Az emberiség nagy reszetelése

- Ismerőseim szerint ha új étterembe vetődök, mindig cigánypecsenyét rendelek, azzal mérem fel, milyen a konyha - mondta, amikor a landorhegyi Kisnapfény teraszán asztalhoz ültünk. - Ez persze nem igaz, de a mai legyen a szabályt erősítő kivétel.

- Két hete van itthon Berlinből. Találkozott azóta kollégával?

- Szinte végig ilyen körben mozogtam. A megyei csillagászati egyesületünk nyári táborában is jártam (a szervezetnek máig elnöke vagyok), tartottam előadásokat, élveztem a fiatalok tudásszomját és beszélhettem újra olyan régi motorosokkal, mint Bánfalvi Péter. Amúgy valóban ritka hivatás az enyém, nincs sok magyar csillagász. De a szakmán belül Zala megye nem teljesít rosszul: a régi nagyok, Gefferth Károly és Izsák Imre után manapság ketten is vagyunk: nálam pár évvel idősebb Paragi Zsolt, aki Hollandiában dolgozik.

- Szinte végig ilyen körben mozogtam. A megyei csillagászati egyesületünk nyári táborában is jártam (a szervezetnek máig elnöke vagyok), tartottam előadásokat, élveztem a fiatalok tudásszomját és beszélhettem újra olyan régi motorosokkal, mint Bánfalvi Péter. Amúgy valóban ritka hivatás az enyém, nincs sok magyar csillagász. De a szakmán belül Zala megye nem teljesít rosszul: a régi nagyok, Gefferth Károly és Izsák Imre után manapság ketten is vagyunk: nálam pár évvel idősebb Paragi Zsolt, aki Hollandiában dolgozik.

- S mégis, mennyi manapság a magyar csillagász?

- Idehaza 45-50 kolléga dolgozhat, s ennyien vagyunk külföldön is. Lehetne több és kellene is, hogy több legyen. Magyarországon - és most az összes tudományos területről beszélek - körülbelül harmadannyi a kutató, mint azt az ország fejlettségi szintje indokolná. Évente 4-6 csillagász végez, az én időmben ez pontosan öt volt, s közülünk kettő már nincs a pályán. Akik külföldön vannak, szépen szerepelnek, a sheffieldi egyetem tanszékvezetője is magyar. Ám itthon nincs perspektíva: egyszer dühömben kiszámoltam, egy magyar embernek éves szinten két sportszeletébe kerül a hazai csillagászat...

- És szüksége van a hazának csillagászra? Elvégre nincs űrhajó- és műholdprogramunk; volt egy asztronautánk harminc éve, de azt lehetett olvasni: azzal a szigorú utasítással vitték fel, hogy nem nyúlhat semmihez. Gondolom a hazai infrastruktúra sem olyan, hogy velük versenyezni lehessen a nagyok eredményeivel. És mihez kezdenénk a felfedezéseinkkel?

- A mai már más világ. Magyarország nem csak egy ország, része például az Európai Unió közösségének. A műhold, amellyel mi dolgozunk, részben az Európai Órkutatási Ügynökségé, kár, hogy Magyarország ide még nem lépett be, nem kerülne sokba. A hazai csillagászok ma már nincsenek elzárva a legmodernebb eszközöktől: persze pénz és munka kell: pályázni a kutatási időre, aztán repülőre szállni, de igenis elérhetünk mi is fontos, hasznosuló eredményeket. Mindenki javára, de nagy részben a magyar tudomány, az itteni kutatók, az ország dicsőségére. És akkor az anyagiakról, a hazatérő koponyák által a következő generációknak átadandó tapasztalatokról, a kapcsolati tőkéről nem is beszéltünk. Csak itt visszakanyarodunk a két sportszelethez.

- Csillagász tehát ma csak külföldön futhat be karriert?

- Jórészt igen. Bár az itthoniak is érnek el nagyszerű eredményeket, összehasonlíthatatlanul nehezebb körülmények közt. Mi nem magunknak neveljük a kvalifikált ifjúságot, pedig mondjuk az autóüzletben sem a jármű összeszerelése a nagy poén, ott a haszonnak csak töredéke csapódik le. A pénz 80 százaléka a tervezőt illeti, aki kitalál, kutat, fejleszt. Erre a szintre kellene eljutnunk.

- És milyen az a szint, ahová ön eljutott. Azt hallottam: olyan távcsövön át nézi az eget, amely Chilében áll.

- Hétköznapiasan szólva ez a helyzet. Vannak földi távcsövek, melyek a Corot kutatásait támogatják, s ezek egyikét kezeljük. Elmondom egy napom. Már reggel, otthonról ránézek interneten a távcsőre. Mire beérek, mindig van 25-30 e-mailem tudóstársaktól, ezekre válaszolnom kell. Aztán letöltöm a műholdról érkező adatokat, értékelem őket, s már el is repült a délelőtt. Ebéd után be kell zárni a távcsövet, hisz Chilében felkel a nap. Aztán hallgatók jönnek a berlini műegyetemről, konzultálunk, majd tanulmányokat írok, mások cikkeit bírálom, végül hazamegyek némi családi életre. Este 11-kor pedig visszaülök a számítógép elé, s újra beindítom a távcsövet. Persze csak ha tiszta odakint az idő, mert felhők alatt kár lenne nyitni. De a borult ég a sivatagban ritka, évente átlagban egyszer esik. Zárásként megmondom a műszernek az aznapi feladatot, és már le is fekszem.

- Látta már a távcsövet?

- Egyszer jártunk ott. Amúgy az Andok 2800 méterrel a tengerszint felett húzódó hegyéről van szó, a legközelebbi lakott hely 120 kilométerre. A műszert nem háborgatják és szerencsére karbantartani sem kell túl gyakran.

- És milyen kérdésre keresi a választ egy mai csillagász?

- Több égető is van. Mi exo-, avagy távoli csillagok körül keringő bolygókat keresünk, végső soron olyan planétákat szeretnénk találni, amelyek alkalmasak az élet, akár a földi élet hordozására.

- Nemrég olvastam, hogy száz év alatt ki fogjuk meríteni a bolygónk készleteit, s költöznünk kell. Önök mondják majd meg, hogy hova?

- A munkánk végeredménye lehet ez is, de a dolog nem ilyen egyszerű. Ha találunk egy bolygót - ami egyébként nem is olyan ritka -, még rengeteg kérdésre kell válaszolni, míg esetleg kimondható, hogy ez jó lesz . Teszem azt űrszondát kellene küldeni oda, de mire ennek az eredményei megérkeznek, az beletelik 50-60 évbe. Aprólékos munka ez, ugyanakkor végtelenül izgalmas és érdekes. Egyébként az Univerzumnak abban a pici részében, amit az eszközeinkkel elérünk nem dúskálunk földekben. Csak egy példa: a mi bolygónk egy év alatt kerüli meg a csillagát, az általunk felfedezett második leglassabb planéta keringési ideje 95 nap. És ez már óriási eredmény, mert míg csak földi távcsövekkel dolgoztunk, 2-3 napos keringési idő volt a csúcs. És akkor olyan apróságokról még nem is volt szó, hogy a megfelelő bolygó mellé hold is kell, hiszen a Földet is az tette alkalmassá az élet kialakulására, hogy a Hold tömegvonzása stabilizálta az addig össze-vissza bólogató forgási tengelyt, s így létrejöhettek az éghajlati övek. Szóval: várjunk a költözéssel, vigyázzunk inkább a készleteinkre!

- Hallani olyat is, hogy a Hold közelít a Földhöz...

- Évente pár centit, más években meg távolodik. Ebben az esetben a baj inkább az lesz, hogy a Hold az elmélet szerint szét fog hullani, s olyan gyűrűt alkot a Föld körül, mint a Szaturnuszéi. Szép lesz, de darabjai árnyékot vetnek majd a felszínre, s ott gyökeresen át fog alakulni az élet.

- Ez egy világvége-teória?

- Csak új helyzet, a tudománynak kell válaszolni rá.

- Vagy jön Bruce Willis a fúróval...

- Láttam már sok bugyuta filmet, ez az ötlet is ebbe a sorba illik. Ha felrobbantunk egy meteort, egy nagy darab helyet sok kisebb hullik a fejünkre, a végeredmény ugyanaz... A hasonló ütközéstől amúgy nem kell félni, tudnánk a vendéget előre jelezni és elég lenne egy űrszondát küldeni elé vagy mögé, mely puszta jelenlétével megváltoztatná a pályáját és eltérítené tőlünk. De ebből nem lehet katasztrófafilmet csinálni.

- Látott már jó tudományos-fantasztikus filmet?

- Ott van a Kapcsolat, Jodie Fosterrel, abba tudományosan sem lehet belekötni. De imádom a Csillagok háborúja-filmeket is. Csak meg kell mondani előre: mesét látok majd vagy mást.

- Milyen égető kérdések várnak még a csillagászokra?

- Hogyan alakult ki az Univerzum? Miből áll az Univerzum? Ugye volt az ősrobbanás-teória, de mára kiderült: hagyján, hogy a Világegyetem tágul, de ráadásul egyre gyorsabban tágul. Ez meg mitől lehet? Felfedeztünk valamit: sötét energiaként emlegetik, van tömege, de az eszközeinkkel láthatatlan. Ez lehet felelős az említett gyorsulásért. Fontos lenne megállapítani, hogy mi ez az egyébként az űrben mindenfelé jelen lévő dolog.

- Az űrrel kapcsolatban rég leakadtam. Mert azt mondják, végtelen, de szerintem nincs olyan, hogy valaminek ne lenne vége. Viszont ha van vége, mi van azután...

- Nem egy matematikus alkat, az látszik, a végtelen fogalmát ők simán el tudják fogadni. Manapság a tudományos megközelítés úgy hangzik: a világegyetem véges, de határtalan. Eszerint térben hiába térünk vissza ugyanoda, az a hely már nem ugyanaz. Én például elég gyakran hazajövök, de közben a város megváltozik: ismerősök meghaltak, elköltöztek, megházasodtak, s aszfaltozzák egyszerre az összes utcát, mert választások lesznek...

- Ön szerint milyen lesz a világvége?

- Nem lesz vége, legfeljebb a mi életformánk szűnik meg. Ezt legnagyobb eséllyel egy gamma-kitörés intézheti el: egy kettős csillag két tagja egyre gyorsulva és közeledve forog egymás körül, s végül fénysebességgel egymásba csapódnak. A fellépő sugárzás percek alatt sterilizálná a Földet. Persze innen is van tovább: hat méterrel a földfelszín vagy a tenger alatt meg lehetne úszni, s pár óra múlva elő is jöhetnénk. Talán tudjuk előre jelezni. Ha nem, az baj.

- Ez lehet az emberiség nagy reszetelése?

- Így is mondhatjuk.

- S mégis, mennyi manapság a magyar csillagász?

- Idehaza 45-50 kolléga dolgozhat, s ennyien vagyunk külföldön is. Lehetne több és kellene is, hogy több legyen. Magyarországon - és most az összes tudományos területről beszélek - körülbelül harmadannyi a kutató, mint azt az ország fejlettségi szintje indokolná. Évente 4-6 csillagász végez, az én időmben ez pontosan öt volt, s közülünk kettő már nincs a pályán. Akik külföldön vannak, szépen szerepelnek, a sheffieldi egyetem tanszékvezetője is magyar. Ám itthon nincs perspektíva: egyszer dühömben kiszámoltam, egy magyar embernek éves szinten két sportszeletébe kerül a hazai csillagászat...

- És szüksége van a hazának csillagászra? Elvégre nincs űrhajó- és műholdprogramunk; volt egy asztronautánk harminc éve, de azt lehetett olvasni: azzal a szigorú utasítással vitték fel, hogy nem nyúlhat semmihez. Gondolom a hazai infrastruktúra sem olyan, hogy velük versenyezni lehessen a nagyok eredményeivel. És mihez kezdenénk a felfedezéseinkkel?

- A mai már más világ. Magyarország nem csak egy ország, része például az Európai Unió közösségének. A műhold, amellyel mi dolgozunk, részben az Európai Órkutatási Ügynökségé, kár, hogy Magyarország ide még nem lépett be, nem kerülne sokba. A hazai csillagászok ma már nincsenek elzárva a legmodernebb eszközöktől: persze pénz és munka kell: pályázni a kutatási időre, aztán repülőre szállni, de igenis elérhetünk mi is fontos, hasznosuló eredményeket. Mindenki javára, de nagy részben a magyar tudomány, az itteni kutatók, az ország dicsőségére. És akkor az anyagiakról, a hazatérő koponyák által a következő generációknak átadandó tapasztalatokról, a kapcsolati tőkéről nem is beszéltünk. Csak itt visszakanyarodunk a két sportszelethez.

- Csillagász tehát ma csak külföldön futhat be karriert?

- Jórészt igen. Bár az itthoniak is érnek el nagyszerű eredményeket, összehasonlíthatatlanul nehezebb körülmények közt. Mi nem magunknak neveljük a kvalifikált ifjúságot, pedig mondjuk az autóüzletben sem a jármű összeszerelése a nagy poén, ott a haszonnak csak töredéke csapódik le. A pénz 80 százaléka a tervezőt illeti, aki kitalál, kutat, fejleszt. Erre a szintre kellene eljutnunk.

- És milyen az a szint, ahová ön eljutott. Azt hallottam: olyan távcsövön át nézi az eget, amely Chilében áll.

- Hétköznapiasan szólva ez a helyzet. Vannak földi távcsövek, melyek a Corot kutatásait támogatják, s ezek egyikét kezeljük. Elmondom egy napom. Már reggel, otthonról ránézek interneten a távcsőre. Mire beérek, mindig van 25-30 e-mailem tudóstársaktól, ezekre válaszolnom kell. Aztán letöltöm a műholdról érkező adatokat, értékelem őket, s már el is repült a délelőtt. Ebéd után be kell zárni a távcsövet, hisz Chilében felkel a nap. Aztán hallgatók jönnek a berlini műegyetemről, konzultálunk, majd tanulmányokat írok, mások cikkeit bírálom, végül hazamegyek némi családi életre. Este 11-kor pedig visszaülök a számítógép elé, s újra beindítom a távcsövet. Persze csak ha tiszta odakint az idő, mert felhők alatt kár lenne nyitni. De a borult ég a sivatagban ritka, évente átlagban egyszer esik. Zárásként megmondom a műszernek az aznapi feladatot, és már le is fekszem.

- Látta már a távcsövet?

- Egyszer jártunk ott. Amúgy az Andok 2800 méterrel a tengerszint felett húzódó hegyéről van szó, a legközelebbi lakott hely 120 kilométerre. A műszert nem háborgatják és szerencsére karbantartani sem kell túl gyakran.

- És milyen kérdésre keresi a választ egy mai csillagász?

- Több égető is van. Mi exo-, avagy távoli csillagok körül keringő bolygókat keresünk, végső soron olyan planétákat szeretnénk találni, amelyek alkalmasak az élet, akár a földi élet hordozására.

- Nemrég olvastam, hogy száz év alatt ki fogjuk meríteni a bolygónk készleteit, s költöznünk kell. Önök mondják majd meg, hogy hova?

- A munkánk végeredménye lehet ez is, de a dolog nem ilyen egyszerű. Ha találunk egy bolygót - ami egyébként nem is olyan ritka -, még rengeteg kérdésre kell válaszolni, míg esetleg kimondható, hogy ez jó lesz . Teszem azt űrszondát kellene küldeni oda, de mire ennek az eredményei megérkeznek, az beletelik 50-60 évbe. Aprólékos munka ez, ugyanakkor végtelenül izgalmas és érdekes. Egyébként az Univerzumnak abban a pici részében, amit az eszközeinkkel elérünk nem dúskálunk földekben. Csak egy példa: a mi bolygónk egy év alatt kerüli meg a csillagát, az általunk felfedezett második leglassabb planéta keringési ideje 95 nap. És ez már óriási eredmény, mert míg csak földi távcsövekkel dolgoztunk, 2-3 napos keringési idő volt a csúcs. És akkor olyan apróságokról még nem is volt szó, hogy a megfelelő bolygó mellé hold is kell, hiszen a Földet is az tette alkalmassá az élet kialakulására, hogy a Hold tömegvonzása stabilizálta az addig össze-vissza bólogató forgási tengelyt, s így létrejöhettek az éghajlati övek. Szóval: várjunk a költözéssel, vigyázzunk inkább a készleteinkre!

- Hallani olyat is, hogy a Hold közelít a Földhöz...

- Évente pár centit, más években meg távolodik. Ebben az esetben a baj inkább az lesz, hogy a Hold az elmélet szerint szét fog hullani, s olyan gyűrűt alkot a Föld körül, mint a Szaturnuszéi. Szép lesz, de darabjai árnyékot vetnek majd a felszínre, s ott gyökeresen át fog alakulni az élet.

- Ez egy világvége-teória?

- Csak új helyzet, a tudománynak kell válaszolni rá.

- Vagy jön Bruce Willis a fúróval...

- Láttam már sok bugyuta filmet, ez az ötlet is ebbe a sorba illik. Ha felrobbantunk egy meteort, egy nagy darab helyet sok kisebb hullik a fejünkre, a végeredmény ugyanaz... A hasonló ütközéstől amúgy nem kell félni, tudnánk a vendéget előre jelezni és elég lenne egy űrszondát küldeni elé vagy mögé, mely puszta jelenlétével megváltoztatná a pályáját és eltérítené tőlünk. De ebből nem lehet katasztrófafilmet csinálni.

- Látott már jó tudományos-fantasztikus filmet?

- Ott van a Kapcsolat, Jodie Fosterrel, abba tudományosan sem lehet belekötni. De imádom a Csillagok háborúja-filmeket is. Csak meg kell mondani előre: mesét látok majd vagy mást.

- Milyen égető kérdések várnak még a csillagászokra?

- Hogyan alakult ki az Univerzum? Miből áll az Univerzum? Ugye volt az ősrobbanás-teória, de mára kiderült: hagyján, hogy a Világegyetem tágul, de ráadásul egyre gyorsabban tágul. Ez meg mitől lehet? Felfedeztünk valamit: sötét energiaként emlegetik, van tömege, de az eszközeinkkel láthatatlan. Ez lehet felelős az említett gyorsulásért. Fontos lenne megállapítani, hogy mi ez az egyébként az űrben mindenfelé jelen lévő dolog.

- Az űrrel kapcsolatban rég leakadtam. Mert azt mondják, végtelen, de szerintem nincs olyan, hogy valaminek ne lenne vége. Viszont ha van vége, mi van azután...

- Nem egy matematikus alkat, az látszik, a végtelen fogalmát ők simán el tudják fogadni. Manapság a tudományos megközelítés úgy hangzik: a világegyetem véges, de határtalan. Eszerint térben hiába térünk vissza ugyanoda, az a hely már nem ugyanaz. Én például elég gyakran hazajövök, de közben a város megváltozik: ismerősök meghaltak, elköltöztek, megházasodtak, s aszfaltozzák egyszerre az összes utcát, mert választások lesznek...

- Ön szerint milyen lesz a világvége?

- Nem lesz vége, legfeljebb a mi életformánk szűnik meg. Ezt legnagyobb eséllyel egy gamma-kitörés intézheti el: egy kettős csillag két tagja egyre gyorsulva és közeledve forog egymás körül, s végül fénysebességgel egymásba csapódnak. A fellépő sugárzás percek alatt sterilizálná a Földet. Persze innen is van tovább: hat méterrel a földfelszín vagy a tenger alatt meg lehetne úszni, s pár óra múlva elő is jöhetnénk. Talán tudjuk előre jelezni. Ha nem, az baj.

- Ez lehet az emberiség nagy reszetelése?

- Így is mondhatjuk.

- S mégis, mennyi manapság a magyar csillagász?

- Idehaza 45-50 kolléga dolgozhat, s ennyien vagyunk külföldön is. Lehetne több és kellene is, hogy több legyen. Magyarországon - és most az összes tudományos területről beszélek - körülbelül harmadannyi a kutató, mint azt az ország fejlettségi szintje indokolná. Évente 4-6 csillagász végez, az én időmben ez pontosan öt volt, s közülünk kettő már nincs a pályán. Akik külföldön vannak, szépen szerepelnek, a sheffieldi egyetem tanszékvezetője is magyar. Ám itthon nincs perspektíva: egyszer dühömben kiszámoltam, egy magyar embernek éves szinten két sportszeletébe kerül a hazai csillagászat...

- És szüksége van a hazának csillagászra? Elvégre nincs űrhajó- és műholdprogramunk; volt egy asztronautánk harminc éve, de azt lehetett olvasni: azzal a szigorú utasítással vitték fel, hogy nem nyúlhat semmihez. Gondolom a hazai infrastruktúra sem olyan, hogy velük versenyezni lehessen a nagyok eredményeivel. És mihez kezdenénk a felfedezéseinkkel?

- A mai már más világ. Magyarország nem csak egy ország, része például az Európai Unió közösségének. A műhold, amellyel mi dolgozunk, részben az Európai Órkutatási Ügynökségé, kár, hogy Magyarország ide még nem lépett be, nem kerülne sokba. A hazai csillagászok ma már nincsenek elzárva a legmodernebb eszközöktől: persze pénz és munka kell: pályázni a kutatási időre, aztán repülőre szállni, de igenis elérhetünk mi is fontos, hasznosuló eredményeket. Mindenki javára, de nagy részben a magyar tudomány, az itteni kutatók, az ország dicsőségére. És akkor az anyagiakról, a hazatérő koponyák által a következő generációknak átadandó tapasztalatokról, a kapcsolati tőkéről nem is beszéltünk. Csak itt visszakanyarodunk a két sportszelethez.

- Csillagász tehát ma csak külföldön futhat be karriert?

- Jórészt igen. Bár az itthoniak is érnek el nagyszerű eredményeket, összehasonlíthatatlanul nehezebb körülmények közt. Mi nem magunknak neveljük a kvalifikált ifjúságot, pedig mondjuk az autóüzletben sem a jármű összeszerelése a nagy poén, ott a haszonnak csak töredéke csapódik le. A pénz 80 százaléka a tervezőt illeti, aki kitalál, kutat, fejleszt. Erre a szintre kellene eljutnunk.

- És milyen az a szint, ahová ön eljutott. Azt hallottam: olyan távcsövön át nézi az eget, amely Chilében áll.

- Hétköznapiasan szólva ez a helyzet. Vannak földi távcsövek, melyek a Corot kutatásait támogatják, s ezek egyikét kezeljük. Elmondom egy napom. Már reggel, otthonról ránézek interneten a távcsőre. Mire beérek, mindig van 25-30 e-mailem tudóstársaktól, ezekre válaszolnom kell. Aztán letöltöm a műholdról érkező adatokat, értékelem őket, s már el is repült a délelőtt. Ebéd után be kell zárni a távcsövet, hisz Chilében felkel a nap. Aztán hallgatók jönnek a berlini műegyetemről, konzultálunk, majd tanulmányokat írok, mások cikkeit bírálom, végül hazamegyek némi családi életre. Este 11-kor pedig visszaülök a számítógép elé, s újra beindítom a távcsövet. Persze csak ha tiszta odakint az idő, mert felhők alatt kár lenne nyitni. De a borult ég a sivatagban ritka, évente átlagban egyszer esik. Zárásként megmondom a műszernek az aznapi feladatot, és már le is fekszem.

- Látta már a távcsövet?

- Egyszer jártunk ott. Amúgy az Andok 2800 méterrel a tengerszint felett húzódó hegyéről van szó, a legközelebbi lakott hely 120 kilométerre. A műszert nem háborgatják és szerencsére karbantartani sem kell túl gyakran.

- És milyen kérdésre keresi a választ egy mai csillagász?

- Több égető is van. Mi exo-, avagy távoli csillagok körül keringő bolygókat keresünk, végső soron olyan planétákat szeretnénk találni, amelyek alkalmasak az élet, akár a földi élet hordozására.

- Nemrég olvastam, hogy száz év alatt ki fogjuk meríteni a bolygónk készleteit, s költöznünk kell. Önök mondják majd meg, hogy hova?

- A munkánk végeredménye lehet ez is, de a dolog nem ilyen egyszerű. Ha találunk egy bolygót - ami egyébként nem is olyan ritka -, még rengeteg kérdésre kell válaszolni, míg esetleg kimondható, hogy ez jó lesz . Teszem azt űrszondát kellene küldeni oda, de mire ennek az eredményei megérkeznek, az beletelik 50-60 évbe. Aprólékos munka ez, ugyanakkor végtelenül izgalmas és érdekes. Egyébként az Univerzumnak abban a pici részében, amit az eszközeinkkel elérünk nem dúskálunk földekben. Csak egy példa: a mi bolygónk egy év alatt kerüli meg a csillagát, az általunk felfedezett második leglassabb planéta keringési ideje 95 nap. És ez már óriási eredmény, mert míg csak földi távcsövekkel dolgoztunk, 2-3 napos keringési idő volt a csúcs. És akkor olyan apróságokról még nem is volt szó, hogy a megfelelő bolygó mellé hold is kell, hiszen a Földet is az tette alkalmassá az élet kialakulására, hogy a Hold tömegvonzása stabilizálta az addig össze-vissza bólogató forgási tengelyt, s így létrejöhettek az éghajlati övek. Szóval: várjunk a költözéssel, vigyázzunk inkább a készleteinkre!

- Hallani olyat is, hogy a Hold közelít a Földhöz...

- Évente pár centit, más években meg távolodik. Ebben az esetben a baj inkább az lesz, hogy a Hold az elmélet szerint szét fog hullani, s olyan gyűrűt alkot a Föld körül, mint a Szaturnuszéi. Szép lesz, de darabjai árnyékot vetnek majd a felszínre, s ott gyökeresen át fog alakulni az élet.

- Ez egy világvége-teória?

- Csak új helyzet, a tudománynak kell válaszolni rá.

- Vagy jön Bruce Willis a fúróval...

- Láttam már sok bugyuta filmet, ez az ötlet is ebbe a sorba illik. Ha felrobbantunk egy meteort, egy nagy darab helyet sok kisebb hullik a fejünkre, a végeredmény ugyanaz... A hasonló ütközéstől amúgy nem kell félni, tudnánk a vendéget előre jelezni és elég lenne egy űrszondát küldeni elé vagy mögé, mely puszta jelenlétével megváltoztatná a pályáját és eltérítené tőlünk. De ebből nem lehet katasztrófafilmet csinálni.

- Látott már jó tudományos-fantasztikus filmet?

- Ott van a Kapcsolat, Jodie Fosterrel, abba tudományosan sem lehet belekötni. De imádom a Csillagok háborúja-filmeket is. Csak meg kell mondani előre: mesét látok majd vagy mást.

- Milyen égető kérdések várnak még a csillagászokra?

- Hogyan alakult ki az Univerzum? Miből áll az Univerzum? Ugye volt az ősrobbanás-teória, de mára kiderült: hagyján, hogy a Világegyetem tágul, de ráadásul egyre gyorsabban tágul. Ez meg mitől lehet? Felfedeztünk valamit: sötét energiaként emlegetik, van tömege, de az eszközeinkkel láthatatlan. Ez lehet felelős az említett gyorsulásért. Fontos lenne megállapítani, hogy mi ez az egyébként az űrben mindenfelé jelen lévő dolog.

- Az űrrel kapcsolatban rég leakadtam. Mert azt mondják, végtelen, de szerintem nincs olyan, hogy valaminek ne lenne vége. Viszont ha van vége, mi van azután...

- Nem egy matematikus alkat, az látszik, a végtelen fogalmát ők simán el tudják fogadni. Manapság a tudományos megközelítés úgy hangzik: a világegyetem véges, de határtalan. Eszerint térben hiába térünk vissza ugyanoda, az a hely már nem ugyanaz. Én például elég gyakran hazajövök, de közben a város megváltozik: ismerősök meghaltak, elköltöztek, megházasodtak, s aszfaltozzák egyszerre az összes utcát, mert választások lesznek...

- Ön szerint milyen lesz a világvége?

- Nem lesz vége, legfeljebb a mi életformánk szűnik meg. Ezt legnagyobb eséllyel egy gamma-kitörés intézheti el: egy kettős csillag két tagja egyre gyorsulva és közeledve forog egymás körül, s végül fénysebességgel egymásba csapódnak. A fellépő sugárzás percek alatt sterilizálná a Földet. Persze innen is van tovább: hat méterrel a földfelszín vagy a tenger alatt meg lehetne úszni, s pár óra múlva elő is jöhetnénk. Talán tudjuk előre jelezni. Ha nem, az baj.

- Ez lehet az emberiség nagy reszetelése?

- Így is mondhatjuk.

- Idehaza 45-50 kolléga dolgozhat, s ennyien vagyunk külföldön is. Lehetne több és kellene is, hogy több legyen. Magyarországon - és most az összes tudományos területről beszélek - körülbelül harmadannyi a kutató, mint azt az ország fejlettségi szintje indokolná. Évente 4-6 csillagász végez, az én időmben ez pontosan öt volt, s közülünk kettő már nincs a pályán. Akik külföldön vannak, szépen szerepelnek, a sheffieldi egyetem tanszékvezetője is magyar. Ám itthon nincs perspektíva: egyszer dühömben kiszámoltam, egy magyar embernek éves szinten két sportszeletébe kerül a hazai csillagászat...

- És szüksége van a hazának csillagászra? Elvégre nincs űrhajó- és műholdprogramunk; volt egy asztronautánk harminc éve, de azt lehetett olvasni: azzal a szigorú utasítással vitték fel, hogy nem nyúlhat semmihez. Gondolom a hazai infrastruktúra sem olyan, hogy velük versenyezni lehessen a nagyok eredményeivel. És mihez kezdenénk a felfedezéseinkkel?

- A mai már más világ. Magyarország nem csak egy ország, része például az Európai Unió közösségének. A műhold, amellyel mi dolgozunk, részben az Európai Órkutatási Ügynökségé, kár, hogy Magyarország ide még nem lépett be, nem kerülne sokba. A hazai csillagászok ma már nincsenek elzárva a legmodernebb eszközöktől: persze pénz és munka kell: pályázni a kutatási időre, aztán repülőre szállni, de igenis elérhetünk mi is fontos, hasznosuló eredményeket. Mindenki javára, de nagy részben a magyar tudomány, az itteni kutatók, az ország dicsőségére. És akkor az anyagiakról, a hazatérő koponyák által a következő generációknak átadandó tapasztalatokról, a kapcsolati tőkéről nem is beszéltünk. Csak itt visszakanyarodunk a két sportszelethez.

- Csillagász tehát ma csak külföldön futhat be karriert?

- Jórészt igen. Bár az itthoniak is érnek el nagyszerű eredményeket, összehasonlíthatatlanul nehezebb körülmények közt. Mi nem magunknak neveljük a kvalifikált ifjúságot, pedig mondjuk az autóüzletben sem a jármű összeszerelése a nagy poén, ott a haszonnak csak töredéke csapódik le. A pénz 80 százaléka a tervezőt illeti, aki kitalál, kutat, fejleszt. Erre a szintre kellene eljutnunk.

- És milyen az a szint, ahová ön eljutott. Azt hallottam: olyan távcsövön át nézi az eget, amely Chilében áll.

- Hétköznapiasan szólva ez a helyzet. Vannak földi távcsövek, melyek a Corot kutatásait támogatják, s ezek egyikét kezeljük. Elmondom egy napom. Már reggel, otthonról ránézek interneten a távcsőre. Mire beérek, mindig van 25-30 e-mailem tudóstársaktól, ezekre válaszolnom kell. Aztán letöltöm a műholdról érkező adatokat, értékelem őket, s már el is repült a délelőtt. Ebéd után be kell zárni a távcsövet, hisz Chilében felkel a nap. Aztán hallgatók jönnek a berlini műegyetemről, konzultálunk, majd tanulmányokat írok, mások cikkeit bírálom, végül hazamegyek némi családi életre. Este 11-kor pedig visszaülök a számítógép elé, s újra beindítom a távcsövet. Persze csak ha tiszta odakint az idő, mert felhők alatt kár lenne nyitni. De a borult ég a sivatagban ritka, évente átlagban egyszer esik. Zárásként megmondom a műszernek az aznapi feladatot, és már le is fekszem.

- Látta már a távcsövet?

- Egyszer jártunk ott. Amúgy az Andok 2800 méterrel a tengerszint felett húzódó hegyéről van szó, a legközelebbi lakott hely 120 kilométerre. A műszert nem háborgatják és szerencsére karbantartani sem kell túl gyakran.

- És milyen kérdésre keresi a választ egy mai csillagász?

- Több égető is van. Mi exo-, avagy távoli csillagok körül keringő bolygókat keresünk, végső soron olyan planétákat szeretnénk találni, amelyek alkalmasak az élet, akár a földi élet hordozására.

- Nemrég olvastam, hogy száz év alatt ki fogjuk meríteni a bolygónk készleteit, s költöznünk kell. Önök mondják majd meg, hogy hova?

- A munkánk végeredménye lehet ez is, de a dolog nem ilyen egyszerű. Ha találunk egy bolygót - ami egyébként nem is olyan ritka -, még rengeteg kérdésre kell válaszolni, míg esetleg kimondható, hogy ez jó lesz . Teszem azt űrszondát kellene küldeni oda, de mire ennek az eredményei megérkeznek, az beletelik 50-60 évbe. Aprólékos munka ez, ugyanakkor végtelenül izgalmas és érdekes. Egyébként az Univerzumnak abban a pici részében, amit az eszközeinkkel elérünk nem dúskálunk földekben. Csak egy példa: a mi bolygónk egy év alatt kerüli meg a csillagát, az általunk felfedezett második leglassabb planéta keringési ideje 95 nap. És ez már óriási eredmény, mert míg csak földi távcsövekkel dolgoztunk, 2-3 napos keringési idő volt a csúcs. És akkor olyan apróságokról még nem is volt szó, hogy a megfelelő bolygó mellé hold is kell, hiszen a Földet is az tette alkalmassá az élet kialakulására, hogy a Hold tömegvonzása stabilizálta az addig össze-vissza bólogató forgási tengelyt, s így létrejöhettek az éghajlati övek. Szóval: várjunk a költözéssel, vigyázzunk inkább a készleteinkre!

- Hallani olyat is, hogy a Hold közelít a Földhöz...

- Évente pár centit, más években meg távolodik. Ebben az esetben a baj inkább az lesz, hogy a Hold az elmélet szerint szét fog hullani, s olyan gyűrűt alkot a Föld körül, mint a Szaturnuszéi. Szép lesz, de darabjai árnyékot vetnek majd a felszínre, s ott gyökeresen át fog alakulni az élet.

- Ez egy világvége-teória?

- Csak új helyzet, a tudománynak kell válaszolni rá.

- Vagy jön Bruce Willis a fúróval...

- Láttam már sok bugyuta filmet, ez az ötlet is ebbe a sorba illik. Ha felrobbantunk egy meteort, egy nagy darab helyet sok kisebb hullik a fejünkre, a végeredmény ugyanaz... A hasonló ütközéstől amúgy nem kell félni, tudnánk a vendéget előre jelezni és elég lenne egy űrszondát küldeni elé vagy mögé, mely puszta jelenlétével megváltoztatná a pályáját és eltérítené tőlünk. De ebből nem lehet katasztrófafilmet csinálni.

- Látott már jó tudományos-fantasztikus filmet?

- Ott van a Kapcsolat, Jodie Fosterrel, abba tudományosan sem lehet belekötni. De imádom a Csillagok háborúja-filmeket is. Csak meg kell mondani előre: mesét látok majd vagy mást.

- Milyen égető kérdések várnak még a csillagászokra?

- Hogyan alakult ki az Univerzum? Miből áll az Univerzum? Ugye volt az ősrobbanás-teória, de mára kiderült: hagyján, hogy a Világegyetem tágul, de ráadásul egyre gyorsabban tágul. Ez meg mitől lehet? Felfedeztünk valamit: sötét energiaként emlegetik, van tömege, de az eszközeinkkel láthatatlan. Ez lehet felelős az említett gyorsulásért. Fontos lenne megállapítani, hogy mi ez az egyébként az űrben mindenfelé jelen lévő dolog.

- Az űrrel kapcsolatban rég leakadtam. Mert azt mondják, végtelen, de szerintem nincs olyan, hogy valaminek ne lenne vége. Viszont ha van vége, mi van azután...

- Nem egy matematikus alkat, az látszik, a végtelen fogalmát ők simán el tudják fogadni. Manapság a tudományos megközelítés úgy hangzik: a világegyetem véges, de határtalan. Eszerint térben hiába térünk vissza ugyanoda, az a hely már nem ugyanaz. Én például elég gyakran hazajövök, de közben a város megváltozik: ismerősök meghaltak, elköltöztek, megházasodtak, s aszfaltozzák egyszerre az összes utcát, mert választások lesznek...

- Ön szerint milyen lesz a világvége?

- Nem lesz vége, legfeljebb a mi életformánk szűnik meg. Ezt legnagyobb eséllyel egy gamma-kitörés intézheti el: egy kettős csillag két tagja egyre gyorsulva és közeledve forog egymás körül, s végül fénysebességgel egymásba csapódnak. A fellépő sugárzás percek alatt sterilizálná a Földet. Persze innen is van tovább: hat méterrel a földfelszín vagy a tenger alatt meg lehetne úszni, s pár óra múlva elő is jöhetnénk. Talán tudjuk előre jelezni. Ha nem, az baj.

- Ez lehet az emberiség nagy reszetelése?

- Így is mondhatjuk.

- Idehaza 45-50 kolléga dolgozhat, s ennyien vagyunk külföldön is. Lehetne több és kellene is, hogy több legyen. Magyarországon - és most az összes tudományos területről beszélek - körülbelül harmadannyi a kutató, mint azt az ország fejlettségi szintje indokolná. Évente 4-6 csillagász végez, az én időmben ez pontosan öt volt, s közülünk kettő már nincs a pályán. Akik külföldön vannak, szépen szerepelnek, a sheffieldi egyetem tanszékvezetője is magyar. Ám itthon nincs perspektíva: egyszer dühömben kiszámoltam, egy magyar embernek éves szinten két sportszeletébe kerül a hazai csillagászat...

- És szüksége van a hazának csillagászra? Elvégre nincs űrhajó- és műholdprogramunk; volt egy asztronautánk harminc éve, de azt lehetett olvasni: azzal a szigorú utasítással vitték fel, hogy nem nyúlhat semmihez. Gondolom a hazai infrastruktúra sem olyan, hogy velük versenyezni lehessen a nagyok eredményeivel. És mihez kezdenénk a felfedezéseinkkel?

- A mai már más világ. Magyarország nem csak egy ország, része például az Európai Unió közösségének. A műhold, amellyel mi dolgozunk, részben az Európai Órkutatási Ügynökségé, kár, hogy Magyarország ide még nem lépett be, nem kerülne sokba. A hazai csillagászok ma már nincsenek elzárva a legmodernebb eszközöktől: persze pénz és munka kell: pályázni a kutatási időre, aztán repülőre szállni, de igenis elérhetünk mi is fontos, hasznosuló eredményeket. Mindenki javára, de nagy részben a magyar tudomány, az itteni kutatók, az ország dicsőségére. És akkor az anyagiakról, a hazatérő koponyák által a következő generációknak átadandó tapasztalatokról, a kapcsolati tőkéről nem is beszéltünk. Csak itt visszakanyarodunk a két sportszelethez.

- Csillagász tehát ma csak külföldön futhat be karriert?

- Jórészt igen. Bár az itthoniak is érnek el nagyszerű eredményeket, összehasonlíthatatlanul nehezebb körülmények közt. Mi nem magunknak neveljük a kvalifikált ifjúságot, pedig mondjuk az autóüzletben sem a jármű összeszerelése a nagy poén, ott a haszonnak csak töredéke csapódik le. A pénz 80 százaléka a tervezőt illeti, aki kitalál, kutat, fejleszt. Erre a szintre kellene eljutnunk.

- És milyen az a szint, ahová ön eljutott. Azt hallottam: olyan távcsövön át nézi az eget, amely Chilében áll.

- Hétköznapiasan szólva ez a helyzet. Vannak földi távcsövek, melyek a Corot kutatásait támogatják, s ezek egyikét kezeljük. Elmondom egy napom. Már reggel, otthonról ránézek interneten a távcsőre. Mire beérek, mindig van 25-30 e-mailem tudóstársaktól, ezekre válaszolnom kell. Aztán letöltöm a műholdról érkező adatokat, értékelem őket, s már el is repült a délelőtt. Ebéd után be kell zárni a távcsövet, hisz Chilében felkel a nap. Aztán hallgatók jönnek a berlini műegyetemről, konzultálunk, majd tanulmányokat írok, mások cikkeit bírálom, végül hazamegyek némi családi életre. Este 11-kor pedig visszaülök a számítógép elé, s újra beindítom a távcsövet. Persze csak ha tiszta odakint az idő, mert felhők alatt kár lenne nyitni. De a borult ég a sivatagban ritka, évente átlagban egyszer esik. Zárásként megmondom a műszernek az aznapi feladatot, és már le is fekszem.

- Látta már a távcsövet?

- Egyszer jártunk ott. Amúgy az Andok 2800 méterrel a tengerszint felett húzódó hegyéről van szó, a legközelebbi lakott hely 120 kilométerre. A műszert nem háborgatják és szerencsére karbantartani sem kell túl gyakran.

- És milyen kérdésre keresi a választ egy mai csillagász?

- Több égető is van. Mi exo-, avagy távoli csillagok körül keringő bolygókat keresünk, végső soron olyan planétákat szeretnénk találni, amelyek alkalmasak az élet, akár a földi élet hordozására.

- Nemrég olvastam, hogy száz év alatt ki fogjuk meríteni a bolygónk készleteit, s költöznünk kell. Önök mondják majd meg, hogy hova?

- A munkánk végeredménye lehet ez is, de a dolog nem ilyen egyszerű. Ha találunk egy bolygót - ami egyébként nem is olyan ritka -, még rengeteg kérdésre kell válaszolni, míg esetleg kimondható, hogy ez jó lesz . Teszem azt űrszondát kellene küldeni oda, de mire ennek az eredményei megérkeznek, az beletelik 50-60 évbe. Aprólékos munka ez, ugyanakkor végtelenül izgalmas és érdekes. Egyébként az Univerzumnak abban a pici részében, amit az eszközeinkkel elérünk nem dúskálunk földekben. Csak egy példa: a mi bolygónk egy év alatt kerüli meg a csillagát, az általunk felfedezett második leglassabb planéta keringési ideje 95 nap. És ez már óriási eredmény, mert míg csak földi távcsövekkel dolgoztunk, 2-3 napos keringési idő volt a csúcs. És akkor olyan apróságokról még nem is volt szó, hogy a megfelelő bolygó mellé hold is kell, hiszen a Földet is az tette alkalmassá az élet kialakulására, hogy a Hold tömegvonzása stabilizálta az addig össze-vissza bólogató forgási tengelyt, s így létrejöhettek az éghajlati övek. Szóval: várjunk a költözéssel, vigyázzunk inkább a készleteinkre!

- Hallani olyat is, hogy a Hold közelít a Földhöz...

- Évente pár centit, más években meg távolodik. Ebben az esetben a baj inkább az lesz, hogy a Hold az elmélet szerint szét fog hullani, s olyan gyűrűt alkot a Föld körül, mint a Szaturnuszéi. Szép lesz, de darabjai árnyékot vetnek majd a felszínre, s ott gyökeresen át fog alakulni az élet.

- Ez egy világvége-teória?

- Csak új helyzet, a tudománynak kell válaszolni rá.

- Vagy jön Bruce Willis a fúróval...

- Láttam már sok bugyuta filmet, ez az ötlet is ebbe a sorba illik. Ha felrobbantunk egy meteort, egy nagy darab helyet sok kisebb hullik a fejünkre, a végeredmény ugyanaz... A hasonló ütközéstől amúgy nem kell félni, tudnánk a vendéget előre jelezni és elég lenne egy űrszondát küldeni elé vagy mögé, mely puszta jelenlétével megváltoztatná a pályáját és eltérítené tőlünk. De ebből nem lehet katasztrófafilmet csinálni.

- Látott már jó tudományos-fantasztikus filmet?

- Ott van a Kapcsolat, Jodie Fosterrel, abba tudományosan sem lehet belekötni. De imádom a Csillagok háborúja-filmeket is. Csak meg kell mondani előre: mesét látok majd vagy mást.

- Milyen égető kérdések várnak még a csillagászokra?

- Hogyan alakult ki az Univerzum? Miből áll az Univerzum? Ugye volt az ősrobbanás-teória, de mára kiderült: hagyján, hogy a Világegyetem tágul, de ráadásul egyre gyorsabban tágul. Ez meg mitől lehet? Felfedeztünk valamit: sötét energiaként emlegetik, van tömege, de az eszközeinkkel láthatatlan. Ez lehet felelős az említett gyorsulásért. Fontos lenne megállapítani, hogy mi ez az egyébként az űrben mindenfelé jelen lévő dolog.

- Az űrrel kapcsolatban rég leakadtam. Mert azt mondják, végtelen, de szerintem nincs olyan, hogy valaminek ne lenne vége. Viszont ha van vége, mi van azután...

- Nem egy matematikus alkat, az látszik, a végtelen fogalmát ők simán el tudják fogadni. Manapság a tudományos megközelítés úgy hangzik: a világegyetem véges, de határtalan. Eszerint térben hiába térünk vissza ugyanoda, az a hely már nem ugyanaz. Én például elég gyakran hazajövök, de közben a város megváltozik: ismerősök meghaltak, elköltöztek, megházasodtak, s aszfaltozzák egyszerre az összes utcát, mert választások lesznek...

- Ön szerint milyen lesz a világvége?

- Nem lesz vége, legfeljebb a mi életformánk szűnik meg. Ezt legnagyobb eséllyel egy gamma-kitörés intézheti el: egy kettős csillag két tagja egyre gyorsulva és közeledve forog egymás körül, s végül fénysebességgel egymásba csapódnak. A fellépő sugárzás percek alatt sterilizálná a Földet. Persze innen is van tovább: hat méterrel a földfelszín vagy a tenger alatt meg lehetne úszni, s pár óra múlva elő is jöhetnénk. Talán tudjuk előre jelezni. Ha nem, az baj.

- Ez lehet az emberiség nagy reszetelése?

- Így is mondhatjuk.

- És szüksége van a hazának csillagászra? Elvégre nincs űrhajó- és műholdprogramunk; volt egy asztronautánk harminc éve, de azt lehetett olvasni: azzal a szigorú utasítással vitték fel, hogy nem nyúlhat semmihez. Gondolom a hazai infrastruktúra sem olyan, hogy velük versenyezni lehessen a nagyok eredményeivel. És mihez kezdenénk a felfedezéseinkkel?

- A mai már más világ. Magyarország nem csak egy ország, része például az Európai Unió közösségének. A műhold, amellyel mi dolgozunk, részben az Európai Órkutatási Ügynökségé, kár, hogy Magyarország ide még nem lépett be, nem kerülne sokba. A hazai csillagászok ma már nincsenek elzárva a legmodernebb eszközöktől: persze pénz és munka kell: pályázni a kutatási időre, aztán repülőre szállni, de igenis elérhetünk mi is fontos, hasznosuló eredményeket. Mindenki javára, de nagy részben a magyar tudomány, az itteni kutatók, az ország dicsőségére. És akkor az anyagiakról, a hazatérő koponyák által a következő generációknak átadandó tapasztalatokról, a kapcsolati tőkéről nem is beszéltünk. Csak itt visszakanyarodunk a két sportszelethez.

- Csillagász tehát ma csak külföldön futhat be karriert?

- Jórészt igen. Bár az itthoniak is érnek el nagyszerű eredményeket, összehasonlíthatatlanul nehezebb körülmények közt. Mi nem magunknak neveljük a kvalifikált ifjúságot, pedig mondjuk az autóüzletben sem a jármű összeszerelése a nagy poén, ott a haszonnak csak töredéke csapódik le. A pénz 80 százaléka a tervezőt illeti, aki kitalál, kutat, fejleszt. Erre a szintre kellene eljutnunk.

- És milyen az a szint, ahová ön eljutott. Azt hallottam: olyan távcsövön át nézi az eget, amely Chilében áll.

- Hétköznapiasan szólva ez a helyzet. Vannak földi távcsövek, melyek a Corot kutatásait támogatják, s ezek egyikét kezeljük. Elmondom egy napom. Már reggel, otthonról ránézek interneten a távcsőre. Mire beérek, mindig van 25-30 e-mailem tudóstársaktól, ezekre válaszolnom kell. Aztán letöltöm a műholdról érkező adatokat, értékelem őket, s már el is repült a délelőtt. Ebéd után be kell zárni a távcsövet, hisz Chilében felkel a nap. Aztán hallgatók jönnek a berlini műegyetemről, konzultálunk, majd tanulmányokat írok, mások cikkeit bírálom, végül hazamegyek némi családi életre. Este 11-kor pedig visszaülök a számítógép elé, s újra beindítom a távcsövet. Persze csak ha tiszta odakint az idő, mert felhők alatt kár lenne nyitni. De a borult ég a sivatagban ritka, évente átlagban egyszer esik. Zárásként megmondom a műszernek az aznapi feladatot, és már le is fekszem.

- Látta már a távcsövet?

- Egyszer jártunk ott. Amúgy az Andok 2800 méterrel a tengerszint felett húzódó hegyéről van szó, a legközelebbi lakott hely 120 kilométerre. A műszert nem háborgatják és szerencsére karbantartani sem kell túl gyakran.

- És milyen kérdésre keresi a választ egy mai csillagász?

- Több égető is van. Mi exo-, avagy távoli csillagok körül keringő bolygókat keresünk, végső soron olyan planétákat szeretnénk találni, amelyek alkalmasak az élet, akár a földi élet hordozására.

- Nemrég olvastam, hogy száz év alatt ki fogjuk meríteni a bolygónk készleteit, s költöznünk kell. Önök mondják majd meg, hogy hova?

- A munkánk végeredménye lehet ez is, de a dolog nem ilyen egyszerű. Ha találunk egy bolygót - ami egyébként nem is olyan ritka -, még rengeteg kérdésre kell válaszolni, míg esetleg kimondható, hogy ez jó lesz . Teszem azt űrszondát kellene küldeni oda, de mire ennek az eredményei megérkeznek, az beletelik 50-60 évbe. Aprólékos munka ez, ugyanakkor végtelenül izgalmas és érdekes. Egyébként az Univerzumnak abban a pici részében, amit az eszközeinkkel elérünk nem dúskálunk földekben. Csak egy példa: a mi bolygónk egy év alatt kerüli meg a csillagát, az általunk felfedezett második leglassabb planéta keringési ideje 95 nap. És ez már óriási eredmény, mert míg csak földi távcsövekkel dolgoztunk, 2-3 napos keringési idő volt a csúcs. És akkor olyan apróságokról még nem is volt szó, hogy a megfelelő bolygó mellé hold is kell, hiszen a Földet is az tette alkalmassá az élet kialakulására, hogy a Hold tömegvonzása stabilizálta az addig össze-vissza bólogató forgási tengelyt, s így létrejöhettek az éghajlati övek. Szóval: várjunk a költözéssel, vigyázzunk inkább a készleteinkre!

- Hallani olyat is, hogy a Hold közelít a Földhöz...

- Évente pár centit, más években meg távolodik. Ebben az esetben a baj inkább az lesz, hogy a Hold az elmélet szerint szét fog hullani, s olyan gyűrűt alkot a Föld körül, mint a Szaturnuszéi. Szép lesz, de darabjai árnyékot vetnek majd a felszínre, s ott gyökeresen át fog alakulni az élet.

- Ez egy világvége-teória?

- Csak új helyzet, a tudománynak kell válaszolni rá.

- Vagy jön Bruce Willis a fúróval...

- Láttam már sok bugyuta filmet, ez az ötlet is ebbe a sorba illik. Ha felrobbantunk egy meteort, egy nagy darab helyet sok kisebb hullik a fejünkre, a végeredmény ugyanaz... A hasonló ütközéstől amúgy nem kell félni, tudnánk a vendéget előre jelezni és elég lenne egy űrszondát küldeni elé vagy mögé, mely puszta jelenlétével megváltoztatná a pályáját és eltérítené tőlünk. De ebből nem lehet katasztrófafilmet csinálni.

- Látott már jó tudományos-fantasztikus filmet?

- Ott van a Kapcsolat, Jodie Fosterrel, abba tudományosan sem lehet belekötni. De imádom a Csillagok háborúja-filmeket is. Csak meg kell mondani előre: mesét látok majd vagy mást.

- Milyen égető kérdések várnak még a csillagászokra?

- Hogyan alakult ki az Univerzum? Miből áll az Univerzum? Ugye volt az ősrobbanás-teória, de mára kiderült: hagyján, hogy a Világegyetem tágul, de ráadásul egyre gyorsabban tágul. Ez meg mitől lehet? Felfedeztünk valamit: sötét energiaként emlegetik, van tömege, de az eszközeinkkel láthatatlan. Ez lehet felelős az említett gyorsulásért. Fontos lenne megállapítani, hogy mi ez az egyébként az űrben mindenfelé jelen lévő dolog.

- Az űrrel kapcsolatban rég leakadtam. Mert azt mondják, végtelen, de szerintem nincs olyan, hogy valaminek ne lenne vége. Viszont ha van vége, mi van azután...

- Nem egy matematikus alkat, az látszik, a végtelen fogalmát ők simán el tudják fogadni. Manapság a tudományos megközelítés úgy hangzik: a világegyetem véges, de határtalan. Eszerint térben hiába térünk vissza ugyanoda, az a hely már nem ugyanaz. Én például elég gyakran hazajövök, de közben a város megváltozik: ismerősök meghaltak, elköltöztek, megházasodtak, s aszfaltozzák egyszerre az összes utcát, mert választások lesznek...

- Ön szerint milyen lesz a világvége?

- Nem lesz vége, legfeljebb a mi életformánk szűnik meg. Ezt legnagyobb eséllyel egy gamma-kitörés intézheti el: egy kettős csillag két tagja egyre gyorsulva és közeledve forog egymás körül, s végül fénysebességgel egymásba csapódnak. A fellépő sugárzás percek alatt sterilizálná a Földet. Persze innen is van tovább: hat méterrel a földfelszín vagy a tenger alatt meg lehetne úszni, s pár óra múlva elő is jöhetnénk. Talán tudjuk előre jelezni. Ha nem, az baj.

- Ez lehet az emberiség nagy reszetelése?

- Így is mondhatjuk.

- És szüksége van a hazának csillagászra? Elvégre nincs űrhajó- és műholdprogramunk; volt egy asztronautánk harminc éve, de azt lehetett olvasni: azzal a szigorú utasítással vitték fel, hogy nem nyúlhat semmihez. Gondolom a hazai infrastruktúra sem olyan, hogy velük versenyezni lehessen a nagyok eredményeivel. És mihez kezdenénk a felfedezéseinkkel?

- A mai már más világ. Magyarország nem csak egy ország, része például az Európai Unió közösségének. A műhold, amellyel mi dolgozunk, részben az Európai Órkutatási Ügynökségé, kár, hogy Magyarország ide még nem lépett be, nem kerülne sokba. A hazai csillagászok ma már nincsenek elzárva a legmodernebb eszközöktől: persze pénz és munka kell: pályázni a kutatási időre, aztán repülőre szállni, de igenis elérhetünk mi is fontos, hasznosuló eredményeket. Mindenki javára, de nagy részben a magyar tudomány, az itteni kutatók, az ország dicsőségére. És akkor az anyagiakról, a hazatérő koponyák által a következő generációknak átadandó tapasztalatokról, a kapcsolati tőkéről nem is beszéltünk. Csak itt visszakanyarodunk a két sportszelethez.

- Csillagász tehát ma csak külföldön futhat be karriert?

- Jórészt igen. Bár az itthoniak is érnek el nagyszerű eredményeket, összehasonlíthatatlanul nehezebb körülmények közt. Mi nem magunknak neveljük a kvalifikált ifjúságot, pedig mondjuk az autóüzletben sem a jármű összeszerelése a nagy poén, ott a haszonnak csak töredéke csapódik le. A pénz 80 százaléka a tervezőt illeti, aki kitalál, kutat, fejleszt. Erre a szintre kellene eljutnunk.

- És milyen az a szint, ahová ön eljutott. Azt hallottam: olyan távcsövön át nézi az eget, amely Chilében áll.

- Hétköznapiasan szólva ez a helyzet. Vannak földi távcsövek, melyek a Corot kutatásait támogatják, s ezek egyikét kezeljük. Elmondom egy napom. Már reggel, otthonról ránézek interneten a távcsőre. Mire beérek, mindig van 25-30 e-mailem tudóstársaktól, ezekre válaszolnom kell. Aztán letöltöm a műholdról érkező adatokat, értékelem őket, s már el is repült a délelőtt. Ebéd után be kell zárni a távcsövet, hisz Chilében felkel a nap. Aztán hallgatók jönnek a berlini műegyetemről, konzultálunk, majd tanulmányokat írok, mások cikkeit bírálom, végül hazamegyek némi családi életre. Este 11-kor pedig visszaülök a számítógép elé, s újra beindítom a távcsövet. Persze csak ha tiszta odakint az idő, mert felhők alatt kár lenne nyitni. De a borult ég a sivatagban ritka, évente átlagban egyszer esik. Zárásként megmondom a műszernek az aznapi feladatot, és már le is fekszem.

- Látta már a távcsövet?

- Egyszer jártunk ott. Amúgy az Andok 2800 méterrel a tengerszint felett húzódó hegyéről van szó, a legközelebbi lakott hely 120 kilométerre. A műszert nem háborgatják és szerencsére karbantartani sem kell túl gyakran.

- És milyen kérdésre keresi a választ egy mai csillagász?

- Több égető is van. Mi exo-, avagy távoli csillagok körül keringő bolygókat keresünk, végső soron olyan planétákat szeretnénk találni, amelyek alkalmasak az élet, akár a földi élet hordozására.

- Nemrég olvastam, hogy száz év alatt ki fogjuk meríteni a bolygónk készleteit, s költöznünk kell. Önök mondják majd meg, hogy hova?

- A munkánk végeredménye lehet ez is, de a dolog nem ilyen egyszerű. Ha találunk egy bolygót - ami egyébként nem is olyan ritka -, még rengeteg kérdésre kell válaszolni, míg esetleg kimondható, hogy ez jó lesz . Teszem azt űrszondát kellene küldeni oda, de mire ennek az eredményei megérkeznek, az beletelik 50-60 évbe. Aprólékos munka ez, ugyanakkor végtelenül izgalmas és érdekes. Egyébként az Univerzumnak abban a pici részében, amit az eszközeinkkel elérünk nem dúskálunk földekben. Csak egy példa: a mi bolygónk egy év alatt kerüli meg a csillagát, az általunk felfedezett második leglassabb planéta keringési ideje 95 nap. És ez már óriási eredmény, mert míg csak földi távcsövekkel dolgoztunk, 2-3 napos keringési idő volt a csúcs. És akkor olyan apróságokról még nem is volt szó, hogy a megfelelő bolygó mellé hold is kell, hiszen a Földet is az tette alkalmassá az élet kialakulására, hogy a Hold tömegvonzása stabilizálta az addig össze-vissza bólogató forgási tengelyt, s így létrejöhettek az éghajlati övek. Szóval: várjunk a költözéssel, vigyázzunk inkább a készleteinkre!

- Hallani olyat is, hogy a Hold közelít a Földhöz...

- Évente pár centit, más években meg távolodik. Ebben az esetben a baj inkább az lesz, hogy a Hold az elmélet szerint szét fog hullani, s olyan gyűrűt alkot a Föld körül, mint a Szaturnuszéi. Szép lesz, de darabjai árnyékot vetnek majd a felszínre, s ott gyökeresen át fog alakulni az élet.

- Ez egy világvége-teória?

- Csak új helyzet, a tudománynak kell válaszolni rá.

- Vagy jön Bruce Willis a fúróval...

- Láttam már sok bugyuta filmet, ez az ötlet is ebbe a sorba illik. Ha felrobbantunk egy meteort, egy nagy darab helyet sok kisebb hullik a fejünkre, a végeredmény ugyanaz... A hasonló ütközéstől amúgy nem kell félni, tudnánk a vendéget előre jelezni és elég lenne egy űrszondát küldeni elé vagy mögé, mely puszta jelenlétével megváltoztatná a pályáját és eltérítené tőlünk. De ebből nem lehet katasztrófafilmet csinálni.

- Látott már jó tudományos-fantasztikus filmet?

- Ott van a Kapcsolat, Jodie Fosterrel, abba tudományosan sem lehet belekötni. De imádom a Csillagok háborúja-filmeket is. Csak meg kell mondani előre: mesét látok majd vagy mást.

- Milyen égető kérdések várnak még a csillagászokra?

- Hogyan alakult ki az Univerzum? Miből áll az Univerzum? Ugye volt az ősrobbanás-teória, de mára kiderült: hagyján, hogy a Világegyetem tágul, de ráadásul egyre gyorsabban tágul. Ez meg mitől lehet? Felfedeztünk valamit: sötét energiaként emlegetik, van tömege, de az eszközeinkkel láthatatlan. Ez lehet felelős az említett gyorsulásért. Fontos lenne megállapítani, hogy mi ez az egyébként az űrben mindenfelé jelen lévő dolog.

- Az űrrel kapcsolatban rég leakadtam. Mert azt mondják, végtelen, de szerintem nincs olyan, hogy valaminek ne lenne vége. Viszont ha van vége, mi van azután...

- Nem egy matematikus alkat, az látszik, a végtelen fogalmát ők simán el tudják fogadni. Manapság a tudományos megközelítés úgy hangzik: a világegyetem véges, de határtalan. Eszerint térben hiába térünk vissza ugyanoda, az a hely már nem ugyanaz. Én például elég gyakran hazajövök, de közben a város megváltozik: ismerősök meghaltak, elköltöztek, megházasodtak, s aszfaltozzák egyszerre az összes utcát, mert választások lesznek...

- Ön szerint milyen lesz a világvége?

- Nem lesz vége, legfeljebb a mi életformánk szűnik meg. Ezt legnagyobb eséllyel egy gamma-kitörés intézheti el: egy kettős csillag két tagja egyre gyorsulva és közeledve forog egymás körül, s végül fénysebességgel egymásba csapódnak. A fellépő sugárzás percek alatt sterilizálná a Földet. Persze innen is van tovább: hat méterrel a földfelszín vagy a tenger alatt meg lehetne úszni, s pár óra múlva elő is jöhetnénk. Talán tudjuk előre jelezni. Ha nem, az baj.

- Ez lehet az emberiség nagy reszetelése?

- Így is mondhatjuk.

- A mai már más világ. Magyarország nem csak egy ország, része például az Európai Unió közösségének. A műhold, amellyel mi dolgozunk, részben az Európai Órkutatási Ügynökségé, kár, hogy Magyarország ide még nem lépett be, nem kerülne sokba. A hazai csillagászok ma már nincsenek elzárva a legmodernebb eszközöktől: persze pénz és munka kell: pályázni a kutatási időre, aztán repülőre szállni, de igenis elérhetünk mi is fontos, hasznosuló eredményeket. Mindenki javára, de nagy részben a magyar tudomány, az itteni kutatók, az ország dicsőségére. És akkor az anyagiakról, a hazatérő koponyák által a következő generációknak átadandó tapasztalatokról, a kapcsolati tőkéről nem is beszéltünk. Csak itt visszakanyarodunk a két sportszelethez.

- Csillagász tehát ma csak külföldön futhat be karriert?

- Jórészt igen. Bár az itthoniak is érnek el nagyszerű eredményeket, összehasonlíthatatlanul nehezebb körülmények közt. Mi nem magunknak neveljük a kvalifikált ifjúságot, pedig mondjuk az autóüzletben sem a jármű összeszerelése a nagy poén, ott a haszonnak csak töredéke csapódik le. A pénz 80 százaléka a tervezőt illeti, aki kitalál, kutat, fejleszt. Erre a szintre kellene eljutnunk.

- És milyen az a szint, ahová ön eljutott. Azt hallottam: olyan távcsövön át nézi az eget, amely Chilében áll.

- Hétköznapiasan szólva ez a helyzet. Vannak földi távcsövek, melyek a Corot kutatásait támogatják, s ezek egyikét kezeljük. Elmondom egy napom. Már reggel, otthonról ránézek interneten a távcsőre. Mire beérek, mindig van 25-30 e-mailem tudóstársaktól, ezekre válaszolnom kell. Aztán letöltöm a műholdról érkező adatokat, értékelem őket, s már el is repült a délelőtt. Ebéd után be kell zárni a távcsövet, hisz Chilében felkel a nap. Aztán hallgatók jönnek a berlini műegyetemről, konzultálunk, majd tanulmányokat írok, mások cikkeit bírálom, végül hazamegyek némi családi életre. Este 11-kor pedig visszaülök a számítógép elé, s újra beindítom a távcsövet. Persze csak ha tiszta odakint az idő, mert felhők alatt kár lenne nyitni. De a borult ég a sivatagban ritka, évente átlagban egyszer esik. Zárásként megmondom a műszernek az aznapi feladatot, és már le is fekszem.

- Látta már a távcsövet?

- Egyszer jártunk ott. Amúgy az Andok 2800 méterrel a tengerszint felett húzódó hegyéről van szó, a legközelebbi lakott hely 120 kilométerre. A műszert nem háborgatják és szerencsére karbantartani sem kell túl gyakran.

- És milyen kérdésre keresi a választ egy mai csillagász?

- Több égető is van. Mi exo-, avagy távoli csillagok körül keringő bolygókat keresünk, végső soron olyan planétákat szeretnénk találni, amelyek alkalmasak az élet, akár a földi élet hordozására.

- Nemrég olvastam, hogy száz év alatt ki fogjuk meríteni a bolygónk készleteit, s költöznünk kell. Önök mondják majd meg, hogy hova?

- A munkánk végeredménye lehet ez is, de a dolog nem ilyen egyszerű. Ha találunk egy bolygót - ami egyébként nem is olyan ritka -, még rengeteg kérdésre kell válaszolni, míg esetleg kimondható, hogy ez jó lesz . Teszem azt űrszondát kellene küldeni oda, de mire ennek az eredményei megérkeznek, az beletelik 50-60 évbe. Aprólékos munka ez, ugyanakkor végtelenül izgalmas és érdekes. Egyébként az Univerzumnak abban a pici részében, amit az eszközeinkkel elérünk nem dúskálunk földekben. Csak egy példa: a mi bolygónk egy év alatt kerüli meg a csillagát, az általunk felfedezett második leglassabb planéta keringési ideje 95 nap. És ez már óriási eredmény, mert míg csak földi távcsövekkel dolgoztunk, 2-3 napos keringési idő volt a csúcs. És akkor olyan apróságokról még nem is volt szó, hogy a megfelelő bolygó mellé hold is kell, hiszen a Földet is az tette alkalmassá az élet kialakulására, hogy a Hold tömegvonzása stabilizálta az addig össze-vissza bólogató forgási tengelyt, s így létrejöhettek az éghajlati övek. Szóval: várjunk a költözéssel, vigyázzunk inkább a készleteinkre!

- Hallani olyat is, hogy a Hold közelít a Földhöz...

- Évente pár centit, más években meg távolodik. Ebben az esetben a baj inkább az lesz, hogy a Hold az elmélet szerint szét fog hullani, s olyan gyűrűt alkot a Föld körül, mint a Szaturnuszéi. Szép lesz, de darabjai árnyékot vetnek majd a felszínre, s ott gyökeresen át fog alakulni az élet.

- Ez egy világvége-teória?

- Csak új helyzet, a tudománynak kell válaszolni rá.

- Vagy jön Bruce Willis a fúróval...

- Láttam már sok bugyuta filmet, ez az ötlet is ebbe a sorba illik. Ha felrobbantunk egy meteort, egy nagy darab helyet sok kisebb hullik a fejünkre, a végeredmény ugyanaz... A hasonló ütközéstől amúgy nem kell félni, tudnánk a vendéget előre jelezni és elég lenne egy űrszondát küldeni elé vagy mögé, mely puszta jelenlétével megváltoztatná a pályáját és eltérítené tőlünk. De ebből nem lehet katasztrófafilmet csinálni.

- Látott már jó tudományos-fantasztikus filmet?

- Ott van a Kapcsolat, Jodie Fosterrel, abba tudományosan sem lehet belekötni. De imádom a Csillagok háborúja-filmeket is. Csak meg kell mondani előre: mesét látok majd vagy mást.

- Milyen égető kérdések várnak még a csillagászokra?

- Hogyan alakult ki az Univerzum? Miből áll az Univerzum? Ugye volt az ősrobbanás-teória, de mára kiderült: hagyján, hogy a Világegyetem tágul, de ráadásul egyre gyorsabban tágul. Ez meg mitől lehet? Felfedeztünk valamit: sötét energiaként emlegetik, van tömege, de az eszközeinkkel láthatatlan. Ez lehet felelős az említett gyorsulásért. Fontos lenne megállapítani, hogy mi ez az egyébként az űrben mindenfelé jelen lévő dolog.

- Az űrrel kapcsolatban rég leakadtam. Mert azt mondják, végtelen, de szerintem nincs olyan, hogy valaminek ne lenne vége. Viszont ha van vége, mi van azután...

- Nem egy matematikus alkat, az látszik, a végtelen fogalmát ők simán el tudják fogadni. Manapság a tudományos megközelítés úgy hangzik: a világegyetem véges, de határtalan. Eszerint térben hiába térünk vissza ugyanoda, az a hely már nem ugyanaz. Én például elég gyakran hazajövök, de közben a város megváltozik: ismerősök meghaltak, elköltöztek, megházasodtak, s aszfaltozzák egyszerre az összes utcát, mert választások lesznek...

- Ön szerint milyen lesz a világvége?

- Nem lesz vége, legfeljebb a mi életformánk szűnik meg. Ezt legnagyobb eséllyel egy gamma-kitörés intézheti el: egy kettős csillag két tagja egyre gyorsulva és közeledve forog egymás körül, s végül fénysebességgel egymásba csapódnak. A fellépő sugárzás percek alatt sterilizálná a Földet. Persze innen is van tovább: hat méterrel a földfelszín vagy a tenger alatt meg lehetne úszni, s pár óra múlva elő is jöhetnénk. Talán tudjuk előre jelezni. Ha nem, az baj.

- Ez lehet az emberiség nagy reszetelése?

- Így is mondhatjuk.

- A mai már más világ. Magyarország nem csak egy ország, része például az Európai Unió közösségének. A műhold, amellyel mi dolgozunk, részben az Európai Órkutatási Ügynökségé, kár, hogy Magyarország ide még nem lépett be, nem kerülne sokba. A hazai csillagászok ma már nincsenek elzárva a legmodernebb eszközöktől: persze pénz és munka kell: pályázni a kutatási időre, aztán repülőre szállni, de igenis elérhetünk mi is fontos, hasznosuló eredményeket. Mindenki javára, de nagy részben a magyar tudomány, az itteni kutatók, az ország dicsőségére. És akkor az anyagiakról, a hazatérő koponyák által a következő generációknak átadandó tapasztalatokról, a kapcsolati tőkéről nem is beszéltünk. Csak itt visszakanyarodunk a két sportszelethez.

- Csillagász tehát ma csak külföldön futhat be karriert?

- Jórészt igen. Bár az itthoniak is érnek el nagyszerű eredményeket, összehasonlíthatatlanul nehezebb körülmények közt. Mi nem magunknak neveljük a kvalifikált ifjúságot, pedig mondjuk az autóüzletben sem a jármű összeszerelése a nagy poén, ott a haszonnak csak töredéke csapódik le. A pénz 80 százaléka a tervezőt illeti, aki kitalál, kutat, fejleszt. Erre a szintre kellene eljutnunk.

- És milyen az a szint, ahová ön eljutott. Azt hallottam: olyan távcsövön át nézi az eget, amely Chilében áll.

- Hétköznapiasan szólva ez a helyzet. Vannak földi távcsövek, melyek a Corot kutatásait támogatják, s ezek egyikét kezeljük. Elmondom egy napom. Már reggel, otthonról ránézek interneten a távcsőre. Mire beérek, mindig van 25-30 e-mailem tudóstársaktól, ezekre válaszolnom kell. Aztán letöltöm a műholdról érkező adatokat, értékelem őket, s már el is repült a délelőtt. Ebéd után be kell zárni a távcsövet, hisz Chilében felkel a nap. Aztán hallgatók jönnek a berlini műegyetemről, konzultálunk, majd tanulmányokat írok, mások cikkeit bírálom, végül hazamegyek némi családi életre. Este 11-kor pedig visszaülök a számítógép elé, s újra beindítom a távcsövet. Persze csak ha tiszta odakint az idő, mert felhők alatt kár lenne nyitni. De a borult ég a sivatagban ritka, évente átlagban egyszer esik. Zárásként megmondom a műszernek az aznapi feladatot, és már le is fekszem.

- Látta már a távcsövet?

- Egyszer jártunk ott. Amúgy az Andok 2800 méterrel a tengerszint felett húzódó hegyéről van szó, a legközelebbi lakott hely 120 kilométerre. A műszert nem háborgatják és szerencsére karbantartani sem kell túl gyakran.

- És milyen kérdésre keresi a választ egy mai csillagász?

- Több égető is van. Mi exo-, avagy távoli csillagok körül keringő bolygókat keresünk, végső soron olyan planétákat szeretnénk találni, amelyek alkalmasak az élet, akár a földi élet hordozására.

- Nemrég olvastam, hogy száz év alatt ki fogjuk meríteni a bolygónk készleteit, s költöznünk kell. Önök mondják majd meg, hogy hova?

- A munkánk végeredménye lehet ez is, de a dolog nem ilyen egyszerű. Ha találunk egy bolygót - ami egyébként nem is olyan ritka -, még rengeteg kérdésre kell válaszolni, míg esetleg kimondható, hogy ez jó lesz . Teszem azt űrszondát kellene küldeni oda, de mire ennek az eredményei megérkeznek, az beletelik 50-60 évbe. Aprólékos munka ez, ugyanakkor végtelenül izgalmas és érdekes. Egyébként az Univerzumnak abban a pici részében, amit az eszközeinkkel elérünk n