Hírek

2013.05.14. 14:55

Fenékpusztai tűzeset: még keresik a megoldást

Keszthely - Meghalt a fenékpusztai tűzeset súlyos sérültje. A többi lakóval folynak az egyeztetések a végleges elhelyezésükről.

Szabó Judit

Amint már beszámoltunk róla, múlt szerdán gázrobbanás történt egy  fenékpusztai sorházban. A robbanás kidöntötte az épület falát, a tűz pedig olyan jelentős károkat okozott, hogy már nem lehet megmenteni az állami tulajdonú, és a Helikon Kastélymúzeum kezelésében lévő sorházat. A robbanásban két ember megsérült. A súlyosabb sérültet a győri kórházba szállították, ahol hétfőn életét vesztette. A kórház igazgatója, Oláh Attila az MTI-nek  elmondta: szinte reménytelen volt az életben maradása. A férfi testfelületének legnagyobb része megégett, de a légutak is mélyen károsodtak, így már nem lehetett megmenteni az életét.

Még a gázrobbanás napján a kastélymúzeum vezetése ideiglenesen elhelyezte a fedél nélkül maradt  családokat  különböző bérlakásokba. A lakók szorgalmazták, hogy építsék újjá  az egykori Festetics-birtokhoz tartozó, leégett  sorházat,  mert bár a lakások  komfort nélküliek voltak, szerettek ott élni.  A házak környékén állatokat  tartottak, tyúkokat és nyulakat például. Ezt a tevékenységet is tovább folytatnák, bár Pálinkás Róbert, Keszthely alpolgármestere,  a kastély igazgatója megjegyezte,  az nem szerepelt a bérleti  szerződésükben, hogy állatokat tarthatnak, s különböző építményeket helyezhetnek el a sorház környékén.ú

A leégett épületet azonban le kell bontani, rendelte el  a járási építéshatóság, mert  életveszélyessé vált. A bontásra előbb-utóbb  a tűzeset nélkül is sor került volna, mivel a leendő keszthelyi elkerülő út nyomvonala érinteni fogja  a szóban forgó fenékpusztai területet.

Pálinkás Róbert  a Zalai Hírlapnak elmondta: hétfőn  folytatódtak az egyeztetések a leégett épület lakóival  a végleges elhelyezésükről, de eddig még  nem jutottak dűlőre. A  kastélymúzeum vezetése felajánlotta, hogy alakítsák át lakásokká a közelben lévő, egykori lengyár területén található háromszáz négyzetméteres öltözőt, de  a bérlők ezt nem tartják jó megoldásnak. Az igazgató kitért rá, hét család elhelyezéséről tárgyalnak, mivel az egyik bérlő az ideiglenes elhelyezést is visszautasította, így neki önállóan kell a lakhatását megoldania.

Felmerült ugyanakkor, hogy egyáltalán a kastélymúzeumnak, mint vagyonkezelőnek, vagy a tulajdonos magyar államot képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek a kötelessége a bérlők elhelyezéséről gondoskodni?  Hétfőn összeült a kastélymúzeum  felügyelő bizottsága, s úgy döntött, hogy  a nemzeti vagyonkezelőhöz fordul többek között ennek a kérdésnek a tisztázása érdekében. Pálinkás  Róbert elmondta: az ülésen a lengyári ingatlan átalakításán kívül több javaslatot megfogalmaztak   a lakók végleges elhelyezésére, de  ezeket nem kívánta részletezni, tudatta,  hogy ez ügyben  a vagyonkezelőnek kell majd döntenie. A kastély vezetése jelezte  az MNV Zrt.-nek, hogy a robbanás nem a kezelő hibájából történt, s azt is, hogy a kastélynak nincs forrása  a  fenékpusztai, leégett épület bontására és a bérlők végleges elhelyezésére, így ez ügyben is várják az MNV döntését.

Ezek is érdekelhetik