma: Sára másfél napot töltött még édesanyja méhében, miután elfolyt a magzatvíz, Katának pedig a köldökzsinór tekeredett a nyakára. Azt hiszem, valóban hálát adhatunk a Jóistennek, hogy nem lett semmi baj - s teljes mértékben megértjük Perkóék és mindenki más problémáját, aki hozzájuk hasonló cipőben jár. Mert ha nem tudsz elmenni színházba, vagy csak hipermarket-ízű parizerre telik, az egy dolog. De amikor a beteg gyermekeden szeretnél segíteni, ám pénzed nincs hozzá, na az az igazi pokol...