A magyar Villon - A legfontosabb pillanatok polihisztora

Évtizedes ismeretségünk azért emberi-baráti-szakmai, nota bene tanítványi szinten feljogosít arra, hogy jogosan, s talán kompetensen véleményezzek bizonyos dolgokat. A nagyon sokszor közösen átélt, átbeszélt több órás beszélgetéseink és okításom - az újszázadi Villonként megélt, és autodidakta módon megszerzett - egyetemi szintű tananyaga, a sokszínű és szerteszét ágazó, több, kitalált és valós személyiséggel bíró faedei töménykultúra jegyében.

Ede lírájában jelen vannak korunk ökológiai válságdilemmái. A kor igaz és percembereinek fogcsikorgató és látszatküzdelmei – a reményért.
A jövőért, és ellene. Hittel, és hitetlenül. Együtt a Teremtővel, Jahvéval, és éppen ezért, együtt Buddhával is – mély meditációban.
Ha kell, az igazi és a faedei ősrobbanás érdekében tagadva (és ezzel is igazolva) a teremtés biblikus, egyszerű magyarázatát. Mert az egyszerű az nagyon művi, néha túl cizellált, - mert a valóság éppen ezért racionális.

Ezért is fontos a faedei, liszóigyuriczajózsefi, vargovocsjózsefi versek filmszerű, ha kell, nonfiguratív, pillanatszerű vágása, szerkesztése, tipográfiája.
A több személyiségre bontott narráció. Kezdetektől a végig. A gyermektől az aggastyánig.

Költőnk haiku költészete nem véletlenül lett Szepes Erika tankönyvében egyetemi tananyag. Talán ezért is alkotta közép-európában a legnagyobbat Fa Ede (és az alteregói: Liszói Gyuricza József, Vargovics József) a haiku költészetben.
A haiku alapvetően feszegeti az egót, Fa Ede feszegeti az én költészetet; ha meg én-lírát művel, az nem azonos az elvárásokkal, a szokványokkal.

A személyen-túliság közelebb hozza a pillanat töredékeit, varázsát, élményét.

Verseiben, esszéiben, és egyéb írásaiban, no meg abszurd, absztrakt és néha neofuturista karikatúráiban, festményeiben, fotóiban, az adott legfontosabb pillanaton keresztül közelíti meg a lényeget, és hol keserédesen, hol cinikusan és ironikusan mond kendőzetlen véleményt.

 Ha kell farkasként üvöltve, máskor meg békaként brekegve szól a világ és a magyarság problémáiról és dilemmáiról.

Verseiben legkedvesebb évszak a tavasz. Talán nem is véletlenül. Fa Ede nap, mint nap megújul. Mint a természet. S bölcs kora ellenére, fiatal, friss, mint a mindenkori kikelet, mint napkeltekor az első kíváncsi fénnyaláb, mint a zsenge tavaszi vetés.

Gondolatai magként hullnak a fogékony talajra, s kelnek ki kenyérként, mint bennem, a tőle kapott okítás, útmutatás.

Költőnk, írónk, kritikusunk, esszéistánk, publicistánk, szerkesztőnk, karikatúristánk, festőnk, kortárszenészünk, fotósunk, a legfontosabb pillanatok polihisztoraként a személyiség és az emberiség évszakszerű sorsával összefüggésben értelmezett természet-képekben mond legőszintébb véleményt a Sorsról, Gaiáról, a Hitről és hitetlenségről, az izmusok filozófiájáról, a keresztrefeszítést túlélő, megkeseredett Emberről