Jóllakott óvodásból az év triatlonistája lett a kanizsai szemész főorvos

– Gyerekkoromtól kezdve szerettem sportolni, inkább a labdajátékok érdekeltek, eszembe nem jutott volna futni, kerékpározni, főleg úszni, amint nem is tudtam – emlékezett vissza a kezdetekre. – Persze ügyes voltam, de fizikális adottságaimban a gimnázium vége felé is inkább egy jóllakott óvodásra hasonlítottam, mint kigyúrt sportolóra. Akkoriban teniszeztem, kosárlabdáztam, fociztam és pingpongoztam. Kissé meglepő módon épp ez utóbbi sportágnak köszönhetem a triatlont. Az asztaliteniszt ráadásul versenyszerűen űztem: Baj Józsi bácsi kezei alatt 5. osztályos koromtól a gimnáziumig az Üveggyárban játszottam. A Pécsi Tudományegyetemen folytattam a tanulmányaimat, ahol az egyik csoporttársamról kiderült, hogy ő is pingpongozik s emellett a testvérével még triatlonoznak is. Játszottunk tovább az asztalnál és vég nélkül hallgattam a sztorikat a triatlon világából. Nem érdekelt túlságosan, de Herr Zoltán és Gyula indult a Budapest Maratonon, s egy másik csoporttárssal a következő évben mi is indultunk. Három hónapos felkészülést követően teljesítettük, jólesett. És akkor azt mondták: "még a végén triatlonista is lehetne belőled".

Dr. Czigány Róbert hozzátette: érdekesnek tűnt, hiszen úszni nem tudott, kerékpárja nem volt, egyedül a futás stimmelt. Ettől függetlenül a kihívás lázban tartotta, ezért pótolta a hiányosságokat.

– Két hónappal később, még az egyetemi évek alatt indultam az első triatlon versenyemen, érdekes élményt jelentett, hosszútávú próbának bizonyult, s akkora adrenalinlöketet jelentett, hogy maradtam – folytatta. – Tovább fejlődtem, csiszoltam az úszótudásomat, a korábbi kölcsönkerékpár helyett lett sajátom és sokat futottam. Olyannyira, hogy évente 15-20 versenyt teljesítettem. A POTE csapatával az egyetemek közötti országos bajnokságot is többször megnyertük, de egyéniben is szereztem bajnoki címeket. Egy másik kanizsai származású barátom, Kisegyházi Attila szintén tagja volt ennek a jó együttesnek.

A diploma megszerzése után a civil élete folytatódott, megnősült, megszületett két gyermeke, András és Nóra. A karrierjére koncentrált, persze közben a gyermekeit elvitte úszóedzésre, hogy időben megszeressék a sportot. Fia elindult a triatlon irányába, közösen edzettek, ez Róbert esetében is szintváltást eredményezett, 40 évesen már komolyabban foglalkozott a sportággal.

– Örök emlék marad, amikor a kanizsai Csőgör Jánossal, a TRI-CO Triatlon Klub vezetőjével hazai körülmények között orvostriatlon-viadalokat szerveztünk – folytatta az 55 éves szemészorvos. – Sőt Európa- és világbajnokságot is tartottunk. De mind közül a legemlékezetesebb az 1997-ben a Csónakázó-tónál megtartott triatlonverseny, amit korosztályomban megnyertem, hazai közönség előtt. Büszkeséggel tölt el, hogy címet védhettem a klasszikus olimpiai, rövid távú (1500 méter úszás, 40 kilométer kerékpár és 10 kilométer futás) országos bajnokságon. Sokaknak furcsa lehet, de triatlonban ez a legkeményebb kihívás, hisz állóképességre és gyorsaságra egyaránt szükség van hozzá. A nemzetközi porondról a 45-50 éveseknél a 2018-as észt Európa-bajnokságon dobogóra állhattam. Tavaly az Abu-Dzabiban megrendezett világbajnokságon negyedik lettem. A jó eredmények elismeréseként az év végén harmadszor választottak meg az év legjobb szenior triatlonistájának.

A hétvégén indul a szezon Tiszaújvárosban országos csapatbajnoksággal és egyéni ranglista versennyel. Azt követi a spanyolországi Madridban az Európa-bajnokság sprint távon, vagyis 750 méter úszás, 20 kilométer kerékpározás és 5 kilométer futás. Fontos lesz még dr. Czigány Róbert számára ugyanezen a távon a júliusi világbajnokság Hamburgban. Az év második felében pedig a hosszabb távokon is elindul.

Dr. Czigány Róbert a stafétát a kanizsai Halász Lajosnak, az NB II.-es asztalitenisz-bajnokságban szereplő Kanizsa Sörgyár SE játékosának adta át.