Egy cvikkeres főkapitány - 150 éve született Deák Péter

Aki 1910 januárjában a kanizsai korzón járt, annak feltétlenül szemébe ötlött Bardócz Dezső közszemlére helyezett kitűnő olajfestménye, Deák Péter rendőrfőkapitány életnagyságú portréja. Egy nap két rendőr sétált arra, s amint az egyik szórakozottan beletekintett a vastag kirakatüvegbe, hirtelen szalutálásra kapta a kezét, annyira megzavarta a főkapitány élethű mása. Mulatságos kis jelenetük után most tekerjük vissza az idő kerekét és ismerkedjünk meg a festményen ábrázolt személy igazi arcával.

Származása

Zala vármegyei nemes. Deák Péter Zalatárnokon született 1864. április 17-én. Apja Deák Lajos földbirtokos, anyja Farkas Judit, testvére pedig a családi krónikás, Deák Mária volt. Iskolai tanulmányait híres unokabátyja, Deák Ferenc kifejezett kívánságára a róla elnevezett tanulmányi ösztöndíj segítségével végezte. Később a Deák név és a Deák jellem egész életét végigkísérte. Egy ízben a nagykanizsai járás pedagógusai meghívták a Zalamegyei Általános Tanítótestület tavaszi közgyűlésére. A tanácskozásra bár későn, de a fehér asztalhoz elég jókor érkezvén, köszöntőjében kihangsúlyozta, ott, hol a tanítók vannak, mint örökös Deák, mindig nagyon jól érzi magát és vendéglátói derültsége mellett poharát ürítette a megye tanító társadalmára.

Személyisége

Kedélyes, őszinte, becsületes szív. „Mikor Deák Péter főkapitányi pozícióját elfoglalta, valahányszor találkoztam vele, mintha kardcsörgést is hallottam volna, pedig olyan szolid civil öltözetben járt, mint a legigénytelenebb köztársasági elnök. Volt valami félelmetes a megjelenésében. Hogy katonás modora vagy cvikkerje tette-e, nem tudom, de volt.” – jellemezte pályája kezdetén az egyik helyi lapszerkesztő. Rövidesen azonban kiderült, a csirkefogók hadától eltekintve senkinek sem kell tartania a főkapitánytól. Deák Péter az a fajta szerencsés ember volt, aki mindenkihez egészen közel mehetett, akinek nem kellett féltenie senkitől a nimbuszát. Ellenkezőleg. Éppen a közelség adta meg neki ezt a kiváltságot.

Amikor az 1905-ös parlamenti választások után belpolitikai válság elé nézett az ország, a Függetlenségi és 48-as Párt vezéralakjai – augusztus 28-án – Nagykanizsát is útba ejtették. Fogadtatásukra a hazafias érzelmű lakosság mellett a megyei notabilitások is felsorakoztak. Dél körül daliás úr lépett a váróterembe, díszes uniformisban, monoklival, karddal az oldalán. Legalábbis táborszernagynak vélhette az, aki a helyi viszonyokat nem ismerte. Farkas József országgyűlési képviselő meglepve ugrott fel a helyéről, hirtelenjében azt hitte, hogy „Beck báró” – a közös hadsereg vezérkari főnöke – érkezett meg és már a társait is figyelmeztetni akarta, amikor az egyenruhás úr hozzá lépett és mosolyogva bemutatkozott: „Deák rendőrfőkapitány vagyok.”

Évekkel később az egész országot bejárta annak a zalai fiúnak az esete, aki 13 éves kora dacára mindenáron a harctérre kívánkozott. 1914 őszén járta a kanizsai kaszárnyákat, valósággal rimánkodott, hogy osszák be frontszolgálatra. Kérését persze nem teljesíthették. Miután a „harcos erényektől duzzadó” fiút hazaszállították, könyörgő levelet írt a főkapitánynak: „ A katonák után vizet vagy rumot vinnék, de én otthon nem tudok megmaradni. Oda vágyom, ahol a halált osztogatják a muszkának.” – fogalmazott a „hős” levélíró. Ilyen bátor önkéntesre mindig szüksége van a hazának – gondolta Deák – és támogatása jeléül katonai témájú szakkönyveket küldetett a lelkesedéstől izzó újoncjelöltnek.

Hivatali pályafutása

Alapos, intelligens, kiváló elöljáró. Az új főkapitány beiktatásakor zsúfolásig megtelt a kanizsai közgyűlés díszterme. Miután a városatyák éljenzése alábbhagyott, a robusztus fiatalember felállt és a magisztrátus előtt érces hangon ismételni kezdte: „Én, Deák Péter esküszöm, hogy a hivatalommal járó kötelességeimet lelkiismeretes pontossággal teljesítem. Isten engem úgy segéljen!” Deák, aki fényesen induló katonatiszti karrierjét cserélte fel a kényelmesnek éppen nem mondható főkapitányi székre, működésével rövid időn belül kivívta a város elismerését. Figyelme mindenre kiterjedt. Népgyűlések, színházi elő-adások, ebtartás, piaci rend, korcsmai kihágások, cseléd- és toloncügyek, kéjhölgyek ellenőrzése és minden, ami a rendőrkapitányi hivatal fel-ügyelete alá tartozott. Időnként „Sherlock Holmes-i” bravúrral segédkezett a bűnesetek felderítésében. Deák azt is kiszámította, hogy minden beosztott közegére 900 ember, 45 kat. hold belterület és 1300 méter beépített utcarész esik. A szakmában elsőként alkalmazott írógépet a rendőrségi jelentések dokumentálásához és ő volt az ország egyetlen rendőrfőkapitánya, aki a világháború idején hadba vonult és egyhuzamban 18 hónapig katonáskodott.

Magánélete

Fordulatos, regénybe illő. Háromszor nősült, két feleségétől öt fia született, a harmadiktól luxusszállodát örökölt Nagykanizsán. Fiai kivételes és tehetséges gyerekek voltak. Amikor 1914-ben lángra lobbant a világ, hárman önként jelentkeztek a frontra. Zoltán, az elsőszülött nyomtalanul eltűnt Oroszországban. Idősebb öccse, Lajos – mind közül a legvakmerőbb – matróznak állt és a Ferdinánd főhercegről elnevezett csatahajón látott el tengervédelmi szolgálatot. Ifjabb fivérük, Endre igazi katonai tálentum volt. 1917-ben, mint az osztrák-magyar ármádia legfiatalabb tisztjét 17 évesen avatták hadnaggyá. A kommün idején aztán beleártották magukat a politikába is. Vesztükre. 1920-ban kalandos úton szöktek ki az országból, és meg sem álltak Afrikáig, ahol felcsaptak francia legionistának. Később fiatalabb testvéröccsüket, a Ludovikát végzett Gedeont is meghurcolták. 1944-ben őrnagyi rendfokozattal, a II. utászzászlóalj parancsnokaként teljesített hadiszolgálatot a keleti fronton. 1945-ben perbe fogták és háborús bűncselekmény vádjával elítélték. Nyolc évet ült ártatlanul.

Az első világháborút követő időszak, a forradalom, és a kormányváltások gyors egymásutánja a feje tetejére állította a korábbi értékrendet. Deák Pétert kipellengérezték és politikai megbízhatatlanságára hivatkozva kényszernyugdíjazták. Több mint furcsa, hogy arra az emberre próbáltak bolsevista bélyeget sütni, aki rendíthetetlen királypártiként élte le egész tevékeny életét, és akit 1918. novemberében éppen emiatt mozdítottak el a hivatalából.

A mostoha végzet erkölcsileg, anyagilag és testileg is erős próbára tette. A lelki megrázkódtatások alatt összeroppant, idegei felmondták a szolgálatot és 1921. október 3-án visszaadta a lelkét a teremtőnek.