Hétköznapi csodák: 14 család tart össze húsz éve

Kereszt az asztalon, fehér gyertya és imádságos könyvek. Apró sütik és tea. Húsvétra készülnek, a keresztút történetét elevenítik fel együtt.

- Ifjúsági szervezetként indultunk, aztán ahogy házasodtunk, jöttek a gyerekek. Egy oviba, iskolába jártak, a szülőket is összetartották. Később ki-ki barátokat, testvéreket hozott, így bővültünk, s maradtunk együtt.

A zalaegerszeg-csácsi házban összegyűlt csendes társaság egyik szóvivője, az ötvenesztendős Tímár János beszél éppen. Arról a katolikus közösségről, mely majd húsz éve tart össze. Jóban-rosszban. Húsz éve minden nyáron együtt táboroznak, egy-egy iskolát szállnak meg , mondják. A gyerekek számának növekedése miatt. Eddig hetven volt a legnagyobb létszám.

Bizonytalanul indultam el: szabad-e betörnöm a sajátos világba, profán kíváncsisággal kérdezni mindenfélét, megzavarni a húsvéti készülődést. A bensőséges légkörben hamar oldódott a zavar, az őszinteség, a bizalom köre bennünket is hamar befont.

Akik beszélgetőtársaimul szegődtek azon az estén - éjszakába nyúlt a diskurzus -, valamennyien háromnál több gyermeket nevelnek, vagy neveltek fel. Elkél hát a segítség mindenkinél. A gyakorlati, a lelki minden fajtája.

- Amikor építkeztünk, Zsuzsiéknál laktunk, befogadtak bennünket, nem volt kérdés, hogy fedelet adnak a fejünk fölé. - meséli Háriné Mile Mónika fejlesztő pedagógus, mutatva Polgárné Hartvig Zsuzsára. - De kisebb dolgokban is ott vagyunk egymásnak. Most is el voltam keseredve, mielőtt ide jöttem, az egyik gyermekem Skóciában van, aggódom érte, a másik épp Budapesten betegeskedett a napokban. Néha elhagy az erőm, de ha ide jövök, s kicsit beszélgetünk, helyére kerülnek a dolgok.

Mónika legnagyobb gyereke 23, a legkisebb 12 éves. Sorban: Péter, Zsuzsa, Máté, Anna.

- A halálesetek elviselését is az együttléttel könnyítettük meg egymásnak - folytatja a kereskedőként boldoguló, rezignált humorú János, akitől a feleségét ragadta el a halálos kór. Új társat talált, s már hét gyerek népesíti be az életét egyévestől huszonöt évesig: Dániel, Levente, Gábor, Zsófia, Dóra, János, Péter.

OLDALTÖRÉS: Folytatás

- Kapaszkodót ad mindannyiunknak, hogy együtt vagyunk. Nem egyedül kell szembenézni a nehézségekkel, bármi történjék. A bizalom nagyon erős, tudjuk, senki nem él vissza vele - fogalmaz szabatosan dr. Marx Gyuláné, Erzsike. Őt nem nagyon kell bemutatni Zalaegerszegen. Nyolc gyereket neveltek fel - a köztiszteletben álló nagyszülők segítsége mellett - orvos férjével. Ő maga is orvosként végzett, jelenleg szociális otthont vezet. Lássuk az örömteli névsort: Anna, Péter, Máté, András, Nóra, Pál Fülöp, János, Tamás.

- Kapaszkodót ad mindannyiunknak, hogy együtt vagyunk. Nem egyedül kell szembenézni a nehézségekkel, bármi történjék. A bizalom nagyon erős, tudjuk, senki nem él vissza vele - fogalmaz szabatosan dr. Marx Gyuláné, Erzsike. Őt nem nagyon kell bemutatni Zalaegerszegen. Nyolc gyereket neveltek fel - a köztiszteletben álló nagyszülők segítsége mellett - orvos férjével. Ő maga is orvosként végzett, jelenleg szociális otthont vezet. Lássuk az örömteli névsort: Anna, Péter, Máté, András, Nóra, Pál Fülöp, János, Tamás.

- Kapaszkodót ad mindannyiunknak, hogy együtt vagyunk. Nem egyedül kell szembenézni a nehézségekkel, bármi történjék. A bizalom nagyon erős, tudjuk, senki nem él vissza vele - fogalmaz szabatosan dr. Marx Gyuláné, Erzsike. Őt nem nagyon kell bemutatni Zalaegerszegen. Nyolc gyereket neveltek fel - a köztiszteletben álló nagyszülők segítsége mellett - orvos férjével. Ő maga is orvosként végzett, jelenleg szociális otthont vezet. Lássuk az örömteli névsort: Anna, Péter, Máté, András, Nóra, Pál Fülöp, János, Tamás.

Természetesen nehézségek nélkül nem élet az élet. De az anyagi természetű bajokon is könnyebb átlendülni, ha van hol beszélni róla, mondják. A legnagyobb erő, a meggyőződésük, azaz az istenhit, melyet e módon együtt élhetnek meg, mondhatni így duplán számít. Ha imádságról van szó, akkor abban találnak egymásra, ha munkában, akkor abban.

Krízisek? Lassan kiderül, Klára még mindig nincs túl a nehezén.

- Úgy jártam, hogy harminc év után lettünk elhagyva, úgy két éve. Derült égből a villámcsapás, egyáltalán nem kölcsönös módon lett vége a dolognak - mondja, hozzátéve, nem volt komoly előjele a bajnak. - Addig is éreztem a közösségünk erejét, de ekkor fokozottan figyeltek rám. Nem tudom, hogy valaha is túl leszek-e rajta.

Mit tudtak csinálni?

- Mindenkinek megvan a maga keresztje, az a recept, hogy mellé kell állni a másiknak, szeretetet kell adni - néz Erzsike Klárira. - Az a lényeg, hogy ne legyen egyedül.

Mónika egyik gyermeke hét hónapra született kétoldali tüdőgyulladással. Kellett benne tartani a lelket, hogy a beteg kisbaba óvó édesanyja lehessen.

- Van egy könyvünk, amit lapozgatni szoktunk - utal a feldolgozás lehetséges módjára János. - A gyermekét gyilkosság miatt elvesztő ember párbeszéde a szentháromsággal. Akad benne szívlelendő tudás.

- A gyereknevelés sem csak csupa örömhír, akadnak nehézségek, olykor tanácstalanul állunk a gondok előtt, de ha legalább a tapasztalatokat ki tudjuk cserélni, már oszthatóvá, oszladóvá válik a gond - csatlakozik a felsoroltakhoz, s ezzel fordítva a nehéz szón Tompa Mihály (49) informatikus, aki hitoktató-pedagógus feleségével, Violával látogatja a társaságot. Ők 10 és 16 év közötti, Márk, Miklós, Márton és Márta nevű (csupa M!) gyermekeiket okítják szépre-jóra.

Folytatva a sort: Zsuzsa például azzal néz szembe, hogy a férje a munkája miatt négyévente nem sokat van itthon.

- Most már jobb, nagyobbak a gyerekek, régebben rosszul éltem meg - a mosoly nem olvad egy percre sem a Csengét, Zoltánt és Szabolcsot nevelő megszólított arcáról.

- Mit ajánlanak azoknak, akiknek az életéből hiányzik a hit, s a meggyőződés, hogy van transzcendens kapaszkodó?

- A család erejét megsokszorozza a szeretet. A legfontosabb, hogy mindig álljanak mellettem - fogalmaz Erzsi. Náluk valóban soha nincs senki egyedül, ezerféle kapcsolat hálózza be a családot.

- Persze, nálunk mindig van kivel beszélni, megbeszélni - helyesel a büszke édesanya. - Mégis vannak dolgok, amiket nem szívesen osztasz meg senkivel. Tartani kell olyankor a lelket abban, aki épp nem a legjobb munkát kapta, megoldani azt is, amikor nincs pénz karácsonyi ajándékra.

- Szörényi Levente Kőmíves Kelemenjét idézném, Értsétek meg emberek, Hit nélkül nem lehet - gondolkodik el hangosan Tímár János. - Az emberekbe vetett hit is sokat segít, bár magamon érzem a naivitás hátrányát.

- Fontos, hogy az ember találjon olyan értékrendet, amely minden nehézség közepette megtartja - teszi hozzá Tompa Mihály. - Lehet persze ilyen értékrend a hiten kívül is. A másik fogódzó az értékes emberi kapcsolatokban keresendő.

Hihetetlen, de vannak csodák. János borítékot talált a postaládában, amikor nem tudta volna miből kifizetni a csőtörés javítását, Klárihoz beállított a fuvaros, hogy hozná a teherautónyi tűzifát, holott ő nem rendelt, mert nem telt rá.

- A közösség keze biztosan benne van ezekben a dolgokban! - nevetnek egymásra.

- A mai világ csak fogyasztásra buzdít, az a nyerő, akinek főleg anyagi javai vannak. Ez baj - öltik tovább a megkezdett mondat szövetét. - Ezért becsapottnak, kisemmizettnek érzik magukat az emberek, ha nem tudják megszerezni, ami a szomszédnak megvan.

- Nem lehet csak várni, muszáj, hogy áldozatot hozzunk azokért, akik rászorulnak - formálódnak lassan a szavak. - Nem feltétlen az okoz elégedettséget, ha mindenünk megvan.

A közösség ezekben a hetekben a szenvedéstörténetet olvasta újra. S ahhoz mérték a magukéit. A nagyhoz a kicsit.

OLDALTÖRÉS: Jegyzet: A kereső ember?

A kereső ember? (jegyzet)

Hihetetlenül sok, mondják. Mármint a kereső ember. Az újságíró jósorsába fonódott társaság, mely a családot, mint legfontosabb kötődést jelöli meg, mindig ettől a „kályhától” indul, ha a bajokra gyógyírt keres. Tapasztalják, hogy a fiatalok nem találják a helyüket, csak a könnyű sikerben érdekeltek, váltogatják a partnereket. A fiúk nem akarnak nősülni, a lányok is csak harminc körül kezdenek aggódni, mert akkor már érzik, meg kellene állapodni. (Az ötéves érettségi találkozón egyetlen fiatal mondta, hogy családot alapít. A többiek ráérnek, meséli az egyik édesanya.) A lányok még csak-csak megérzik egyszer, kéne már a saját gyerek, de nincs hozzá stabil párkapcsolat. Ami van, abból meg hiányzik az elkötelezettség. A „jóban-rosszban”, a „talpig nehéz hűség” nem tartozik az alapszókincsbe. Mindenki a könnyebb ellenállás felé megy, mondják. Márpedig, ha nem tanulják meg az elköteleződést, nem is tudnak az árnyékos években miből táplálkozni. Olyanná lesznek, amilyenné a kor formálta őket. Megoldás? A párok töltsenek egy héten legalább egy estét csak kettesben, szól az egyik intenció. Van mit megbeszélni, tapasztalatból tudják. Ők, akik nem elég, hogy ilyen szépszámú gyereket vállaltak, az időseikről is maguk gondoskodnak. Akad, aki egyszerre két nagymamáról, és még egy nagynéniről. A cukorbeteg nagyi szurizását a gyerekekig bezárólag minden családtag megtanulta. Ez olyan természetes, nem?, kérdeznek vissza csodálkozva. Nem baj, ha szűkösödik a lakás, ahogy szaporodik a gyereklétszám. Persze nem vetnek követ azokra, akik ezt nem tudják vállalni. A körülmények parancsolóak, mondom. Pont amilyenné tesszük, toldják meg.

A kereső ember? (jegyzet)

Hihetetlenül sok, mondják. Mármint a kereső ember. Az újságíró jósorsába fonódott társaság, mely a családot, mint legfontosabb kötődést jelöli meg, mindig ettől a „kályhától” indul, ha a bajokra gyógyírt keres. Tapasztalják, hogy a fiatalok nem találják a helyüket, csak a könnyű sikerben érdekeltek, váltogatják a partnereket. A fiúk nem akarnak nősülni, a lányok is csak harminc körül kezdenek aggódni, mert akkor már érzik, meg kellene állapodni. (Az ötéves érettségi találkozón egyetlen fiatal mondta, hogy családot alapít. A többiek ráérnek, meséli az egyik édesanya.) A lányok még csak-csak megérzik egyszer, kéne már a saját gyerek, de nincs hozzá stabil párkapcsolat. Ami van, abból meg hiányzik az elkötelezettség. A „jóban-rosszban”, a „talpig nehéz hűség” nem tartozik az alapszókincsbe. Mindenki a könnyebb ellenállás felé megy, mondják. Márpedig, ha nem tanulják meg az elköteleződést, nem is tudnak az árnyékos években miből táplálkozni. Olyanná lesznek, amilyenné a kor formálta őket. Megoldás? A párok töltsenek egy héten legalább egy estét csak kettesben, szól az egyik intenció. Van mit megbeszélni, tapasztalatból tudják. Ők, akik nem elég, hogy ilyen szépszámú gyereket vállaltak, az időseikről is maguk gondoskodnak. Akad, aki egyszerre két nagymamáról, és még egy nagynéniről. A cukorbeteg nagyi szurizását a gyerekekig bezárólag minden családtag megtanulta. Ez olyan természetes, nem?, kérdeznek vissza csodálkozva. Nem baj, ha szűkösödik a lakás, ahogy szaporodik a gyereklétszám. Persze nem vetnek követ azokra, akik ezt nem tudják vállalni. A körülmények parancsolóak, mondom. Pont amilyenné tesszük, toldják meg.

A kereső ember? (jegyzet)

Hihetetlenül sok, mondják. Mármint a kereső ember. Az újságíró jósorsába fonódott társaság, mely a családot, mint legfontosabb kötődést jelöli meg, mindig ettől a „kályhától” indul, ha a bajokra gyógyírt keres. Tapasztalják, hogy a fiatalok nem találják a helyüket, csak a könnyű sikerben érdekeltek, váltogatják a partnereket. A fiúk nem akarnak nősülni, a lányok is csak harminc körül kezdenek aggódni, mert akkor már érzik, meg kellene állapodni. (Az ötéves érettségi találkozón egyetlen fiatal mondta, hogy családot alapít. A többiek ráérnek, meséli az egyik édesanya.) A lányok még csak-csak megérzik egyszer, kéne már a saját gyerek, de nincs hozzá stabil párkapcsolat. Ami van, abból meg hiányzik az elkötelezettség. A „jóban-rosszban”, a „talpig nehéz hűség” nem tartozik az alapszókincsbe. Mindenki a könnyebb ellenállás felé megy, mondják. Márpedig, ha nem tanulják meg az elköteleződést, nem is tudnak az árnyékos években miből táplálkozni. Olyanná lesznek, amilyenné a kor formálta őket. Megoldás? A párok töltsenek egy héten legalább egy estét csak kettesben, szól az egyik intenció. Van mit megbeszélni, tapasztalatból tudják. Ők, akik nem elég, hogy ilyen szépszámú gyereket vállaltak, az időseikről is maguk gondoskodnak. Akad, aki egyszerre két nagymamáról, és még egy nagynéniről. A cukorbeteg nagyi szurizását a gyerekekig bezárólag minden családtag megtanulta. Ez olyan természetes, nem?, kérdeznek vissza csodálkozva. Nem baj, ha szűkösödik a lakás, ahogy szaporodik a gyereklétszám. Persze nem vetnek követ azokra, akik ezt nem tudják vállalni. A körülmények parancsolóak, mondom. Pont amilyenné tesszük, toldják meg.