Hírek

2006.07.21. 02:29

Megint tologatják egy kicsit? Újabb vita robbant ki az 56-os emlékmű elhelyezése körül

Nagykanizsa - Úgy tűnik, az 56-os emlékmű elhelyezése ugyanolyan érzelemdús vitákat gerjeszt, mint anno az események megítélése. Most éppen arról vitatkoznak az érintettek, hogy 50 méterrel idébb vagy odább állítsák-e fel a mementót.

Mórocz Zsolt

A Kanizsára tervezett 56-os emlékmű már több nagy vitát is megélt, noha maga a kompozíció még el sem készült. Mint arról lapunk többször is beszámolt, először az emlékművel volt némi probléma, az 56-os Szövetség helyi tagjai ugyanis hallani sem akartak a nonfiguratív - 12 törött oszlop között egy magányos fűzfa - alkotásról. A forradalom ma is élő tanúit végül meggyőzték, ám ekkor a műalkotás elhelyezése körül alakult ki vita. A sok helyszín közül végül a Károlyi-kertre esett a választás. Úgy tűnt minden vitás kérdés megoldódott, ám a napokban többen is jelezték, hogy az emlékmű alapját nem a korábban kijelölt, kopjafa mögötti területen, hanem jó 50 méterrel odébb, a park közepén építik.

- A napokban többen is nekem szegezték a kérdést, hogy az önkormányzat mikor, s miért változtatta meg az emlékmű helyszínét - kezdte Halász Gyula képviselő. -Én is úgy emlékszem, hogy az eredeti tervek valóban nem a Károlyi-kert közepére szóltak. Ezt a teret komplexen kell kezelni, hiszen ennek a területnek több funkciót is szánunk a jövőben. Ráadásul úgy tudom, hogy a kivitelező az engedély jogerőre emelkedése előtt nekilátott a munkának. Úgy vélem még nem késő leállítani az építkezést, s az eredeti helyszínen felállítani az emlékművet.

Az építkezés Lázár Gabriellát, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal keszthelyi irodájának vezetőjét is érdekelte. Mint mondta a héten személyesen is megtekintette a helyszínt, s arra a következtetésre jutott, hogy a hozzájuk beadott tervdokumentáció ellentmondásos volt, hiszen a vázrajz a Károlyi-kert közepét, míg a látványterv a kopjafa mögötti területet jelölte helyszínként. Ezért - mint mondta - leállíttatja az építkezést, hiszen a pályázatok elbírálása során az volt az egyik fő szempont, hogy az alkotás illeszkedjen a kopjafa mögötti területhez.

A kellemetlen hírt tőlünk tudta meg az emlékmű tervezője és kivitelezője, Taubert László szobrász, aki annyit mondott még egyeztetnie kell az örökségvédelmi hivatal irodavezetőjével, szerinte ugyanis az alkotás a Károlyi-kert közepén tudná betölteni funkcióját, eszmei mondanivalóját.

- Az előzetes elképzelések szerint a kopjafa mögötti terület lett kijelölve, ám az 56-os Szövetség és az alkotó is azt kérte - a lektorátussal egyetértésben - hogy a terveket a park közepére készítsük el - jelezte Karmazin József, a városfejlesztési osztály vezetője. - Ez került a közgyűlés elé, ám akkor senki sem emelt kifogást a helyszín ellen.

Az 56-os Szövetség helyi elnökét, Bodnár Attilát is megkérdeztük, aki hangsúlyozta ők kérték, hogy a mementó a park közepén álljon, ám ha ennek bármi akadálya van, a kopjafa mögötti terület is megfelel számukra.

Ezek is érdekelhetik