Fél évig kezelték H1N1 fertőzéssel! Erzsi néni legyűrte a halálos kórt

Az újrakezdéshez rengeteg segítséget kapott Balogh Lászlótól, munkahelye, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatójától, s dr. Brünner Szilvesztertől, a Kanizsai Dorottya Kórház orvos-igazgatójától, az intenzív osztály főorvosától, akivel azóta is tartják a kapcsolatot. Erzsi néni az orvos-igazgató munkáját emelte ki, aki - ahogy fogalmazott - megmentette az életét, tartotta benne a lelket és kihúzta a gödörből. De, mint mondta, rengeteget köszönhet rokonainak, barátainak, kollégáinak, jelenlegi és volt diákjainak is, akiknek szerető-féltő, szimpatizáló támogatását mindvégig érezte.

Az újrakezdéshez rengeteg segítséget kapott Balogh Lászlótól, munkahelye, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatójától, s dr. Brünner Szilvesztertől, a Kanizsai Dorottya Kórház orvos-igazgatójától, az intenzív osztály főorvosától, akivel azóta is tartják a kapcsolatot. Erzsi néni az orvos-igazgató munkáját emelte ki, aki - ahogy fogalmazott - megmentette az életét, tartotta benne a lelket és kihúzta a gödörből. De, mint mondta, rengeteget köszönhet rokonainak, barátainak, kollégáinak, jelenlegi és volt diákjainak is, akiknek szerető-féltő, szimpatizáló támogatását mindvégig érezte.

- Sokat jelent nekem, hogy keresztény testvéreim imádkoztak értem, a lelkipásztorok rendszeresen látogattak, 73 éves édesanyám pedig óriási keménységgel küzdött, szinte markolt a szeretetével, hogy ne menjek el. Úgy hiszem, mindennek együttesen köszönhetem, hogy újra itt vagyok. Nem lettem sem bölcsebb, sem okosabb, maradtam, aki előtte voltam - mondta a tanárnő, aki azt is hozzáfűzte: kollektívája gondolt rá, ezért az idei tanévben csak angolt kell tanítania, nem túl megerőltető óraszámban. Még egy külön kis tanárit is kialakítottak a számára, az általa tanított osztályok közelében, hogy ne kelljen túl sokat ingáznia a termek közt, s megkíméljék a lépcsőzéstől.

De hogyan is kezdődött a betegség, ami majdnem elvette az életét?

Erzsi néni emlékei szerint éppen úgy, mint bármelyik banális megfázás. Ezért sokáig nem is gondolt rosszra, amikor tavaly októberben köhögni, tüsszögni kezdett.

- Mindannyian, minden évben elkapunk ilyen-olyan vírusokat, mi, pedagógusok az iskolai környezetben főleg - magyarázta. - Ezért nem is vettem fel a dolgot. Mire észbe kaptam, hogy el kéne menni orvoshoz, már késő volt. Egyébként eddig minden évben megkaptam az influenza elleni védőoltást. Most is készültem rá, arra vártam, hogy meggyógyuljak, mert beteg embernek nem adják be a szérumot. Nem sikerült, s csak a csodának és gyógyítóimnak köszönhető, hogy vissza tudtam jönni...

- Szerénytelenség nélkül állíthatom, az, hogy Erzsikével most itt beszélgethetünk, a Kanizsai Dorottya Kórház kollektívájának sikere is - szögezte le dr. Brünner Szilveszter. - Mind szakmailag, mind műszerezettség szempontjából országos szintű betegellátást képes nyújtani az osztály, ez adott tartást ahhoz, hogy betegünk kritikus állapotát kezelni tudjuk. De persze, kellett az ő küzdése is, erről se feledkezzünk el. Valamikor december végén személy szerint én is kértem, hogy gyógyuljon meg - úgy tűnik, meghallotta, pedig akkor egy hónapon át mélyaltatásban volt...

- Igen, tényleg érdekes, valóban sok mindent hallottam abból, ami körülöttem zajlik - vette vissza a szót Erzsi néni, aki azt is elmondta, érdekes, de halálközeli élményeket nem tapasztalt, például nem látott fényt az alagút végén. - Egyszer például azt mondta a főorvos úr: Ide figyeljen, magát egy kemény betegségből húztuk ki, akkor most tessék együttműködni! Ez nagyon megmaradt bennem.

S láss csodát: egyszer csak felébredt

Első gondolata az volt: haza akar menni. Persze, hogy nem engedték - de nem is bírt volna, annyira gyenge volt. Balogh László és munkatársai folyamatosan látogatták, szinte naponta ott álltak az ágya mellett, mondták neki a híreket, üzeneteket - mert azok voltak szép számmal, a gyerekek is szurkoltak a tanárnőnek.

- Mi tudtuk, nem lehet, hogy Erzsi elmenjen, mert rengeteg "szeretethullám" irányult felé - magyarázta. - Jó, hogy a mai világban még vannak ilyen típusú együttműködések, együttrezdülések, mert abszolút reál beállítottságú pedagógusként is meg vagyok győződve arról, hogy a szeretet hegyeket képes megmozgatni.

Dr. Brünner Szilveszter hozzátette: megéltek kritikus pontokat is a kezelés során, amikor úgy tűnt, elveszítik betegüket, aki az első újinfluenzás volt az intézményben. Erzsi néninek három alkalommal állt meg a szíve, újra kellett éleszteni - szerencsére, nem károsodott a központi idegrendszer, ami pedig ilyenkor gyakran előfordul.

- Sajnos, a hozzánk kerülő betegek közül sokan már későn jöttek, amikor a vírusfertőzés miatt komoly, gyakorlatilag visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki. Ilyenkor már nem lehet mit tenni, sodródunk a körülményekkel. Kilenc betegnél mutattuk ki a H1N1-fertőzést, közülük 6 került lélegeztetőgépre, s Borók tanárnőn kívül még egy pácienst sikerült megmentenünk - mondta az orvos-igazgató.

Erzsi nénit, mikor májusban kikerült a kórházból, megrémítette, hogy állóképességét szinte teljesen elveszítette. Pedig - mint mondta - terápiájában nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy fizikálisan is felkészítsék a mindennapi életbe való visszatérésre.

- A több hónapos mozdulatlanság után kellett ismét eljutnom a dolgos hétköznapokba - idézte fel. - Előbb csak három lépést tettem meg, aztán már hatot, s így tovább. Persze, ez azért nem ment ennyire egyszerűen, mivel nem vagyok egy küzdő típus. Hihetetlen volt, ahogy dr. Brünner és munkatársai az én meglehetősen lemondó, passzív természetemet minden erejükkel próbálták visszahúzni ebbe a világba. Ugyanezt éltem át a rehabilitáción is. Azt hiszem, az a segítőkészség, amit tapasztaltam, akkor is sokat jelentett volna nekem odaát, ha megtörténik a legrosszabb. Így pedig megerősödtem a hitemben.

Aztán kicsivel több mint egy hete eljött az újrakezdés napja, amikor Borók Erzsébet ismét a gyerekek elé állhatott. A termet mély csend ülte meg a meghatottságtól.

- Megdöbbentő volt, egyben kicsit meg is rázott ez a kedves figyelmesség - idézte fel Erzsi néni. - Mindig igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani a tanítványaimmal, de igazán akkor döbbentem rá, hogy ez mennyire szoros is lehet. Újra bizonyosságot szerezhettem afelől, hogy igen, a sokszor nehéz pedagógushivatást nekem ajándékozta az Ég. S most már határozottan tudom: megyek tovább az úton...

De hogyan is kezdődött a betegség, ami majdnem elvette az életét?

Erzsi néni emlékei szerint éppen úgy, mint bármelyik banális megfázás. Ezért sokáig nem is gondolt rosszra, amikor tavaly októberben köhögni, tüsszögni kezdett.

- Mindannyian, minden évben elkapunk ilyen-olyan vírusokat, mi, pedagógusok az iskolai környezetben főleg - magyarázta. - Ezért nem is vettem fel a dolgot. Mire észbe kaptam, hogy el kéne menni orvoshoz, már késő volt. Egyébként eddig minden évben megkaptam az influenza elleni védőoltást. Most is készültem rá, arra vártam, hogy meggyógyuljak, mert beteg embernek nem adják be a szérumot. Nem sikerült, s csak a csodának és gyógyítóimnak köszönhető, hogy vissza tudtam jönni...

- Szerénytelenség nélkül állíthatom, az, hogy Erzsikével most itt beszélgethetünk, a Kanizsai Dorottya Kórház kollektívájának sikere is - szögezte le dr. Brünner Szilveszter. - Mind szakmailag, mind műszerezettség szempontjából országos szintű betegellátást képes nyújtani az osztály, ez adott tartást ahhoz, hogy betegünk kritikus állapotát kezelni tudjuk. De persze, kellett az ő küzdése is, erről se feledkezzünk el. Valamikor december végén személy szerint én is kértem, hogy gyógyuljon meg - úgy tűnik, meghallotta, pedig akkor egy hónapon át mélyaltatásban volt...

- Igen, tényleg érdekes, valóban sok mindent hallottam abból, ami körülöttem zajlik - vette vissza a szót Erzsi néni, aki azt is elmondta, érdekes, de halálközeli élményeket nem tapasztalt, például nem látott fényt az alagút végén. - Egyszer például azt mondta a főorvos úr: Ide figyeljen, magát egy kemény betegségből húztuk ki, akkor most tessék együttműködni! Ez nagyon megmaradt bennem.

S láss csodát: egyszer csak felébredt

Első gondolata az volt: haza akar menni. Persze, hogy nem engedték - de nem is bírt volna, annyira gyenge volt. Balogh László és munkatársai folyamatosan látogatták, szinte naponta ott álltak az ágya mellett, mondták neki a híreket, üzeneteket - mert azok voltak szép számmal, a gyerekek is szurkoltak a tanárnőnek.

- Mi tudtuk, nem lehet, hogy Erzsi elmenjen, mert rengeteg "szeretethullám" irányult felé - magyarázta. - Jó, hogy a mai világban még vannak ilyen típusú együttműködések, együttrezdülések, mert abszolút reál beállítottságú pedagógusként is meg vagyok győződve arról, hogy a szeretet hegyeket képes megmozgatni.

Dr. Brünner Szilveszter hozzátette: megéltek kritikus pontokat is a kezelés során, amikor úgy tűnt, elveszítik betegüket, aki az első újinfluenzás volt az intézményben. Erzsi néninek három alkalommal állt meg a szíve, újra kellett éleszteni - szerencsére, nem károsodott a központi idegrendszer, ami pedig ilyenkor gyakran előfordul.

- Sajnos, a hozzánk kerülő betegek közül sokan már későn jöttek, amikor a vírusfertőzés miatt komoly, gyakorlatilag visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki. Ilyenkor már nem lehet mit tenni, sodródunk a körülményekkel. Kilenc betegnél mutattuk ki a H1N1-fertőzést, közülük 6 került lélegeztetőgépre, s Borók tanárnőn kívül még egy pácienst sikerült megmentenünk - mondta az orvos-igazgató.

Erzsi nénit, mikor májusban kikerült a kórházból, megrémítette, hogy állóképességét szinte teljesen elveszítette. Pedig - mint mondta - terápiájában nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy fizikálisan is felkészítsék a mindennapi életbe való visszatérésre.

- A több hónapos mozdulatlanság után kellett ismét eljutnom a dolgos hétköznapokba - idézte fel. - Előbb csak három lépést tettem meg, aztán már hatot, s így tovább. Persze, ez azért nem ment ennyire egyszerűen, mivel nem vagyok egy küzdő típus. Hihetetlen volt, ahogy dr. Brünner és munkatársai az én meglehetősen lemondó, passzív természetemet minden erejükkel próbálták visszahúzni ebbe a világba. Ugyanezt éltem át a rehabilitáción is. Azt hiszem, az a segítőkészség, amit tapasztaltam, akkor is sokat jelentett volna nekem odaát, ha megtörténik a legrosszabb. Így pedig megerősödtem a hitemben.

Aztán kicsivel több mint egy hete eljött az újrakezdés napja, amikor Borók Erzsébet ismét a gyerekek elé állhatott. A termet mély csend ülte meg a meghatottságtól.

- Megdöbbentő volt, egyben kicsit meg is rázott ez a kedves figyelmesség - idézte fel Erzsi néni. - Mindig igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani a tanítványaimmal, de igazán akkor döbbentem rá, hogy ez mennyire szoros is lehet. Újra bizonyosságot szerezhettem afelől, hogy igen, a sokszor nehéz pedagógushivatást nekem ajándékozta az Ég. S most már határozottan tudom: megyek tovább az úton...

De hogyan is kezdődött a betegség, ami majdnem elvette az életét?

Erzsi néni emlékei szerint éppen úgy, mint bármelyik banális megfázás. Ezért sokáig nem is gondolt rosszra, amikor tavaly októberben köhögni, tüsszögni kezdett.

- Mindannyian, minden évben elkapunk ilyen-olyan vírusokat, mi, pedagógusok az iskolai környezetben főleg - magyarázta. - Ezért nem is vettem fel a dolgot. Mire észbe kaptam, hogy el kéne menni orvoshoz, már késő volt. Egyébként eddig minden évben megkaptam az influenza elleni védőoltást. Most is készültem rá, arra vártam, hogy meggyógyuljak, mert beteg embernek nem adják be a szérumot. Nem sikerült, s csak a csodának és gyógyítóimnak köszönhető, hogy vissza tudtam jönni...

- Szerénytelenség nélkül állíthatom, az, hogy Erzsikével most itt beszélgethetünk, a Kanizsai Dorottya Kórház kollektívájának sikere is - szögezte le dr. Brünner Szilveszter. - Mind szakmailag, mind műszerezettség szempontjából országos szintű betegellátást képes nyújtani az osztály, ez adott tartást ahhoz, hogy betegünk kritikus állapotát kezelni tudjuk. De persze, kellett az ő küzdése is, erről se feledkezzünk el. Valamikor december végén személy szerint én is kértem, hogy gyógyuljon meg - úgy tűnik, meghallotta, pedig akkor egy hónapon át mélyaltatásban volt...

- Igen, tényleg érdekes, valóban sok mindent hallottam abból, ami körülöttem zajlik - vette vissza a szót Erzsi néni, aki azt is elmondta, érdekes, de halálközeli élményeket nem tapasztalt, például nem látott fényt az alagút végén. - Egyszer például azt mondta a főorvos úr: Ide figyeljen, magát egy kemény betegségből húztuk ki, akkor most tessék együttműködni! Ez nagyon megmaradt bennem.

S láss csodát: egyszer csak felébredt

Első gondolata az volt: haza akar menni. Persze, hogy nem engedték - de nem is bírt volna, annyira gyenge volt. Balogh László és munkatársai folyamatosan látogatták, szinte naponta ott álltak az ágya mellett, mondták neki a híreket, üzeneteket - mert azok voltak szép számmal, a gyerekek is szurkoltak a tanárnőnek.

- Mi tudtuk, nem lehet, hogy Erzsi elmenjen, mert rengeteg "szeretethullám" irányult felé - magyarázta. - Jó, hogy a mai világban még vannak ilyen típusú együttműködések, együttrezdülések, mert abszolút reál beállítottságú pedagógusként is meg vagyok győződve arról, hogy a szeretet hegyeket képes megmozgatni.

Dr. Brünner Szilveszter hozzátette: megéltek kritikus pontokat is a kezelés során, amikor úgy tűnt, elveszítik betegüket, aki az első újinfluenzás volt az intézményben. Erzsi néninek három alkalommal állt meg a szíve, újra kellett éleszteni - szerencsére, nem károsodott a központi idegrendszer, ami pedig ilyenkor gyakran előfordul.

- Sajnos, a hozzánk kerülő betegek közül sokan már későn jöttek, amikor a vírusfertőzés miatt komoly, gyakorlatilag visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki. Ilyenkor már nem lehet mit tenni, sodródunk a körülményekkel. Kilenc betegnél mutattuk ki a H1N1-fertőzést, közülük 6 került lélegeztetőgépre, s Borók tanárnőn kívül még egy pácienst sikerült megmentenünk - mondta az orvos-igazgató.

Erzsi nénit, mikor májusban kikerült a kórházból, megrémítette, hogy állóképességét szinte teljesen elveszítette. Pedig - mint mondta - terápiájában nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy fizikálisan is felkészítsék a mindennapi életbe való visszatérésre.

- A több hónapos mozdulatlanság után kellett ismét eljutnom a dolgos hétköznapokba - idézte fel. - Előbb csak három lépést tettem meg, aztán már hatot, s így tovább. Persze, ez azért nem ment ennyire egyszerűen, mivel nem vagyok egy küzdő típus. Hihetetlen volt, ahogy dr. Brünner és munkatársai az én meglehetősen lemondó, passzív természetemet minden erejükkel próbálták visszahúzni ebbe a világba. Ugyanezt éltem át a rehabilitáción is. Azt hiszem, az a segítőkészség, amit tapasztaltam, akkor is sokat jelentett volna nekem odaát, ha megtörténik a legrosszabb. Így pedig megerősödtem a hitemben.

Aztán kicsivel több mint egy hete eljött az újrakezdés napja, amikor Borók Erzsébet ismét a gyerekek elé állhatott. A termet mély csend ülte meg a meghatottságtól.

- Megdöbbentő volt, egyben kicsit meg is rázott ez a kedves figyelmesség - idézte fel Erzsi néni. - Mindig igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani a tanítványaimmal, de igazán akkor döbbentem rá, hogy ez mennyire szoros is lehet. Újra bizonyosságot szerezhettem afelől, hogy igen, a sokszor nehéz pedagógushivatást nekem ajándékozta az Ég. S most már határozottan tudom: megyek tovább az úton...

De hogyan is kezdődött a betegség, ami majdnem elvette az életét?

Erzsi néni emlékei szerint éppen úgy, mint bármelyik banális megfázás. Ezért sokáig nem is gondolt rosszra, amikor tavaly októberben köhögni, tüsszögni kezdett.

- Mindannyian, minden évben elkapunk ilyen-olyan vírusokat, mi, pedagógusok az iskolai környezetben főleg - magyarázta. - Ezért nem is vettem fel a dolgot. Mire észbe kaptam, hogy el kéne menni orvoshoz, már késő volt. Egyébként eddig minden évben megkaptam az influenza elleni védőoltást. Most is készültem rá, arra vártam, hogy meggyógyuljak, mert beteg embernek nem adják be a szérumot. Nem sikerült, s csak a csodának és gyógyítóimnak köszönhető, hogy vissza tudtam jönni...

- Szerénytelenség nélkül állíthatom, az, hogy Erzsikével most itt beszélgethetünk, a Kanizsai Dorottya Kórház kollektívájának sikere is - szögezte le dr. Brünner Szilveszter. - Mind szakmailag, mind műszerezettség szempontjából országos szintű betegellátást képes nyújtani az osztály, ez adott tartást ahhoz, hogy betegünk kritikus állapotát kezelni tudjuk. De persze, kellett az ő küzdése is, erről se feledkezzünk el. Valamikor december végén személy szerint én is kértem, hogy gyógyuljon meg - úgy tűnik, meghallotta, pedig akkor egy hónapon át mélyaltatásban volt...

- Igen, tényleg érdekes, valóban sok mindent hallottam abból, ami körülöttem zajlik - vette vissza a szót Erzsi néni, aki azt is elmondta, érdekes, de halálközeli élményeket nem tapasztalt, például nem látott fényt az alagút végén. - Egyszer például azt mondta a főorvos úr: Ide figyeljen, magát egy kemény betegségből húztuk ki, akkor most tessék együttműködni! Ez nagyon megmaradt bennem.

S láss csodát: egyszer csak felébredt

Első gondolata az volt: haza akar menni. Persze, hogy nem engedték - de nem is bírt volna, annyira gyenge volt. Balogh László és munkatársai folyamatosan látogatták, szinte naponta ott álltak az ágya mellett, mondták neki a híreket, üzeneteket - mert azok voltak szép számmal, a gyerekek is szurkoltak a tanárnőnek.

- Mi tudtuk, nem lehet, hogy Erzsi elmenjen, mert rengeteg "szeretethullám" irányult felé - magyarázta. - Jó, hogy a mai világban még vannak ilyen típusú együttműködések, együttrezdülések, mert abszolút reál beállítottságú pedagógusként is meg vagyok győződve arról, hogy a szeretet hegyeket képes megmozgatni.

Dr. Brünner Szilveszter hozzátette: megéltek kritikus pontokat is a kezelés során, amikor úgy tűnt, elveszítik betegüket, aki az első újinfluenzás volt az intézményben. Erzsi néninek három alkalommal állt meg a szíve, újra kellett éleszteni - szerencsére, nem károsodott a központi idegrendszer, ami pedig ilyenkor gyakran előfordul.

- Sajnos, a hozzánk kerülő betegek közül sokan már későn jöttek, amikor a vírusfertőzés miatt komoly, gyakorlatilag visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki. Ilyenkor már nem lehet mit tenni, sodródunk a körülményekkel. Kilenc betegnél mutattuk ki a H1N1-fertőzést, közülük 6 került lélegeztetőgépre, s Borók tanárnőn kívül még egy pácienst sikerült megmentenünk - mondta az orvos-igazgató.

Erzsi nénit, mikor májusban kikerült a kórházból, megrémítette, hogy állóképességét szinte teljesen elveszítette. Pedig - mint mondta - terápiájában nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy fizikálisan is felkészítsék a mindennapi életbe való visszatérésre.

- A több hónapos mozdulatlanság után kellett ismét eljutnom a dolgos hétköznapokba - idézte fel. - Előbb csak három lépést tettem meg, aztán már hatot, s így tovább. Persze, ez azért nem ment ennyire egyszerűen, mivel nem vagyok egy küzdő típus. Hihetetlen volt, ahogy dr. Brünner és munkatársai az én meglehetősen lemondó, passzív természetemet minden erejükkel próbálták visszahúzni ebbe a világba. Ugyanezt éltem át a rehabilitáción is. Azt hiszem, az a segítőkészség, amit tapasztaltam, akkor is sokat jelentett volna nekem odaát, ha megtörténik a legrosszabb. Így pedig megerősödtem a hitemben.

Aztán kicsivel több mint egy hete eljött az újrakezdés napja, amikor Borók Erzsébet ismét a gyerekek elé állhatott. A termet mély csend ülte meg a meghatottságtól.

- Megdöbbentő volt, egyben kicsit meg is rázott ez a kedves figyelmesség - idézte fel Erzsi néni. - Mindig igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani a tanítványaimmal, de igazán akkor döbbentem rá, hogy ez mennyire szoros is lehet. Újra bizonyosságot szerezhettem afelől, hogy igen, a sokszor nehéz pedagógushivatást nekem ajándékozta az Ég. S most már határozottan tudom: megyek tovább az úton...

De hogyan is kezdődött a betegség, ami majdnem elvette az életét?

Erzsi néni emlékei szerint éppen úgy, mint bármelyik banális megfázás. Ezért sokáig nem is gondolt rosszra, amikor tavaly októberben köhögni, tüsszögni kezdett.

- Mindannyian, minden évben elkapunk ilyen-olyan vírusokat, mi, pedagógusok az iskolai környezetben főleg - magyarázta. - Ezért nem is vettem fel a dolgot. Mire észbe kaptam, hogy el kéne menni orvoshoz, már késő volt. Egyébként eddig minden évben megkaptam az influenza elleni védőoltást. Most is készültem rá, arra vártam, hogy meggyógyuljak, mert beteg embernek nem adják be a szérumot. Nem sikerült, s csak a csodának és gyógyítóimnak köszönhető, hogy vissza tudtam jönni...

- Szerénytelenség nélkül állíthatom, az, hogy Erzsikével most itt beszélgethetünk, a Kanizsai Dorottya Kórház kollektívájának sikere is - szögezte le dr. Brünner Szilveszter. - Mind szakmailag, mind műszerezettség szempontjából országos szintű betegellátást képes nyújtani az osztály, ez adott tartást ahhoz, hogy betegünk kritikus állapotát kezelni tudjuk. De persze, kellett az ő küzdése is, erről se feledkezzünk el. Valamikor december végén személy szerint én is kértem, hogy gyógyuljon meg - úgy tűnik, meghallotta, pedig akkor egy hónapon át mélyaltatásban volt...

- Igen, tényleg érdekes, valóban sok mindent hallottam abból, ami körülöttem zajlik - vette vissza a szót Erzsi néni, aki azt is elmondta, érdekes, de halálközeli élményeket nem tapasztalt, például nem látott fényt az alagút végén. - Egyszer például azt mondta a főorvos úr: Ide figyeljen, magát egy kemény betegségből húztuk ki, akkor most tessék együttműködni! Ez nagyon megmaradt bennem.

S láss csodát: egyszer csak felébredt

Első gondolata az volt: haza akar menni. Persze, hogy nem engedték - de nem is bírt volna, annyira gyenge volt. Balogh László és munkatársai folyamatosan látogatták, szinte naponta ott álltak az ágya mellett, mondták neki a híreket, üzeneteket - mert azok voltak szép számmal, a gyerekek is szurkoltak a tanárnőnek.

- Mi tudtuk, nem lehet, hogy Erzsi elmenjen, mert rengeteg "szeretethullám" irányult felé - magyarázta. - Jó, hogy a mai világban még vannak ilyen típusú együttműködések, együttrezdülések, mert abszolút reál beállítottságú pedagógusként is meg vagyok győződve arról, hogy a szeretet hegyeket képes megmozgatni.

Dr. Brünner Szilveszter hozzátette: megéltek kritikus pontokat is a kezelés során, amikor úgy tűnt, elveszítik betegüket, aki az első újinfluenzás volt az intézményben. Erzsi néninek három alkalommal állt meg a szíve, újra kellett éleszteni - szerencsére, nem károsodott a központi idegrendszer, ami pedig ilyenkor gyakran előfordul.

- Sajnos, a hozzánk kerülő betegek közül sokan már későn jöttek, amikor a vírusfertőzés miatt komoly, gyakorlatilag visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki. Ilyenkor már nem lehet mit tenni, sodródunk a körülményekkel. Kilenc betegnél mutattuk ki a H1N1-fertőzést, közülük 6 került lélegeztetőgépre, s Borók tanárnőn kívül még egy pácienst sikerült megmentenünk - mondta az orvos-igazgató.

Erzsi nénit, mikor májusban kikerült a kórházból, megrémítette, hogy állóképességét szinte teljesen elveszítette. Pedig - mint mondta - terápiájában nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy fizikálisan is felkészítsék a mindennapi életbe való visszatérésre.

- A több hónapos mozdulatlanság után kellett ismét eljutnom a dolgos hétköznapokba - idézte fel. - Előbb csak három lépést tettem meg, aztán már hatot, s így tovább. Persze, ez azért nem ment ennyire egyszerűen, mivel nem vagyok egy küzdő típus. Hihetetlen volt, ahogy dr. Brünner és munkatársai az én meglehetősen lemondó, passzív természetemet minden erejükkel próbálták visszahúzni ebbe a világba. Ugyanezt éltem át a rehabilitáción is. Azt hiszem, az a segítőkészség, amit tapasztaltam, akkor is sokat jelentett volna nekem odaát, ha megtörténik a legrosszabb. Így pedig megerősödtem a hitemben.

Aztán kicsivel több mint egy hete eljött az újrakezdés napja, amikor Borók Erzsébet ismét a gyerekek elé állhatott. A termet mély csend ülte meg a meghatottságtól.

- Megdöbbentő volt, egyben kicsit meg is rázott ez a kedves figyelmesség - idézte fel Erzsi néni. - Mindig igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani a tanítványaimmal, de igazán akkor döbbentem rá, hogy ez mennyire szoros is lehet. Újra bizonyosságot szerezhettem afelől, hogy igen, a sokszor nehéz pedagógushivatást nekem ajándékozta az Ég. S most már határozottan tudom: megyek tovább az úton...

Erzsi néni emlékei szerint éppen úgy, mint bármelyik banális megfázás. Ezért sokáig nem is gondolt rosszra, amikor tavaly októberben köhögni, tüsszögni kezdett.

- Mindannyian, minden évben elkapunk ilyen-olyan vírusokat, mi, pedagógusok az iskolai környezetben főleg - magyarázta. - Ezért nem is vettem fel a dolgot. Mire észbe kaptam, hogy el kéne menni orvoshoz, már késő volt. Egyébként eddig minden évben megkaptam az influenza elleni védőoltást. Most is készültem rá, arra vártam, hogy meggyógyuljak, mert beteg embernek nem adják be a szérumot. Nem sikerült, s csak a csodának és gyógyítóimnak köszönhető, hogy vissza tudtam jönni...

- Szerénytelenség nélkül állíthatom, az, hogy Erzsikével most itt beszélgethetünk, a Kanizsai Dorottya Kórház kollektívájának sikere is - szögezte le dr. Brünner Szilveszter. - Mind szakmailag, mind műszerezettség szempontjából országos szintű betegellátást képes nyújtani az osztály, ez adott tartást ahhoz, hogy betegünk kritikus állapotát kezelni tudjuk. De persze, kellett az ő küzdése is, erről se feledkezzünk el. Valamikor december végén személy szerint én is kértem, hogy gyógyuljon meg - úgy tűnik, meghallotta, pedig akkor egy hónapon át mélyaltatásban volt...

- Igen, tényleg érdekes, valóban sok mindent hallottam abból, ami körülöttem zajlik - vette vissza a szót Erzsi néni, aki azt is elmondta, érdekes, de halálközeli élményeket nem tapasztalt, például nem látott fényt az alagút végén. - Egyszer például azt mondta a főorvos úr: Ide figyeljen, magát egy kemény betegségből húztuk ki, akkor most tessék együttműködni! Ez nagyon megmaradt bennem.

S láss csodát: egyszer csak felébredt

Első gondolata az volt: haza akar menni. Persze, hogy nem engedték - de nem is bírt volna, annyira gyenge volt. Balogh László és munkatársai folyamatosan látogatták, szinte naponta ott álltak az ágya mellett, mondták neki a híreket, üzeneteket - mert azok voltak szép számmal, a gyerekek is szurkoltak a tanárnőnek.

- Mi tudtuk, nem lehet, hogy Erzsi elmenjen, mert rengeteg "szeretethullám" irányult felé - magyarázta. - Jó, hogy a mai világban még vannak ilyen típusú együttműködések, együttrezdülések, mert abszolút reál beállítottságú pedagógusként is meg vagyok győződve arról, hogy a szeretet hegyeket képes megmozgatni.

Dr. Brünner Szilveszter hozzátette: megéltek kritikus pontokat is a kezelés során, amikor úgy tűnt, elveszítik betegüket, aki az első újinfluenzás volt az intézményben. Erzsi néninek három alkalommal állt meg a szíve, újra kellett éleszteni - szerencsére, nem károsodott a központi idegrendszer, ami pedig ilyenkor gyakran előfordul.

- Sajnos, a hozzánk kerülő betegek közül sokan már későn jöttek, amikor a vírusfertőzés miatt komoly, gyakorlatilag visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki. Ilyenkor már nem lehet mit tenni, sodródunk a körülményekkel. Kilenc betegnél mutattuk ki a H1N1-fertőzést, közülük 6 került lélegeztetőgépre, s Borók tanárnőn kívül még egy pácienst sikerült megmentenünk - mondta az orvos-igazgató.

Erzsi nénit, mikor májusban kikerült a kórházból, megrémítette, hogy állóképességét szinte teljesen elveszítette. Pedig - mint mondta - terápiájában nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy fizikálisan is felkészítsék a mindennapi életbe való visszatérésre.

- A több hónapos mozdulatlanság után kellett ismét eljutnom a dolgos hétköznapokba - idézte fel. - Előbb csak három lépést tettem meg, aztán már hatot, s így tovább. Persze, ez azért nem ment ennyire egyszerűen, mivel nem vagyok egy küzdő típus. Hihetetlen volt, ahogy dr. Brünner és munkatársai az én meglehetősen lemondó, passzív természetemet minden erejükkel próbálták visszahúzni ebbe a világba. Ugyanezt éltem át a rehabilitáción is. Azt hiszem, az a segítőkészség, amit tapasztaltam, akkor is sokat jelentett volna nekem odaát, ha megtörténik a legrosszabb. Így pedig megerősödtem a hitemben.

Aztán kicsivel több mint egy hete eljött az újrakezdés napja, amikor Borók Erzsébet ismét a gyerekek elé állhatott. A termet mély csend ülte meg a meghatottságtól.

- Megdöbbentő volt, egyben kicsit meg is rázott ez a kedves figyelmesség - idézte fel Erzsi néni. - Mindig igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani a tanítványaimmal, de igazán akkor döbbentem rá, hogy ez mennyire szoros is lehet. Újra bizonyosságot szerezhettem afelől, hogy igen, a sokszor nehéz pedagógushivatást nekem ajándékozta az Ég. S most már határozottan tudom: megyek tovább az úton...

Erzsi néni emlékei szerint éppen úgy, mint bármelyik banális megfázás. Ezért sokáig nem is gondolt rosszra, amikor tavaly októberben köhögni, tüsszögni kezdett.

- Mindannyian, minden évben elkapunk ilyen-olyan vírusokat, mi, pedagógusok az iskolai környezetben főleg - magyarázta. - Ezért nem is vettem fel a dolgot. Mire észbe kaptam, hogy el kéne menni orvoshoz, már késő volt. Egyébként eddig minden évben megkaptam az influenza elleni védőoltást. Most is készültem rá, arra vártam, hogy meggyógyuljak, mert beteg embernek nem adják be a szérumot. Nem sikerült, s csak a csodának és gyógyítóimnak köszönhető, hogy vissza tudtam jönni...

- Szerénytelenség nélkül állíthatom, az, hogy Erzsikével most itt beszélgethetünk, a Kanizsai Dorottya Kórház kollektívájának sikere is - szögezte le dr. Brünner Szilveszter. - Mind szakmailag, mind műszerezettség szempontjából országos szintű betegellátást képes nyújtani az osztály, ez adott tartást ahhoz, hogy betegünk kritikus állapotát kezelni tudjuk. De persze, kellett az ő küzdése is, erről se feledkezzünk el. Valamikor december végén személy szerint én is kértem, hogy gyógyuljon meg - úgy tűnik, meghallotta, pedig akkor egy hónapon át mélyaltatásban volt...

- Igen, tényleg érdekes, valóban sok mindent hallottam abból, ami körülöttem zajlik - vette vissza a szót Erzsi néni, aki azt is elmondta, érdekes, de halálközeli élményeket nem tapasztalt, például nem látott fényt az alagút végén. - Egyszer például azt mondta a főorvos úr: Ide figyeljen, magát egy kemény betegségből húztuk ki, akkor most tessék együttműködni! Ez nagyon megmaradt bennem.

S láss csodát: egyszer csak felébredt

Első gondolata az volt: haza akar menni. Persze, hogy nem engedték - de nem is bírt volna, annyira gyenge volt. Balogh László és munkatársai folyamatosan látogatták, szinte naponta ott álltak az ágya mellett, mondták neki a híreket, üzeneteket - mert azok voltak szép számmal, a gyerekek is szurkoltak a tanárnőnek.

- Mi tudtuk, nem lehet, hogy Erzsi elmenjen, mert rengeteg "szeretethullám" irányult felé - magyarázta. - Jó, hogy a mai világban még vannak ilyen típusú együttműködések, együttrezdülések, mert abszolút reál beállítottságú pedagógusként is meg vagyok győződve arról, hogy a szeretet hegyeket képes megmozgatni.

Dr. Brünner Szilveszter hozzátette: megéltek kritikus pontokat is a kezelés során, amikor úgy tűnt, elveszítik betegüket, aki az első újinfluenzás volt az intézményben. Erzsi néninek három alkalommal állt meg a szíve, újra kellett éleszteni - szerencsére, nem károsodott a központi idegrendszer, ami pedig ilyenkor gyakran előfordul.

- Sajnos, a hozzánk kerülő betegek közül sokan már későn jöttek, amikor a vírusfertőzés miatt komoly, gyakorlatilag visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki. Ilyenkor már nem lehet mit tenni, sodródunk a körülményekkel. Kilenc betegnél mutattuk ki a H1N1-fertőzést, közülük 6 került lélegeztetőgépre, s Borók tanárnőn kívül még egy pácienst sikerült megmentenünk - mondta az orvos-igazgató.

Erzsi nénit, mikor májusban kikerült a kórházból, megrémítette, hogy állóképességét szinte teljesen elveszítette. Pedig - mint mondta - terápiájában nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy fizikálisan is felkészítsék a mindennapi életbe való visszatérésre.

- A több hónapos mozdulatlanság után kellett ismét eljutnom a dolgos hétköznapokba - idézte fel. - Előbb csak három lépést tettem meg, aztán már hatot, s így tovább. Persze, ez azért nem ment ennyire egyszerűen, mivel nem vagyok egy küzdő típus. Hihetetlen volt, ahogy dr. Brünner és munkatársai az én meglehetősen lemondó, passzív természetemet minden erejükkel próbálták visszahúzni ebbe a világba. Ugyanezt éltem át a rehabilitáción is. Azt hiszem, az a segítőkészség, amit tapasztaltam, akkor is sokat jelentett volna nekem odaát, ha megtörténik a legrosszabb. Így pedig megerősödtem a hitemben.

Aztán kicsivel több mint egy hete eljött az újrakezdés napja, amikor Borók Erzsébet ismét a gyerekek elé állhatott. A termet mély csend ülte meg a meghatottságtól.

- Megdöbbentő volt, egyben kicsit meg is rázott ez a kedves figyelmesség - idézte fel Erzsi néni. - Mindig igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani a tanítványaimmal, de igazán akkor döbbentem rá, hogy ez mennyire szoros is lehet. Újra bizonyosságot szerezhettem afelől, hogy igen, a sokszor nehéz pedagógushivatást nekem ajándékozta az Ég. S most már határozottan tudom: megyek tovább az úton...

- Mindannyian, minden évben elkapunk ilyen-olyan vírusokat, mi, pedagógusok az iskolai környezetben főleg - magyarázta. - Ezért nem is vettem fel a dolgot. Mire észbe kaptam, hogy el kéne menni orvoshoz, már késő volt. Egyébként eddig minden évben megkaptam az influenza elleni védőoltást. Most is készültem rá, arra vártam, hogy meggyógyuljak, mert beteg embernek nem adják be a szérumot. Nem sikerült, s csak a csodának és gyógyítóimnak köszönhető, hogy vissza tudtam jönni...

- Szerénytelenség nélkül állíthatom, az, hogy Erzsikével most itt beszélgethetünk, a Kanizsai Dorottya Kórház kollektívájának sikere is - szögezte le dr. Brünner Szilveszter. - Mind szakmailag, mind műszerezettség szempontjából országos szintű betegellátást képes nyújtani az osztály, ez adott tartást ahhoz, hogy betegünk kritikus állapotát kezelni tudjuk. De persze, kellett az ő küzdése is, erről se feledkezzünk el. Valamikor december végén személy szerint én is kértem, hogy gyógyuljon meg - úgy tűnik, meghallotta, pedig akkor egy hónapon át mélyaltatásban volt...

- Igen, tényleg érdekes, valóban sok mindent hallottam abból, ami körülöttem zajlik - vette vissza a szót Erzsi néni, aki azt is elmondta, érdekes, de halálközeli élményeket nem tapasztalt, például nem látott fényt az alagút végén. - Egyszer például azt mondta a főorvos úr: Ide figyeljen, magát egy kemény betegségből húztuk ki, akkor most tessék együttműködni! Ez nagyon megmaradt bennem.

S láss csodát: egyszer csak felébredt

Első gondolata az volt: haza akar menni. Persze, hogy nem engedték - de nem is bírt volna, annyira gyenge volt. Balogh László és munkatársai folyamatosan látogatták, szinte naponta ott álltak az ágya mellett, mondták neki a híreket, üzeneteket - mert azok voltak szép számmal, a gyerekek is szurkoltak a tanárnőnek.

- Mi tudtuk, nem lehet, hogy Erzsi elmenjen, mert rengeteg "szeretethullám" irányult felé - magyarázta. - Jó, hogy a mai világban még vannak ilyen típusú együttműködések, együttrezdülések, mert abszolút reál beállítottságú pedagógusként is meg vagyok győződve arról, hogy a szeretet hegyeket képes megmozgatni.

Dr. Brünner Szilveszter hozzátette: megéltek kritikus pontokat is a kezelés során, amikor úgy tűnt, elveszítik betegüket, aki az első újinfluenzás volt az intézményben. Erzsi néninek három alkalommal állt meg a szíve, újra kellett éleszteni - szerencsére, nem károsodott a központi idegrendszer, ami pedig ilyenkor gyakran előfordul.

- Sajnos, a hozzánk kerülő betegek közül sokan már későn jöttek, amikor a vírusfertőzés miatt komoly, gyakorlatilag visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki. Ilyenkor már nem lehet mit tenni, sodródunk a körülményekkel. Kilenc betegnél mutattuk ki a H1N1-fertőzést, közülük 6 került lélegeztetőgépre, s Borók tanárnőn kívül még egy pácienst sikerült megmentenünk - mondta az orvos-igazgató.

Erzsi nénit, mikor májusban kikerült a kórházból, megrémítette, hogy állóképességét szinte teljesen elveszítette. Pedig - mint mondta - terápiájában nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy fizikálisan is felkészítsék a mindennapi életbe való visszatérésre.

- A több hónapos mozdulatlanság után kellett ismét eljutnom a dolgos hétköznapokba - idézte fel. - Előbb csak három lépést tettem meg, aztán már hatot, s így tovább. Persze, ez azért nem ment ennyire egyszerűen, mivel nem vagyok egy küzdő típus. Hihetetlen volt, ahogy dr. Brünner és munkatársai az én meglehetősen lemondó, passzív természetemet minden erejükkel próbálták visszahúzni ebbe a világba. Ugyanezt éltem át a rehabilitáción is. Azt hiszem, az a segítőkészség, amit tapasztaltam, akkor is sokat jelentett volna nekem odaát, ha megtörténik a legrosszabb. Így pedig megerősödtem a hitemben.

Aztán kicsivel több mint egy hete eljött az újrakezdés napja, amikor Borók Erzsébet ismét a gyerekek elé állhatott. A termet mély csend ülte meg a meghatottságtól.

- Megdöbbentő volt, egyben kicsit meg is rázott ez a kedves figyelmesség - idézte fel Erzsi néni. - Mindig igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani a tanítványaimmal, de igazán akkor döbbentem rá, hogy ez mennyire szoros is lehet. Újra bizonyosságot szerezhettem afelől, hogy igen, a sokszor nehéz pedagógushivatást nekem ajándékozta az Ég. S most már határozottan tudom: megyek tovább az úton...

- Mindannyian, minden évben elkapunk ilyen-olyan vírusokat, mi, pedagógusok az iskolai környezetben főleg - magyarázta. - Ezért nem is vettem fel a dolgot. Mire észbe kaptam, hogy el kéne menni orvoshoz, már késő volt. Egyébként eddig minden évben megkaptam az influenza elleni védőoltást. Most is készültem rá, arra vártam, hogy meggyógyuljak, mert beteg embernek nem adják be a szérumot. Nem sikerült, s csak a csodának és gyógyítóimnak köszönhető, hogy vissza tudtam jönni...

- Szerénytelenség nélkül állíthatom, az, hogy Erzsikével most itt beszélgethetünk, a Kanizsai Dorottya Kórház kollektívájának sikere is - szögezte le dr. Brünner Szilveszter. - Mind szakmailag, mind műszerezettség szempontjából országos szintű betegellátást képes nyújtani az osztály, ez adott tartást ahhoz, hogy betegünk kritikus állapotát kezelni tudjuk. De persze, kellett az ő küzdése is, erről se feledkezzünk el. Valamikor december végén személy szerint én is kértem, hogy gyógyuljon meg - úgy tűnik, meghallotta, pedig akkor egy hónapon át mélyaltatásban volt...

- Igen, tényleg érdekes, valóban sok mindent hallottam abból, ami körülöttem zajlik - vette vissza a szót Erzsi néni, aki azt is elmondta, érdekes, de halálközeli élményeket nem tapasztalt, például nem látott fényt az alagút végén. - Egyszer például azt mondta a főorvos úr: Ide figyeljen, magát egy kemény betegségből húztuk ki, akkor most tessék együttműködni! Ez nagyon megmaradt bennem.

S láss csodát: egyszer csak felébredt

Első gondolata az volt: haza akar menni. Persze, hogy nem engedték - de nem is bírt volna, annyira gyenge volt. Balogh László és munkatársai folyamatosan látogatták, szinte naponta ott álltak az ágya mellett, mondták neki a híreket, üzeneteket - mert azok voltak szép számmal, a gyerekek is szurkoltak a tanárnőnek.

- Mi tudtuk, nem lehet, hogy Erzsi elmenjen, mert rengeteg "szeretethullám" irányult felé - magyarázta. - Jó, hogy a mai világban még vannak ilyen típusú együttműködések, együttrezdülések, mert abszolút reál beállítottságú pedagógusként is meg vagyok győződve arról, hogy a szeretet hegyeket képes megmozgatni.

Dr. Brünner Szilveszter hozzátette: megéltek kritikus pontokat is a kezelés során, amikor úgy tűnt, elveszítik betegüket, aki az első újinfluenzás volt az intézményben. Erzsi néninek három alkalommal állt meg a szíve, újra kellett éleszteni - szerencsére, nem károsodott a központi idegrendszer, ami pedig ilyenkor gyakran előfordul.

- Sajnos, a hozzánk kerülő betegek közül sokan már későn jöttek, amikor a vírusfertőzés miatt komoly, gyakorlatilag visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki. Ilyenkor már nem lehet mit tenni, sodródunk a körülményekkel. Kilenc betegnél mutattuk ki a H1N1-fertőzést, közülük 6 került lélegeztetőgépre, s Borók tanárnőn kívül még egy pácienst sikerült megmentenünk - mondta az orvos-igazgató.

Erzsi nénit, mikor májusban kikerült a kórházból, megrémítette, hogy állóképességét szinte teljesen elveszítette. Pedig - mint mondta - terápiájában nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy fizikálisan is felkészítsék a mindennapi életbe való visszatérésre.

- A több hónapos mozdulatlanság után kellett ismét eljutnom a dolgos hétköznapokba - idézte fel. - Előbb csak három lépést tettem meg, aztán már hatot, s így tovább. Persze, ez azért nem ment ennyire egyszerűen, mivel nem vagyok egy küzdő típus. Hihetetlen volt, ahogy dr. Brünner és munkatársai az én meglehetősen lemondó, passzív természetemet minden erejükkel próbálták visszahúzni ebbe a világba. Ugyanezt éltem át a rehabilitáción is. Azt hiszem, az a segítőkészség, amit tapasztaltam, akkor is sokat jelentett volna nekem odaát, ha megtörténik a legrosszabb. Így pedig megerősödtem a hitemben.

Aztán kicsivel több mint egy hete eljött az újrakezdés napja, amikor Borók Erzsébet ismét a gyerekek elé állhatott. A termet mély csend ülte meg a meghatottságtól.

- Megdöbbentő volt, egyben kicsit meg is rázott ez a kedves figyelmesség - idézte fel Erzsi néni. - Mindig igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani a tanítványaimmal, de igazán akkor döbbentem rá, hogy ez mennyire szoros is lehet. Újra bizonyosságot szerezhettem afelől, hogy igen, a sokszor nehéz pedagógushivatást nekem ajándékozta az Ég. S most már határozottan tudom: megyek tovább az úton...

- Szerénytelenség nélkül állíthatom, az, hogy Erzsikével most itt beszélgethetünk, a Kanizsai Dorottya Kórház kollektívájának sikere is - szögezte le dr. Brünner Szilveszter. - Mind szakmailag, mind műszerezettség szempontjából országos szintű betegellátást képes nyújtani az osztály, ez adott tartást ahhoz, hogy betegünk kritikus állapotát kezelni tudjuk. De persze, kellett az ő küzdése is, erről se feledkezzünk el. Valamikor december végén személy szerint én is kértem, hogy gyógyuljon meg - úgy tűnik, meghallotta, pedig akkor egy hónapon át mélyaltatásban volt...

- Igen, tényleg érdekes, valóban sok mindent hallottam abból, ami körülöttem zajlik - vette vissza a szót Erzsi néni, aki azt is elmondta, érdekes, de halálközeli élményeket nem tapasztalt, például nem látott fényt az alagút végén. - Egyszer például azt mondta a főorvos úr: Ide figyeljen, magát egy kemény betegségből húztuk ki, akkor most tessék együttműködni! Ez nagyon megmaradt bennem.

S láss csodát: egyszer csak felébredt

Első gondolata az volt: haza akar menni. Persze, hogy nem engedték - de nem is bírt volna, annyira gyenge volt. Balogh László és munkatársai folyamatosan látogatták, szinte naponta ott álltak az ágya mellett, mondták neki a híreket, üzeneteket - mert azok voltak szép számmal, a gyerekek is szurkoltak a tanárnőnek.

- Mi tudtuk, nem lehet, hogy Erzsi elmenjen, mert rengeteg "szeretethullám" irányult felé - magyarázta. - Jó, hogy a mai világban még vannak ilyen típusú együttműködések, együttrezdülések, mert abszolút reál beállítottságú pedagógusként is meg vagyok győződve arról, hogy a szeretet hegyeket képes megmozgatni.

Dr. Brünner Szilveszter hozzátette: megéltek kritikus pontokat is a kezelés során, amikor úgy tűnt, elveszítik betegüket, aki az első újinfluenzás volt az intézményben. Erzsi néninek három alkalommal állt meg a szíve, újra kellett éleszteni - szerencsére, nem károsodott a központi idegrendszer, ami pedig ilyenkor gyakran előfordul.

- Sajnos, a hozzánk kerülő betegek közül sokan már későn jöttek, amikor a vírusfertőzés miatt komoly, gyakorlatilag visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki. Ilyenkor már nem lehet mit tenni, sodródunk a körülményekkel. Kilenc betegnél mutattuk ki a H1N1-fertőzést, közülük 6 került lélegeztetőgépre, s Borók tanárnőn kívül még egy pácienst sikerült megmentenünk - mondta az orvos-igazgató.

Erzsi nénit, mikor májusban kikerült a kórházból, megrémítette, hogy állóképességét szinte teljesen elveszítette. Pedig - mint mondta - terápiájában nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy fizikálisan is felkészítsék a mindennapi életbe való visszatérésre.

- A több hónapos mozdulatlanság után kellett ismét eljutnom a dolgos hétköznapokba - idézte fel. - Előbb csak három lépést tettem meg, aztán már hatot, s így tovább. Persze, ez azért nem ment ennyire egyszerűen, mivel nem vagyok egy küzdő típus. Hihetetlen volt, ahogy dr. Brünner és munkatársai az én meglehetősen lemondó, passzív természetemet minden erejükkel próbálták visszahúzni ebbe a világba. Ugyanezt éltem át a rehabilitáción is. Azt hiszem, az a segítőkészség, amit tapasztaltam, akkor is sokat jelentett volna nekem odaát, ha megtörténik a legrosszabb. Így pedig megerősödtem a hitemben.

Aztán kicsivel több mint egy hete eljött az újrakezdés napja, amikor Borók Erzsébet ismét a gyerekek elé állhatott. A termet mély csend ülte meg a meghatottságtól.

- Megdöbbentő volt, egyben kicsit meg is rázott ez a kedves figyelmesség - idézte fel Erzsi néni. - Mindig igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani a tanítványaimmal, de igazán akkor döbbentem rá, hogy ez mennyire szoros is lehet. Újra bizonyosságot szerezhettem afelől, hogy igen, a sokszor nehéz pedagógushivatást nekem ajándékozta az Ég. S most már határozottan tudom: megyek tovább az úton...

- Szerénytelenség nélkül állíthatom, az, hogy Erzsikével most itt beszélgethetünk, a Kanizsai Dorottya Kórház kollektívájának sikere is - szögezte le dr. Brünner Szilveszter. - Mind szakmailag, mind műszerezettség szempontjából országos szintű betegellátást képes nyújtani az osztály, ez adott tartást ahhoz, hogy betegünk kritikus állapotát kezelni tudjuk. De persze, kellett az ő küzdése is, erről se feledkezzünk el. Valamikor december végén személy szerint én is kértem, hogy gyógyuljon meg - úgy tűnik, meghallotta, pedig akkor egy hónapon át mélyaltatásban volt...

- Igen, tényleg érdekes, valóban sok mindent hallottam abból, ami körülöttem zajlik - vette vissza a szót Erzsi néni, aki azt is elmondta, érdekes, de halálközeli élményeket nem tapasztalt, például nem látott fényt az alagút végén. - Egyszer például azt mondta a főorvos úr: Ide figyeljen, magát egy kemény betegségből húztuk ki, akkor most tessék együttműködni! Ez nagyon megmaradt bennem.

S láss csodát: egyszer csak felébredt

Első gondolata az volt: haza akar menni. Persze, hogy nem engedték - de nem is bírt volna, annyira gyenge volt. Balogh László és munkatársai folyamatosan látogatták, szinte naponta ott álltak az ágya mellett, mondták neki a híreket, üzeneteket - mert azok voltak szép számmal, a gyerekek is szurkoltak a tanárnőnek.

- Mi tudtuk, nem lehet, hogy Erzsi elmenjen, mert rengeteg "szeretethullám" irányult felé - magyarázta. - Jó, hogy a mai világban még vannak ilyen típusú együttműködések, együttrezdülések, mert abszolút reál beállítottságú pedagógusként is meg vagyok győződve arról, hogy a szeretet hegyeket képes megmozgatni.

Dr. Brünner Szilveszter hozzátette: megéltek kritikus pontokat is a kezelés során, amikor úgy tűnt, elveszítik betegüket, aki az első újinfluenzás volt az intézményben. Erzsi néninek három alkalommal állt meg a szíve, újra kellett éleszteni - szerencsére, nem károsodott a központi idegrendszer, ami pedig ilyenkor gyakran előfordul.

- Sajnos, a hozzánk kerülő betegek közül sokan már későn jöttek, amikor a vírusfertőzés miatt komoly, gyakorlatilag visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki. Ilyenkor már nem lehet mit tenni, sodródunk a körülményekkel. Kilenc betegnél mutattuk ki a H1N1-fertőzést, közülük 6 került lélegeztetőgépre, s Borók tanárnőn kívül még egy pácienst sikerült megmentenünk - mondta az orvos-igazgató.

Erzsi nénit, mikor májusban kikerült a kórházból, megrémítette, hogy állóképességét szinte teljesen elveszítette. Pedig - mint mondta - terápiájában nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy fizikálisan is felkészítsék a mindennapi életbe való visszatérésre.

- A több hónapos mozdulatlanság után kellett ismét eljutnom a dolgos hétköznapokba - idézte fel. - Előbb csak három lépést tettem meg, aztán már hatot, s így tovább. Persze, ez azért nem ment ennyire egyszerűen, mivel nem vagyok egy küzdő típus. Hihetetlen volt, ahogy dr. Brünner és munkatársai az én meglehetősen lemondó, passzív természetemet minden erejükkel próbálták visszahúzni ebbe a világba. Ugyanezt éltem át a rehabilitáción is. Azt hiszem, az a segítőkészség, amit tapasztaltam, akkor is sokat jelentett volna nekem odaát, ha megtörténik a legrosszabb. Így pedig megerősödtem a hitemben.

Aztán kicsivel több mint egy hete eljött az újrakezdés napja, amikor Borók Erzsébet ismét a gyerekek elé állhatott. A termet mély csend ülte meg a meghatottságtól.

- Megdöbbentő volt, egyben kicsit meg is rázott ez a kedves figyelmesség - idézte fel Erzsi néni. - Mindig igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani a tanítványaimmal, de igazán akkor döbbentem rá, hogy ez mennyire szoros is lehet. Újra bizonyosságot szerezhettem afelől, hogy igen, a sokszor nehéz pedagógushivatást nekem ajándékozta az Ég. S most már határozottan tudom: megyek tovább az úton...

- Igen, tényleg érdekes, valóban sok mindent hallottam abból, ami körülöttem zajlik - vette vissza a szót Erzsi néni, aki azt is elmondta, érdekes, de halálközeli élményeket nem tapasztalt, például nem látott fényt az alagút végén. - Egyszer például azt mondta a főorvos úr: Ide figyeljen, magát egy kemény betegségből húztuk ki, akkor most tessék együttműködni! Ez nagyon megmaradt bennem.

S láss csodát: egyszer csak felébredt

Első gondolata az volt: haza akar menni. Persze, hogy nem engedték - de nem is bírt volna, annyira gyenge volt. Balogh László és munkatársai folyamatosan látogatták, szinte naponta ott álltak az ágya mellett, mondták neki a híreket, üzeneteket - mert azok voltak szép számmal, a gyerekek is szurkoltak a tanárnőnek.

- Mi tudtuk, nem lehet, hogy Erzsi elmenjen, mert rengeteg "szeretethullám" irányult felé - magyarázta. - Jó, hogy a mai világban még vannak ilyen típusú együttműködések, együttrezdülések, mert abszolút reál beállítottságú pedagógusként is meg vagyok győződve arról, hogy a szeretet hegyeket képes megmozgatni.

Dr. Brünner Szilveszter hozzátette: megéltek kritikus pontokat is a kezelés során, amikor úgy tűnt, elveszítik betegüket, aki az első újinfluenzás volt az intézményben. Erzsi néninek három alkalommal állt meg a szíve, újra kellett éleszteni - szerencsére, nem károsodott a központi idegrendszer, ami pedig ilyenkor gyakran előfordul.

- Sajnos, a hozzánk kerülő betegek közül sokan már későn jöttek, amikor a vírusfertőzés miatt komoly, gyakorlatilag visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki. Ilyenkor már nem lehet mit tenni, sodródunk a körülményekkel. Kilenc betegnél mutattuk ki a H1N1-fertőzést, közülük 6 került lélegeztetőgépre, s Borók tanárnőn kívül még egy pácienst sikerült megmentenünk - mondta az orvos-igazgató.

Erzsi nénit, mikor májusban kikerült a kórházból, megrémítette, hogy állóképességét szinte teljesen elveszítette. Pedig - mint mondta - terápiájában nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy fizikálisan is felkészítsék a mindennapi életbe való visszatérésre.

- A több hónapos mozdulatlanság után kellett ismét eljutnom a dolgos hétköznapokba - idézte fel. - Előbb csak három lépést tettem meg, aztán már hatot, s így tovább. Persze, ez azért nem ment ennyire egyszerűen, mivel nem vagyok egy küzdő típus. Hihetetlen volt, ahogy dr. Brünner és munkatársai az én meglehetősen lemondó, passzív természetemet minden erejükkel próbálták visszahúzni ebbe a világba. Ugyanezt éltem át a rehabilitáción is. Azt hiszem, az a segítőkészség, amit tapasztaltam, akkor is sokat jelentett volna nekem odaát, ha megtörténik a legrosszabb. Így pedig megerősödtem a hitemben.

Aztán kicsivel több mint egy hete eljött az újrakezdés napja, amikor Borók Erzsébet ismét a gyerekek elé állhatott. A termet mély csend ülte meg a meghatottságtól.

- Megdöbbentő volt, egyben kicsit meg is rázott ez a kedves figyelmesség - idézte fel Erzsi néni. - Mindig igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani a tanítványaimmal, de igazán akkor döbbentem rá, hogy ez mennyire szoros is lehet. Újra bizonyosságot szerezhettem afelől, hogy igen, a sokszor nehéz pedagógushivatást nekem ajándékozta az Ég. S most már határozottan tudom: megyek tovább az úton...

- Igen, tényleg érdekes, valóban sok mindent hallottam abból, ami körülöttem zajlik - vette vissza a szót Erzsi néni, aki azt is elmondta, érdekes, de halálközeli élményeket nem tapasztalt, például nem látott fényt az alagút végén. - Egyszer például azt mondta a főorvos úr: Ide figyeljen, magát egy kemény betegségből húztuk ki, akkor most tessék együttműködni! Ez nagyon megmaradt bennem.

S láss csodát: egyszer csak felébredt

Első gondolata az volt: haza akar menni. Persze, hogy nem engedték - de nem is bírt volna, annyira gyenge volt. Balogh László és munkatársai folyamatosan látogatták, szinte naponta ott álltak az ágya mellett, mondták neki a híreket, üzeneteket - mert azok voltak szép számmal, a gyerekek is szurkoltak a tanárnőnek.

- Mi tudtuk, nem lehet, hogy Erzsi elmenjen, mert rengeteg "szeretethullám" irányult felé - magyarázta. - Jó, hogy a mai világban még vannak ilyen típusú együttműködések, együttrezdülések, mert abszolút reál beállítottságú pedagógusként is meg vagyok győződve arról, hogy a szeretet hegyeket képes megmozgatni.

Dr. Brünner Szilveszter hozzátette: megéltek kritikus pontokat is a kezelés során, amikor úgy tűnt, elveszítik betegüket, aki az első újinfluenzás volt az intézményben. Erzsi néninek három alkalommal állt meg a szíve, újra kellett éleszteni - szerencsére, nem károsodott a központi idegrendszer, ami pedig ilyenkor gyakran előfordul.

- Sajnos, a hozzánk kerülő betegek közül sokan már későn jöttek, amikor a vírusfertőzés miatt komoly, gyakorlatilag visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki. Ilyenkor már nem lehet mit tenni, sodródunk a körülményekkel. Kilenc betegnél mutattuk ki a H1N1-fertőzést, közülük 6 került lélegeztetőgépre, s Borók tanárnőn kívül még egy pácienst sikerült megmentenünk - mondta az orvos-igazgató.

Erzsi nénit, mikor májusban kikerült a kórházból, megrémítette, hogy állóképességét szinte teljesen elveszítette. Pedig - mint mondta - terápiájában nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy fizikálisan is felkészítsék a mindennapi életbe való visszatérésre.

- A több hónapos mozdulatlanság után kellett ismét eljutnom a dolgos hétköznapokba - idézte fel. - Előbb csak három lépést tettem meg, aztán már hatot, s így tovább. Persze, ez azért nem ment ennyire egyszerűen, mivel nem vagyok egy küzdő típus. Hihetetlen volt, ahogy dr. Brünner és munkatársai az én meglehetősen lemondó, passzív természetemet minden erejükkel próbálták visszahúzni ebbe a világba. Ugyanezt éltem át a rehabilitáción is. Azt hiszem, az a segítőkészség, amit tapasztaltam, akkor is sokat jelentett volna nekem odaát, ha megtörténik a legrosszabb. Így pedig megerősödtem a hitemben.

Aztán kicsivel több mint egy hete eljött az újrakezdés napja, amikor Borók Erzsébet ismét a gyerekek elé állhatott. A termet mély csend ülte meg a meghatottságtól.

- Megdöbbentő volt, egyben kicsit meg is rázott ez a kedves figyelmesség - idézte fel Erzsi néni. - Mindig igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani a tanítványaimmal, de igazán akkor döbbentem rá, hogy ez mennyire szoros is lehet. Újra bizonyosságot szerezhettem afelől, hogy igen, a sokszor nehéz pedagógushivatást nekem ajándékozta az Ég. S most már határozottan tudom: megyek tovább az úton...

S láss csodát: egyszer csak felébredt

Első gondolata az volt: haza akar menni. Persze, hogy nem engedték - de nem is bírt volna, annyira gyenge volt. Balogh László és munkatársai folyamatosan látogatták, szinte naponta ott álltak az ágya mellett, mondták neki a híreket, üzeneteket - mert azok voltak szép számmal, a gyerekek is szurkoltak a tanárnőnek.

- Mi tudtuk, nem lehet, hogy Erzsi elmenjen, mert rengeteg "szeretethullám" irányult felé - magyarázta. - Jó, hogy a mai világban még vannak ilyen típusú együttműködések, együttrezdülések, mert abszolút reál beállítottságú pedagógusként is meg vagyok győződve arról, hogy a szeretet hegyeket képes megmozgatni.

Dr. Brünner Szilveszter hozzátette: megéltek kritikus pontokat is a kezelés során, amikor úgy tűnt, elveszítik betegüket, aki az első újinfluenzás volt az intézményben. Erzsi néninek három alkalommal állt meg a szíve, újra kellett éleszteni - szerencsére, nem károsodott a központi idegrendszer, ami pedig ilyenkor gyakran előfordul.

- Sajnos, a hozzánk kerülő betegek közül sokan már későn jöttek, amikor a vírusfertőzés miatt komoly, gyakorlatilag visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki. Ilyenkor már nem lehet mit tenni, sodródunk a körülményekkel. Kilenc betegnél mutattuk ki a H1N1-fertőzést, közülük 6 került lélegeztetőgépre, s Borók tanárnőn kívül még egy pácienst sikerült megmentenünk - mondta az orvos-igazgató.

Erzsi nénit, mikor májusban kikerült a kórházból, megrémítette, hogy állóképességét szinte teljesen elveszítette. Pedig - mint mondta - terápiájában nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy fizikálisan is felkészítsék a mindennapi életbe való visszatérésre.

- A több hónapos mozdulatlanság után kellett ismét eljutnom a dolgos hétköznapokba - idézte fel. - Előbb csak három lépést tettem meg, aztán már hatot, s így tovább. Persze, ez azért nem ment ennyire egyszerűen, mivel nem vagyok egy küzdő típus. Hihetetlen volt, ahogy dr. Brünner és munkatársai az én meglehetősen lemondó, passzív természetemet minden erejükkel próbálták visszahúzni ebbe a világba. Ugyanezt éltem át a rehabilitáción is. Azt hiszem, az a segítőkészség, amit tapasztaltam, akkor is sokat jelentett volna nekem odaát, ha megtörténik a legrosszabb. Így pedig megerősödtem a hitemben.

Aztán kicsivel több mint egy hete eljött az újrakezdés napja, amikor Borók Erzsébet ismét a gyerekek elé állhatott. A termet mély csend ülte meg a meghatottságtól.

- Megdöbbentő volt, egyben kicsit meg is rázott ez a kedves figyelmesség - idézte fel Erzsi néni. - Mindig igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani a tanítványaimmal, de igazán akkor döbbentem rá, hogy ez mennyire szoros is lehet. Újra bizonyosságot szerezhettem afelől, hogy igen, a sokszor nehéz pedagógushivatást nekem ajándékozta az Ég. S most már határozottan tudom: megyek tovább az úton...

S láss csodát: egyszer csak felébredt

Első gondolata az volt: haza akar menni. Persze, hogy nem engedték - de nem is bírt volna, annyira gyenge volt. Balogh László és munkatársai folyamatosan látogatták, szinte naponta ott álltak az ágya mellett, mondták neki a híreket, üzeneteket - mert azok voltak szép számmal, a gyerekek is szurkoltak a tanárnőnek.

- Mi tudtuk, nem lehet, hogy Erzsi elmenjen, mert rengeteg "szeretethullám" irányult felé - magyarázta. - Jó, hogy a mai világban még vannak ilyen típusú együttműködések, együttrezdülések, mert abszolút reál beállítottságú pedagógusként is meg vagyok győződve arról, hogy a szeretet hegyeket képes megmozgatni.

Dr. Brünner Szilveszter hozzátette: megéltek kritikus pontokat is a kezelés során, amikor úgy tűnt, elveszítik betegüket, aki az első újinfluenzás volt az intézményben. Erzsi néninek három alkalommal állt meg a szíve, újra kellett éleszteni - szerencsére, nem károsodott a központi idegrendszer, ami pedig ilyenkor gyakran előfordul.

- Sajnos, a hozzánk kerülő betegek közül sokan már későn jöttek, amikor a vírusfertőzés miatt komoly, gyakorlatilag visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki. Ilyenkor már nem lehet mit tenni, sodródunk a körülményekkel. Kilenc betegnél mutattuk ki a H1N1-fertőzést, közülük 6 került lélegeztetőgépre, s Borók tanárnőn kívül még egy pácienst sikerült megmentenünk - mondta az orvos-igazgató.

Erzsi nénit, mikor májusban kikerült a kórházból, megrémítette, hogy állóképességét szinte teljesen elveszítette. Pedig - mint mondta - terápiájában nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy fizikálisan is felkészítsék a mindennapi életbe való visszatérésre.

- A több hónapos mozdulatlanság után kellett ismét eljutnom a dolgos hétköznapokba - idézte fel. - Előbb csak három lépést tettem meg, aztán már hatot, s így tovább. Persze, ez azért nem ment ennyire egyszerűen, mivel nem vagyok egy küzdő típus. Hihetetlen volt, ahogy dr. Brünner és munkatársai az én meglehetősen lemondó, passzív természetemet minden erejükkel próbálták visszahúzni ebbe a világba. Ugyanezt éltem át a rehabilitáción is. Azt hiszem, az a segítőkészség, amit tapasztaltam, akkor is sokat jelentett volna nekem odaát, ha megtörténik a legrosszabb. Így pedig megerősödtem a hitemben.

Aztán kicsivel több mint egy hete eljött az újrakezdés napja, amikor Borók Erzsébet ismét a gyerekek elé állhatott. A termet mély csend ülte meg a meghatottságtól.

- Megdöbbentő volt, egyben kicsit meg is rázott ez a kedves figyelmesség - idézte fel Erzsi néni. - Mindig igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani a tanítványaimmal, de igazán akkor döbbentem rá, hogy ez mennyire szoros is lehet. Újra bizonyosságot szerezhettem afelől, hogy igen, a sokszor nehéz pedagógushivatást nekem ajándékozta az Ég. S most már határozottan tudom: megyek tovább az úton...

Első gondolata az volt: haza akar menni. Persze, hogy nem engedték - de nem is bírt volna, annyira gyenge volt. Balogh László és munkatársai folyamatosan látogatták, szinte naponta ott álltak az ágya mellett, mondták neki a híreket, üzeneteket - mert azok voltak szép számmal, a gyerekek is szurkoltak a tanárnőnek.

- Mi tudtuk, nem lehet, hogy Erzsi elmenjen, mert rengeteg "szeretethullám" irányult felé - magyarázta. - Jó, hogy a mai világban még vannak ilyen típusú együttműködések, együttrezdülések, mert abszolút reál beállítottságú pedagógusként is meg vagyok győződve arról, hogy a szeretet hegyeket képes megmozgatni.

Dr. Brünner Szilveszter hozzátette: megéltek kritikus pontokat is a kezelés során, amikor úgy tűnt, elveszítik betegüket, aki az első újinfluenzás volt az intézményben. Erzsi néninek három alkalommal állt meg a szíve, újra kellett éleszteni - szerencsére, nem károsodott a központi idegrendszer, ami pedig ilyenkor gyakran előfordul.

- Sajnos, a hozzánk kerülő betegek közül sokan már későn jöttek, amikor a vírusfertőzés miatt komoly, gyakorlatilag visszafordíthatatlan szövődmények alakultak ki. Ilyenkor már nem lehet mit tenni, sodródunk a körülményekkel. Kilenc betegnél mutattuk ki a H1N1-fertőzést, közülük 6 került lélegeztetőgépre, s Borók tanárnőn kívül még egy pácienst sikerült megmentenünk - mondta az orvos-igazgató.

Erzsi nénit, mikor májusban kikerült a kórházból, megrémítette, hogy állóképességét szinte teljesen elveszítette. Pedig - mint mondta - terápiájában nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy fizikálisan is felkészítsék a mindennapi életbe való visszatérésre.

- A több hónapos mozdulatlanság után kellett