Génbank a Medes-hegyen

Nagyjából másfél évvel ezelőtt, amikor először írtunk Kovács Gyuláról, az ősi zalai (vagy inkább Őrség- Göcsej-Hetés-i, manapság pedig már egyenesen Kárpátmedencei) gyümölcsfajták gyámolítójáról, azzal zárult a cikk, hogy a pórszombati erdész lehetőségnek tekinti a saját, Medes-hegyi birtokán létrehozott génbankot. Csenevész alma, körte, szilva, barack, cseresznye és berkenyefák cseperednek itt, ma már körülbelül ezer darab, lassan feledésbe merülő fajták, nem egy közülük az egyetlen a maga neméből. A feledésre és kipusztulásra ítélt gyümölcsök számára minden nap ajándék, a birtok pedig lehetőség a túlélésre, hátha egyszer innen indulva sokasodhatnak majd megint a világban. A gyümölcsfái révén híressé lett Kovács Gyula erőfeszítései jutalmaként egy hete – olvasóink szavazatainak is köszönhetően – megkapta „Az év zalai embere” címet, s ezt, illetve a vele járó kiemelt figyelmet ismét csak lehetőségként fogja fel. Ezért kezdte beszélgetésünket a bevezetőbeli mondatokkal.

– Hála istennek egyáltalán nem vagyok híján az oltanivalónak, szinte naponta jár hozzám a postás ilyen ügyben – folytatta Kovács Gyula. – S épp az imént kaptam üzenetet, hogy az erdélyi Kászonból érkeznek hamarosan gallyak, az atyafi, akire bízták, már leszállt repülővel Pesten. Sose láttam ezt az embert, ő sem ismer engem, sőt, azzal az illetővel sem találkoztam egyszer sem, akinek a fájáról levágták az ágakat. De a közös cél, a hagyomáyok tisztelete összehozott bennünket. Kimegyünk közben „a műhelybe”, házigazdánk így hívja a háza háta mögé búvó, fóliatetős sufnit, ahol felnőtt ember felegyenesedni nem tud, ám ahol a gyümölcsfák új élete elkezdődik. Az asztalon oltókés hever, a néhai szovjet ipar terméke, amit Kovács Gyula negyven éve használ.

– Úgy emlékszem, három forintért vettem annak idején – meséli róla szeretettel a hangjában, amikor kézbe veszi. – Kétszer volt élezve öszszesen, s bár oltottam már életemben mindenféle csodamasinával, egyik sem ért a nyomába.

Maga az oltás művelete olyan egyszerű, hogy még én is meg tudom tanulni: vad alannyal dolgozunk, mely a születendő új életnek a vitalitást adja, a nemes gyümölcsfa jó tulajdonságait a megmenteni kívánt fáról származó ág hozza magával. A kettőt átlós vágás mentén kell összeilleszteni, majd rugalmas műanyag szalaggal körbetekerni, s mehet az oltvány a tőzeges cserépbe, ahol majd megered szépen. Innen, tavasz táján, a hátsó kertben álló nagy fóliasátorba kerülnek az oltványok, de valamennyiük számára a Medes-hegyi birtok a végső cél.

- Lehetne magról is dolgozni, de a végeredmény így sokkal jobb - magyarázza kérdésemre Kovács Gyula. – Az új fa a nemes fajta minden jellegét hordozza majd magán, a vad alany pedig minden bajt legyűrő életerőt kölcsönöz neki.
A pórszombati gyűjtemény fái legnagyobb részt nem fordultak még termőre – ami pár gyümölcs pedig megérett némelyiken, azt az őzek fogyasztották el, nyilván nagyon jóízűen. Kovács Gyula azonban ennek ellenére mindent tud a leendő gyümölcsökről.

– Mostanáig az esetek nagy részében volt még lehetőségem beszélgetni öregekkel, akik el tudták modani, hogy az adott fát milyen jellegzetessége miatt tartották, gyümölcsét miért szerették, mire lehetett a legjobban felhasználni. Ezek nagyon fontos információk, bekerülnek a jegyzeteimbe. De előfordul olyan is, hogy valamire szinte véletlenül jövök rá. Van például a karácsonyalma, gyönyörű, piros, vastagon viaszos a gyümölcse, a külleme miatt fenyőfára dísznek szokták akasztani. Az íze viszont borzasztó, fanyar, szinte keserű, ez is a karácsonyfadísz-jelleget támasztotta alá. Egy néprajzos ismerősöm hívta fel a figyelmemet, hogy kóstoljam meg ezt az almát az ünnepek után, és igaza volt: az alma csodálatos módon, már rég leszedve, akkorra érik meg, s olyan finom lesz, hogy méltó része legyen az ünnepnek.

A régmúlt idők gyümölcsei közt rengeteg ilyen apró csodát találni. Van, amelyik ma- gas szárazanyag-tartalma miatt sütemény készítésére jó; a másikban a nedvesség teng túl, ebből sajtolták valaha a gyümölcslevet (ezen belül van savanykásabb „aleset” a férfiaknak és édes a nőknek!); akad, amelyik kamrai hőmérsékleten, minden beavatkozás és károsodás nélkül eláll a következő érésig.

Létezik fa, amely tavasztól ősz végéig folyamatosan ontja a gyümölcsöt, de kifejezetten azonnali fogyasztásra valót, a termése ugyanis szinte órák alatt lepottyan és elenyészik. Van szilva, amely a fán, magától aszalódik, az első fagyok megérkeztéig „elmegy” belőle minden nedvesség és fogyasztható. És van olyan is, amit megenni szinte büntetés, viszont a belőle főzhető pálinka hét nyelven beszél.

- Ezekben a gyümölcsökben fantasztikusan sok idő, munka és tapasztalat van – fogalmazza Kovács Gyula. – Egy-egy ilyen speciális fajta nem két hét alatt született: az illető gazda figyelte a természetet, próbálkozott, gondolkozott, miközben minden felmerülő kérdésére a választ csak a következő gyümölcsszezon hozta meg. Egy emberélet ilyenre édeskevés, az illető továbbadta tapasztalatait a fiának, s ő folytatta a munkát, majd így tovább, emberöltőkön keresztül... A mai világ pedig ezt a rengeteg tudást készül eldobni magától.

Volt egyéb oka is, hogy valaha ezeknek a gyümölcsöknek ekkora becsülete volt: anno ugyanis nem étkezés végi desszertnek, vitaminforrásnak tartották őket, sok esetben maguk voltak az élelem. Kovács Gyula Medes-hegyén áll egy nagy kereszt hatvanhét környékbeli falu (közte a névadó település) emlékére, amelyek a török időkben pusztultak el. Házigazdánk úgy meséli, a településeket kifosztották, felégették, lakói közül viszont biztosan sokan túlélték a dúlást, s némi bujdosás után megjelentek például Pórszombaton.

– Ilyen esetekben mentőöv lehetett például a gyümölcs. És ez a kultúra segíthetne nekünk ma is, olyan értéket halmoztak fel az eleink, ami miatt csodálhatna minket a világ. Az első lépés az, hogy legalább mi legyünk a tudatában, hogy mi van a kezünkben.