Perspektíva a nyugdíjas évekre: bohóc az állatkertben

Akinek minden percét és gondolatát az állatok töltik ki, jelenleg épp azt szervezi, hogy felnőttként „Varga Jankó Utazó Állatkertjét” üzemelteti majd. Ez egy vándorcikusz-szerű, és lesz benne mindenfajta állat bálnától a skorpióig, az emberek pedig özönleni fognak, többek közt hogy lássanak engem, aki nyugdíj mellett bohócként mindjárt az első szám leszek. A gyerek ki nem fér a szervezésből: melyik kamion, mekkora lakókocsi, hány ketrec, milyen sátor... Az állatokat amúgy magunk fogjuk be: az egerszegi Parkerdőben kezdünk 13 év múlva, majd megyünk tovább Dél-Amerikába, az esőerdőbe. De szó szerint tessék venni, hogy semmi másra nem gondol a srác, a múltkor megkérdezte, hol voltam, mondtam, hogy „kitöltöttem a telitalálatos totószelvényt”, mire ő: „milyen állatos totószelvény, mutasd meg, apa!”. Fél éjszakákat gondolkozom rajta, hogyan férhetnénk meg mi négyen a második emeleti panelban egy állattal, de még nem sikerült legyűrni az ellenérzéseimet. A legközelebb húsvét után kerültünk a gazdivá váláshoz, amikor majd´ két hetet töltött nálunk Puhi, a nyúl. A falumúzeumban lelt végül otthonra az árva, de azt a zokogást, ami az elválást kísérte, nem szeretném még egyszer átélni. Attól tartok következő állat maradni fog. De ezt csak halkan írom, nehogy Jankó meghallja.