A bajvívás nem játék: éles fegyverekkel folyik a küzdelem (képgalériával)

- Éppen erről beszéltem! - magyarázta Gábor, aki egy XV. századi lovag bőrébe, pontosabban páncéljába bújva őrzi a korabeli harci hagyományokat. - Ez nem játék, éles fegyverekkel küzdünk, itt nincs helye a lazaságnak. Ha valaki fegyelmezetlen, figyelmetlen, az könnyen megsérülhet, még annak ellenére is, hogy másfeles acélból készült páncél van rajta. Talán mondanom sem kell, hogy ilyen öltözékben vívni sem egyszerű, amit rajtam látsz, az cirka harminc kiló vas, de még így sem teljes a páncélzatom. A bajvíváshoz tehát kondi kell, amit csak kemény edzésmunkával lehet megszerezni. A különféle vívótechnikák elsajátítása is fontos, ezt az internet segítségével régi vívókódexekből tanuljuk.

- Ez a fajta hagyományőrzés nem csak a harcról szól - vetette közbe Grizli, azaz Bányai István, akinek ábrázata és testalkata egyaránt egy X. századi vikingére emlékeztet. - Egy magára valamit is adó hagyományőrző tisztában van az általa megjelenített harcos fegyverzetével, ruházatával, a népcsoport kultúrájával, történelmével.

S hogy Grizli miért lett éppen viking? Mint azt elmesélte: 20 évvel ezelőtt a Zrínyi Miklós Haditorna Klub tagjaként egy nyugat-európai turné résztvevője volt, ahol a német és angol vikingek a törzs tiszteletbeli tagjává fogadták. Azóta ő is viking, egyike annak a 180 fős testőrségnek, akik annak idején az államalapító István királyt védelmezték.

- Kevesen tudják, hogy Istvánnak bizony viking testőrsége volt - világosított fel Bányai István. - Az államalapító egyfajta barter-szerződést kötött Vörös Erikkel, aki magyar lovasokat kapott a viking harcosokért cserébe. Részben nekik köszönhető, hogy meghiúsult az összes merénylet, amit István király ellen akartak elkövetni. A viking testőrség főparancsnoka Imre herceg volt, akit - a történelemkönyvek alapján - szinte mindenki egy nyüzüge fickónak gondol. Az igazság azonban az, hogy Imre herceg kemény harcos volt, akárkit ugyanis nem fogadtak el vezetőnek a vikingek.

Még több képet tekinthet meg galériánkban, kattintson ide!

Mindezek után kissé elcsodálkoztam, amikor kiderült, hogy Grizlinek nincs szarvval díszített viking sisakja, olyan, amit a filmekből is ismerhetünk.

- Persze, hogy nincs, mert az sosem volt a harci öltözék része, csak szakrális jelképként használták - vágta rá a magyar viking, aki pillanatok alatt elmagyarázta, mennyire zavaró lett volna harc közben a szarvakkal díszített sisak. A hagyományőrző csoportok szerint számtalan hasonló tévedés él a köztudatban. Egyik ilyen például maga a honfoglalás.

- Az amit sokan honfoglalásnak neveznek, az tulajdonképpen hazatérés volt - állította Michalovics László, aki íjászként a IX-X. századot, a fejedelmek korát idézi. - A Kárpát-medence ezen részén már akkor is magyar nyelvű népek - szkíták, avarok és hunok - éltek, melyek folyamatosan keveredtek, beolvadtak Árpád magyarjai közé. Így aztán nem is volt mit elfoglalni ezen a vidéken. A nyereg alatt puhított hús mítosza is nagy marhaság. Tény és való, hogy a magyarok tettek húst a nyereg alá, ám ennek egészségügyi okai voltak. Akkoriban ugyanis fanyergeket használtak, ami időnként feltörte a lovak hátát. A sebre tehát nem azért tettek lóhúst, hogy az megpuholjon, hanem azért, hogy fertőtlenítse azt, csökkentse a gyulladást, illetve gyorsítsa a gyógyulást.

Még több képet tekinthet meg galériánkban, kattintson ide!

A hagyományőrzők többsége amúgy nemcsak történelmi ismereteit szélesíti, sokan a kézművességbe is belekóstolnak. Van, aki bőrrel foglalkozik, mások a fa használati tárgyakra specializálták magukat, de akadnak olyanok is, akik a sziszifuszi láncfűzést űzik.

- A szabadidőmben láncingeket készítek, ami elég hosszadalmas folyamat, egy sűrűbb fűzésű típusnál 60-80 ezer láncszemet is össze kell fűzni - árulta el Heim Gábor, majd gyorsan hozzátette: a középkorban ő bizony gazdag ember lett volna, egy szépen elkészített szegecselt páncélzat ugyanis két falu árát tette ki.

A sisakok, láncingek és csepp alakú pajzosok mögött egyébként szelíd, fegyelmezett srácok bújnak meg.

- Amit mi csinálunk, annak nincs köze a politikához, nem azért tanuljuk a középkori harci kultúrát, hogy kifejezésre jutassuk párthovatartozásunkat, csupán egy letűnt kor értékeit, a becsületet, a tisztességet és a fegyelmezettséget állítjuk mérceként magunk elé - fogalmazott ifj. Koi Károly, aki a Rus-viking hagyományokat ápolja.

- Az elmúlt évek alatt talán én változtam a legtöbbet, a többiek szerint pozitív irányba - jegyezte meg Soós Barnabás, aki apró termete ellenére XIV. századi nehéz vértben gyakorolja a vívást. - Régebben nem volt erősségem a rendrakás, ráadásul minden balhéban benne voltam, ám amióta a hagyományőrzők családjához tartozok, azóta a civil életben is komolyan veszem a feladataimat.

- Sokan furcsa szemmel néznek ránk, egyesek szerint hülyék vagyunk, hogy ilyesmivel foglalkozunk, ám ők csak a felszínt látják - árulta el Varga Tamás, a kelet-római harcos. - Szerintünk viszont a harci hagyományőrzés sokkal igényesebb időtöltés, mint ülni a számítógép előtt, s zombikat lövöldözni.

Mikor azt kérdeztem tőlük, szívesen élnének-e az általuk megjelenített korban, vegyes válaszokat kaptam. Volt, aki minden további nélkül visszaforgatná az idő kerekét, ám többségük inkább úgy fogalmazott: jól megvannak a jelenben, de nem esnének kétségbe, ha néhány civilizációs kényelmi eszközről le kellene mondaniuk. S hogy nem csak a szájuk jár, arra Grizli, a viking a legjobb példa. Állítása szerint ő nem az ágyon, hanem a földre terített birkabőrön tud a legjobbakat aludni.