A zsűritag naplójából

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházat is nagy megtiszteltetés érte, amikor az idei, múlt héten lezajlott XVI. Pécsi Országos Színházi Fesztivál (POSZT) szakmai zsűrijében helyet foglalt Sztarenki Pál, a teátrum művészeti vezetője. A Magyar Színházi Társaság elnöke, a POSZT Tanácsadói Testületének munkájáról számot adva tavasszal ekképp nyilatkozott: „Konszenzussal választottuk meg az idei POSZT szakmai zsűrijét, melynek tagja lett Boros Kinga kritikus, Bozóki Mara díszlet- és jelmeztervező, Czajlik József rendező, Dobák Lívia dramaturg, Garaczi László író, Kiss Mari színésznő, Kocsár Balázs karmester, Sztarenki Pál színész, mondta Keszég László.

- Teljes egyetértés nélkül el sem vállaltam volna - szögezte le a nyáresti, meccsek örömteli háttérzajától kísért kerthelyiséges beszélgetésünk során Sztarenki Pál, aki ezúttal színészi minőségében kellett, hogy véleményt alkosson a versenyprogram darabjairól. (Idehaza ritkán játszik, de emlékezetes számunkra, ahogy a most zárult évadban a Makrancos hölgyben Petrucchio-t alakította.)

Ha már az alakításoknál tartunk: idén a kecskeméti színházból való, Zsótér Sándor rendezte Macska a forró bádogtetőn című darab kapta a fődíjat. Zsótérral Sztarenki Pál az Öreg hölgy látogatása színre állításakor dolgozott együtt, akkor az idén ősszel koreográfusként a Hevesiben is alkotó Ladányi Andrea játszotta a címszerepet.

- Zsótér tehetséges rendezéseiben olyan színházi koordinációs térbe helyezi a színészeket és a nézőket, melyben mindig újraolvashatjuk magunkat - szól az egerszegi művész véleménye.

Sztarenki Pál: „Jó állapotban van a magyar színjátszás, ezt bizonyította a POSZT" Fotó: Pezzetta Umberto

Az amerikai családi dráma 60 évvel a New York-i ősbemutató után került újra magyar színpadra, méghozzá újrafordított szövegkönyvvel.

- Azon túl, hogy a POSZT repertoárjából, ugyan nem mindegyiket, de jó pár előadást el tudok képzelni a mi színházunkban, régóta fontosnak tartanánk Zsótér Sándor meghívását, hogy a mi nézőink is részesülhessenek az ő világlátása nyújtotta élményben. Itt a közelben, Szombathelyen dolgozott már, valamint a Nemzeti Színházban is. Szeretném hinni, nem pénzkérdés, hogy a zalai közönség a legjobbat láthassa abból, ami a hazai színházi életben megszületik.

- A nézői fogadókészséget támogatja az évek óta sikerrel vitt beavató, bevonó program, amely nyomán kevésbé szokványos bemutatókkal gazdagodunk?

- Ezt erősen reméljük, ezért keressük, hozzuk, választjuk a progresszív darabokat.

- A színházért rajongókban felmerül, vajon ma lehetne vidékről akkorát dobbantani, mint ami a nyolcvanas években Kaposvárnak megadatott?

- Ki ne szeretne berobbanni? Bennünket alapvetően meghatároz, hogy egyetlen színpadunk van, nincs kisebb játszóhelyünk, pedig a kísérletezés ideális terepe lenne. Ruszt József mondta, a színház néha levonul a pincékbe, felköltözik a padlásokra. Más irányt vehetnénk, ha lenne kamaratermünk.

Az itteni tervek és ottani élmények óhatatlanul át-átléptek egymásba, de azért átvettük az étlapot. A legjobb rendezés díjával Horváth Csabát jutalmazták. A Forte Társulat Te országod című előadása Tarr Sándor novelláira épül.

- Horváth Csaba a színházcsinálás nehezebb útját választotta, az általa kitalált úgynevezett fizikai színházat, az élő, eleven testek színházát. Az Olaszliszkai mellett egyébként ez a másik kortárs darab, ráadásul izgalmas és felfedezés értékű formanyelven fogalmazva.

A legjobb férfi főszereplő díját László Zsolt kapta a Radnóti Miklós Színház Lear király című drámájában.

- László Zsolt több mint nagyformátumú Lear, kimagasló alakítást láttunk.

Persze nem lehet megkerülni a POSZT körüli korábbi feszültségeket, amit a hazai színházi szekértáborok hoztak magukkal. Vajon kiheverte-e a fesztivál a tavalyi békíthetetlen ellentéteket?

- A korábbi megtorpanások, feszültségek után megújulni szándékozó POSZT, úgy vélem jó keresztmetszetét adta a magyar nyelvű színjátszásnak, köszönhetően a válogatóknak. Számomra a megtiszteltetésen túl öröm volt, hogy alkalmam volt kitűnő előadásokat látni, amiket a munka és a kötöttségek miatt évad közben lehetetlen, bármennyire is igyekszünk figyelni egymás munkáját.

Sztarenki Pál afféle naplót vezetett, a szöveg, mint kiderült, nagy hasznára volt a zsűrinek, társai követelték is tőle, hogy naponta felolvassa, kiindulópontként a tanácskozáshoz.

- Én úgy érzem, a magyar színházi élet jó állapotban van, a színészek nemkülönben. Összességében a formanyelvet megújító felfogásban készült darabok kerültek előtérbe, ezt tükrözik a díjak is. Nyilván azok emelkedtek ki, s a válogatók sem véletlen ajánlották azokat, amelyek reflektálnak a társadalmi folyamatokra, s őszintén megmutatják, hiszen egészen egyszerűen ez a dolga a színháznak. Az Olaszliszkai, a Te országod, a Bernhardi-ügy, az Istenítélet, de a Lear király is ide sorolandó. Jó esetben persze minden darabnak ez a feladata.

- Mely témák izgatják ma a színházi embereket, amelyeket a POSZT díjaival respektáltak?

- A kisebbségi lét gondjai, a tolerancia hiánya vagy lehetséges megtalálása, a hatalom természetrajza, a kirekesztés jelen lévő veszélyei, a félmúlt feldolgozásának fájó hiánya, a mindenféle másság elfogadása. Mi is megpróbálunk ezekről beszélni, szerintem e tekintetben nagyon is befogadó a zalaegerszegi közönség. Ezért büszke vagyok a Hullám című előadásunkra, amely szép sikert aratott, pedig nem könnyű a téma.

- Kell és érdemes feszegetni a határokat?

- Illyés Gyula azt mondja „Növeli, ki elfödi a bajt.". A mindenkori színház feladata pedig, hogy felmutassa az a közeget, amelyben élünk, akár közös örömeinkről, akár közös gondjainkról van szó. Másképpen: a homok alatt nincs élet. Bátran húzzuk ki a fejünket és nézzünk szét a világban. Ezt várják el tőlünk a nézők, fiatalok és felnőttek.

Jobbulást!

Állítólag mindössze harmincegynéhány alaptéma áll a művészetek rendelkezésére. Mindenki kitalálhatja: szerelem, házasság, család, gyerek, hatalom, háború, gyilkosság, gyász, ilyesmi.

De lehet tovább szűkíteni, míg el nem jutunk az ember érzelmi alapkészletéhez: vágy, harag, düh, bánat, öröm, szomorúság, féltékenység...

Mese nincs, ebből kell főzniük a színházi szerzőknek, drámáknak, daraboknak, rendezőknek, színészeknek is. Mivelhogy az a szándékuk, hogy hassanak ránk, rögvest azután, hogy sikerült becsalogatniuk bennünket a teátrumba. Kit mi motivál arra, hogy betérjen? Az én válaszom ismert: lehet művészet nélkül élni, csak nem érdemes.

Ettől nem függetlenül még áll a többszörös és makacs dilemma: a merkantil szemlélettel kart karba öltve járó szórakoztatási igény vagy a nehezebb út, a gondolkodtatás, az eligazodás támogatása, a körülvevő valóságra való reflektálás a hasznos szempont. Legyen sok eladott jegy, vagy legyen szakmai, kritikai, netán szűkkörű, vájtfülű kevesek által biztosított siker? Ami nem hoz annyit a konyhára, holott semmi sincs ingyen ugyebár. Mintha a két irány egymást eleve kizárná... Vajon tényleg így van?

Az idei POSZT zsűrije és díjai - a tavalyi, önmagát szinte legyilkoló viszontagsága után - mintha az utóbbi mellett tette volna le a voksát. Értékelték az olaszliszkai tanárgyilkosság által felvetett rémisztő helyzet körbejárását, az ügynök, azaz besúgó önvallomásából készült élveboncolást, a haldokló családtag feletti számító nyerészkedést, a precízen kidolgozott hazugságháló bemutatását. Hogy ezek láttán javulunk-e? Fogalmam sincs. De nélkülük biztosan szegényebbek maradunk.