Hedonista aszkéta érkezett Magyarföldre

Engem sok karmatikus szál köt Zalához, noha budapesti vagyok - kezdte élete történetét a jöttünknek örülő irodalmár, miközben borsmentás zöldteával kínált a ház asszonya, Ágnes. A kis ház, melyet tavaly vásároltak, lehet tán százéves is, s bizony kiköveteli magának a felújítást. Emiatt a helyiségek sora laza átalakulásban leledzik éppen. A zalai szálakat így a verőfényes verandán szálazzuk szét, méghozzá Péntek Imre, a Pannon Tükör című folyóirat főszerkesztőjének társaságában, aki természetesen a táj irodalmi életének jó gazdájaként bevonta a folyóirat holdudvarába a frissen érkezett alkotót.

- Középiskolai tanulmányaim egyik esztendejét 1976-ban Nagykanizsán töltöttem - mondja beszélgetőtársam, hozzátéve, akkor olyan helyzetben volt, hogy kereshette a legjobban magyar irodalmat okító hazai középiskolát. - Harkány László, Ördög Ferenc, Márkus Ferenc neve volt a védjegy, így kerültem ide. Utóbbi tanár úr máig a mentorom és atyai jóbarátom.


Élete egyik legmeghatározóbb élményét osztja meg velünk, mely Kanizsához köti.

- Naményi Koncz Nándor barátságát is Kanizsának köszönhetem. Ott volt kecskepásztor, fantasztikus tudással, mondhatom akár mesteremnek is. A Potyli-parton láttam először, viharkabátban állt, botra támaszkodva olvasott egy hatalmas könyvet, körülötte kecskegidák. Sokat jártunk hozzá beszélgetni, mindent tudott, kiválóan zenélt, rengeteget olvasott, tőle hallottam először Hamvas Béláról. Már nem él, a sírjához gyakran elmegyek.

András a katonaságnál a zalabaksai Szak Jóskával, hajdani gimnazista társával szolgált, a kedvenc szentendrei éttermének a vezetője pedig a gelsei Marton Imre. Végül Magyarföld a kapocs, ahova 2010. április 11-én, tehát a költészet napján költözött ide.

Na, de milyen pályaív előzte meg a zalai landolást?

- Zadarban kezdtem az egyetemet, az akkori Nagy-Jugoszláviában, mivel külkereskedő szüleim épp ott dolgoztak. Oroszt és angolt tanultam. Nagyon jó egyetem volt, főleg az angol volt erős.

Innen a budapesti ELTE-re került, ott végzett, az angolt esztétikával és japánnal egészítve ki.

- Honnan a vonzódás?

- A kendónak köszönhető, a japán küzdősportnak. Innen jutottam a zen filozófiájához, majd a haikukhoz.

A haiku három soros, meghatározott szabályok szerint felépülő 12 szótagos vers. (Villányi G. András kicsit fájlalja, hogy túl divatos lett világszerte a versforma, úgy, hogy sokan nincsenek tisztában a szabályaival. Tizenkét szótagot bárki összehoz, de évszakszót, vágószót vagy hasítószót már nem használnak.)


- Elmondaná a kedvencét?

Inkább hoz párat nyomtatásban, így én választok: lenne szép hangom!/visszaénekelhetném/ szirmok esését.

- Ösztöndíjjal 1989-ben jutottam ki végül Japánba öt és fél évre, de akkor már fordítgattam a Nagy Világ című folyóirat számára. Az öt legjobb egyetem egyikébe, a Kobe-i egyetemre felvételiztem, japánokkal együtt. Büszke vagyok arra, hogy a japán irodalmat is sikerült úgy megismernem, hogy versenyképes lehettem. Az írásjeleket is megtanultam, de ma már számítógéppel írok, azaz rábökök az írásjelre, ami azt jelenti, hogy leolvassa az ember a jelet, nem pedig írja.

- Hasonlítható a magyarhoz a japán?

- A nyelvészek szerint épp ez a két legnehezebb nyelv - hallom a műfordítótól. - Illogikus, hajlékony nyelvek, sok nyelvi forma szabályokkal indokolhatatlan, inkább nyelvi jelenségeket kell megjegyezni.

Japán-magyar nyelvkönyv még nem nagyon létezik, mondja Villányi András, épp ezért hozzá is kezdtek Jóna István nyelvész barátjával, hogy írjanak egy jót.

- Nem mindennapi az sem, hogy magyar költő létére egy XII. századi japán buddhista szerzetes haiku-it, pontosabban vaka-it fordítja... Bemutatná nekünk őt?

- Szaigjóról van szó, akit később Oxfordban is tanulmányozhattam. Ő a híres Baso - 1644-1694 között élt japán költő - elődjének mondható. Szaigjo őrületes figura volt. Az ő korszaka a császári-udvari költészet világa, az egyik japán művészeti reneszánsz. Az addig nem nagyon értékelt, de feltörekvőben lévő szamuráj kasztból származó császári testőrtiszt és elismert költő volt, 23 éves korában elvonult a világtól és 72 évesen bekövetkezett haláláig vándorszerzetesként járta az országot. Akik nem a földi dolgokban akartak teljesíteni, így tettek. Ez ma is előfordul. A nagy japán fényképezőgépmárkát, a Kioszerát gyártó cég vezetője néhány éve elvonult a világtól, összes vagyonát szétosztotta, semmit nem tartott meg. Döntését a japán történelmi hagyományokkal indokolta: földi eredményei után átlépett egy másik síkra.


- Ön vágyik szerzetesi elvonulásra? Netán ilyen a magyarföldi életforma?

- Mindig kokettáltam ezzel az életformával. Bennem hedonista aszkéta lakik, eddig még nem sikerült megvalósítani - nevet a felvetésre a műfordító-költő. Magyarföld főleg az aszketikust oldalt erősíti, pláne télen.

Magyarföld nagyon alkalmas az elvonulásra, az internet, a mobiltelefon használatát a térerő fegyelmezi, így vendéglátóm a faluházban lép kapcsolatba a világgal. Igaz, oda csak a könyvtári órákban lehet bejutni. Szerencsére Csesztregen kapott kulcsot a megfelelő házhoz.

A beszélgetést záró udvari sétánk végül Rudihoz vezet. Az afrikai jako papagáj öt éve került hozzájuk, ihletője lett A papagáj meséi című kötetnek. Rudiról kiderül, nem szereti a nőket, mert előző gazdasszonyával nem jött ki, de imádja, ha a tollazatát simogatják, ha lehajtja a fejét, jól érzi magát.

Végül a prózai adatok. Villányi G. András afféle késleltetett pályakezdésben van, hiszen 40 éves koráig főállású egyetemista volt. Tizenhat évesen Pilinszky Jánossal együtt olvashatta fel saját verseit... Saját válogatású kötete a Zilált hajam és szomorú játékok című 2003-ban jelent meg. Legújabb Tükröződések című kötete sajtó alatt áll, ebben Szaigjó vakáit és saját költeményeit, prózáit igyekszik eggyé montírozni. Megjelenése 2011 őszére várható. A papagáj meséi című mesekönyve az idei könyvhétre jelent meg az internetes Fapadoskönyv kiadó gondozásában. 2005-től szervezi a FIN (Független Irodalmi Napok) versfesztivált, amelyet idén Szentendrén rendeztek meg.