Hírek

2009.10.30. 03:27

Egy malom története: megépül a mása

Gelse - A Petőfi Sándor Emlékkönyvtárban a minap nyílt meg a Volt egyszer egy Malom című, korabeli dokumentumokból, családi fotókból és szitaselymekből álló kiállítás, melyen az egykori tulajdonos Grünbaum Zsigmond leánya és unokája is részt vett.

Kelemen Valéria

Gelsén már az 1876-os évben volt gőzmalom, melynek tulajdonosa 1893. november 1-jétől Grünfeld Miksa helyi lakos lett. Tőle három év múlva Grünbaum Zsigmond vette át a malom vezetését, 1907-től birtokolva a teljes tulajdonjogot. Családját 1944 májusában Nagykanizsáról Auschwitzba deportálták, ahonnan csak a leánya, Grünbaum Gabriella tért vissza.- A háború után az államosításig a malom tulajdonosai édesanyám, Grünbaum Gabriella, és férje, Földvári György voltak, mivel a nagyszüleim 1945-ben meghaltak, s így üresen maradt a malom - mondta a fővárosban élő Földvári Péter, aki a felesége és 96 éves édesanyja társaságában érkezett a gelsei kiállításra.

- Akkoriban Pesten nem volt mit enni, be kellett indítani a gelsei malmot, ezért az Elhagyott Javak Kormánybiztosa apámat nevezte ki a malom vagyonkezelőjének, aki egyébként szerelősegéd volt, s elvégezte a malommesteri tanfolyamot. A gelsei malomban vámért őröltek, s a vámot fel kellett küldeni Pestre liszt formájában, hogy legyen mit enni. Mivel nagyon lepusztult volt minden, 1948 nyarán a malom nagy javítását hajtotta végre a család. A gépet teljesen szétszedték, újra csapágyazták. Kivágták a jegenyefákat, azokból gerendákat faragtak, úgy újították fel a tetőzetet. A magas malomkéményt elbontották, a téglát részben felhasználták. Apám volt akkor az üzemvezető, Hordós Károly a búzás-, Szanyi János pedig a rozsos molnár, Pirbus Károly molnárként, Tavasz Jenő gépészként, Tollár István pedig egyszerű munkásként alkotta a malom személyzetét. Sajnos 1949-ben elkezdtek áskálódni ellenünk, kulákok lettünk és így ellehetetlenültünk. Az 50-es évek sajátos helyzeteként anyám itt kulák volt, apám pedig titkos pesti honvédségi építkezéseken műszaki ellenőr. Ilyen világot éltünk. Még egy évig itt maradtunk, de a házunkat elvették, s beköltöztettek minket a rendőrségi épületbe, ahol egy telet kihúztunk, majd 1951 tavaszán, amikor nyolcadikas voltam, a malmot államosították, s felköltöztünk apám után Pestre.

Földvári Pétert a malomtörténeti kutatásokat folytató gelsei könyvtárosok, Jakabfiné Bársony Judit és Horváth Tímea tavasszal keresték meg a kiállítás ötletével, s a korabeli dokumentumok és fotók összegyűjtése, bizony, nem volt könnyű feladat, mert ennyi év után nem törődtek már a család egykori, réges rég lebontott malmával. Holott annak hajdanán nagy jelentősége volt, hiszen a térség földművelő parasztjai számára részben az nyújtotta a megélhetést. Mert az általuk megtermelt gabonaféléket, a búzát és a rozst is ott őrölték. S hogy ne menjen végleg feledésbe az egykori gelsei malom, arról a dél-zalai település önkormányzata gondoskodik. Mint Rácz József polgármestertől hallottuk: két-három éven belül szeretnék annak mását felépíteni.

Ezek is érdekelhetik