A pletykák és a szerencse sem segítették a munkáját...

Múlt vasárnap jelezte Boér Gábor a kék-fehérek irányítójának, ha azzal segít, hogy távozik, akkor felajánlja ezt. Éppen a válogatott szünet előtt történt mindez, gyorsan kinevezték az utódot Márton Gábor személyében. Boér Gábor akkor kis türelmet kért, hogy leülepedjenek benne a dolgok, mielőtt nyilatkozna a szakítás hátteréről.

- Ez azért hosszabb folyamat lesz - jegyezte is meg gyorsan arra a felvetésre, hogy most már letisztult-e benne is minden. - Szerettem itt dolgozni, a csapat és a játékosok is közel álltak hozzám. Ezt nyugodtan ki merem jelenteni. A várost a második otthonomnak nevezném már, sok évet eltöltöttem itt, barátokra leltem. Ilyen szempontból nehezebb volt a szakítás. Nem beszélve, hogy a klub is sokat adott nekem és mindig lojális volt velem.

- Mégis miért ajánlotta fel akkor a lemondást, egyfajta önfeláldozás volt mindez?

- Nehéz volt meghozni ezt a döntést még úgy is, hogy előtte nem sokkal kikaptunk az MTK-tól. A klub érdekében is tettem, de nem szeretnék semmiképpen sem a mártír szerepében tetszelegni! Azt a részét sajnálom, hogy így távozok, és azt, hogy olyan pletykák is közrejátszottak ebben, melyeknek az égadta világon semmi valóságalapjuk nincs. Amikor pedig elkezdik ezeket terjeszteni, akkor azok is kezdik már elhinni, akik korábban talán nevettek volna rajta. Én úgy érzem, a két időszakomban tettem ezért a klubért annyit, hogy ne ezt érdemeljem. Az más kérdés, hogy sajnos nem úgy szerepeltünk, mint szerettük volna.

- Ennyire érzékeny lett végül ezekre a dolgokra? Nyilván, nem kérdezem, hogy milyen pletykák ezek, ha nem mondja...

- A mai világban az edzősködés ezzel is jár, hogy szóbeszédek veszik körül az embert, elterjeszteni meg egy pillanat műve akkor is, ha ezeknek tényleg nincs semmilyen valóságtartalmuk. Inkább az fájt, hogy az a sok munka, amit beletettünk ebbe a feladatba, nem párosult azzal a szerencsével, ami általában még kell. Nem lehet csak erre fogni, de egy kis szerencsét adhatott volna a sors, és akkor az eredményeink is mások lennének. Azt is hozzáteszem, biztos én is, mi is hibáztunk.

- Van már terve, miként folytatja? Amikor először leült a ZTE kispadjára, akkor minden idők legfiatalabb NB I-es edzője lett. Nem volt rég, három éve, és ideje még bőven lehet ezen a pályán.

- Egy biztos, hogy még maradok Egerszegen, hiszen az életemet is úgy alakítottam, hogy hosszabb távon kötődjek ide. Az más kérdés, ha lesz olyan ajánlat, ami elszólít innen, akkor megyek. Nem azt fogom nézni, melyik osztályból hívnak, hanem azt, hogy tudok-e belőle tanulni. Mert tanulni mindig kell, az edzői pályán meg pláne. Azt gondolom, nem buktunk meg most sem a ZTE-nél, nem voltunk kieső helyen, de az ember nem mindig tölti ki a szerződése végéig. Ez mással is megesett, nem én vagyok az első ebben. Persze azt is megkaptam, hogy hány helyen voltam már... Szerintem meg nem. Békéscsaba, ZTE, Győr, Budafok, Lendva, és újra ZTE. Ez azért nem annyira elképesztően sok.

- Említette, hogy szeretne még tanulni. Mi kellene még, hogy sikeresebb edzővé váljon?

- Játékosként eljutottam az élvonalba, de korán megsérültem és abba kellett hagynom a játékot. Értelemszerűen, korán kezdtem edzősködni, és voltak kitűzött céljaim. Tanultam, külföldön is, és ahogy említettem, ez egy olyan szakma, amiben nem lehet megállni, folyamatosan fejlesztenie kell az embernek magát. Eddigi pályafutásomban volt már siker, márpedig ezek megmaradnak. Rutin, az évek és a tapasztalat, ez kell még. A ZTE-vel a kapcsolatom mindig korrekt volt, a klub irányítóival mindig elismertük egymás emberi és szakmai oldalát. Fájdalom és keserűség nincs bennem, fel kell állni most is, mert hiszem, hogy lesz ez fordítva is.