Hétvége

2007.12.24. 03:25

Fogságban, távol az otthontól

A karácsonyi ebéd annyiban különbözött a többitől, hogy a híg kukoricakása helyett szilárd állapotú prószát kaptunk - idézi fel az orosz hadifogságban eltöltött éveket a Lentiben élő Kovács József. Az idős férfi három évet töltött különböző lágerekben.

Gyuricza Ferenc

- Másfél év alatt elvesztettem a feleségemet, három öcsémet, két sógornőmet. Egyedül maradtam. A személyes veszteségek miatt kialakult új életrend új életvitelt kívánt tőlem. Ekkor támadt az a gondolat, hogy életem legnehezebb szakaszának eseményeit végiggondoljam, és a történeteket, ahogy azok emlékezetemben képszerűen ismét élni próbáltak, írásban is rögzítsem - indokolta a hadifogságban eltöltött évekről szóló visszaemlékezés megírását. A mintegy ötven oldalas kéziratot egyelőre csak családtagjai, barátai olvasták.

A lenti fiatalembert 1942 októberében vonultatták be Zalaegerszegre, feladata a háború végéig légvédelmi figyelő- és jelzőszolgálat volt. 1945. március 28-án ebben a minőségben kapott egységének maradékával együtt visszavonulási parancsot. A háború befejezésének híre már osztrák területén érte őket. Innen indultak haza, s kerültek az oroszok kezére.

- Családunkból apámmal együtt összesen négyen jártuk meg a kínkeserves hadak útját. Ketten kerültünk keleti fogságba, a Kaukázusba, egyik öcsém pedig az amerikaiak hadifoglya lett.

Kovács Józsefet 1945 nyarán vagonírozták be, s Románián keresztül a Fekete-tenger mellé került. Hazajutásáig több lágert megjárt, először a tuapszei kislágerbe vitték, onnan Psisbe került, majd vissza Tuapszéba, ám akkor már a mintegy háromezer négyzetméternyi alapterületű nagytáborba, végül pedig Golovinkára.

- A táborban dolgoznunk kellett - számol be a mindennapok történéseiről. - Az orosz őreink tulajdonképpen békén hagytak bennünket. Az ellenőrzés abból állt, hogy esténként leellenőrizték a létszámot, illetve a kerítésen kívülre senki sem mehetett, vagy ha mégis, csak kísérővel.

Az oroszok a foglyoknak azt is megengedték, hogy a karácsonyt megünnepeljék. Tették ezt függetlenül attól, hogy a Kaukázus partján az ortodox ünnep miatt eltérő időpontra esett a fogvatartók és a rabok karácsonya. Mindössze annyi szigorítás volt, hogy a munkából így kiesett napot egy szabadnap terhére el kellett cserélni.

- Tuapszéban egy nagy színházteremben tartottuk a karácsonyi ünnepséget - magyarázta. - Minden egyes nemzet a maga szokásai szerint ünnepelt. Elsőként a Stille Nacht hangzott fel, amelynek dallamába a magyarul elénekelt Csendes éj olyan pontosan belesimult, hogy az ének áhítatával egy röpke pillanatra mindkét nemzet katonái lélekben otthon voltak.

Kovács József emlékei szerint még fenyőfájuk is volt, ám arra már nem emlékszik, hogy azt mivel díszítették.

- Az ünnepi ebéd annyiban különbözött a többitől, hogy a híg kukoricakása helyett ilyenkor szilárd állapotú prószát kaptunk. Ez azonban nem a fogvatartóinknak volt köszönhető, hanem a konyhai vezetésnek. Az ünnepet megelőző hetekben ugyanis számunkra észrevehetetlenül mindig kispóroltak egy keveset a napi adag kukoricadarából és lisztből. Ezt félretették, gyűjtögették, majd karácsony napján az egészet felhasználták.

Kovács József brigádvezetőként valamivel jobb helyzetbe került, mint a többiek. A tuapszei nagytáborban hatodmagával egy külön szobát kapott. Ebben a néhány négyzetméteres kis helyiségben lakott egy pécsi építészmérnök, Kaiser József is, akinek munkája révén szabad kijárása volt a táborból. Az oroszok ügyet sem vetettek rá, a szökéstől pedig azért sem tartottak, mert a hadifoglyok is tudták jól, hogy négyezer kilométerre az otthonuktól semmi értelme nem lett volna a menekülésnek.

- Az egyik karácsonyt megelőzően sikerült némi rubelhez jutnunk - idézte vissza a hat évtizeddel ezelőtti emlékeit. - Ezt a kevéske kis pénzt összeadtuk, s mérnök barátunk a bazárban olajat és babot vásárolt rajta. Ebből készítettünk magunknak egyfogásos ünnepi vacsorát: olajos babsalátát. A szintén velünk egy szobában lakó mosodavezető hozott egy tisztára mosott, hófehér lepedővásznat, azzal terítettük le az asztalt. Mi hatan családiasan éltünk, egymást támogatva és segítve, hiszen abban a rideg világban erre mindennyiunknak szüksége volt, de ünnep idején mégis mindenki hazagondolt.

Ezek is érdekelhetik