A fair play díjas Miszory Béla vívóedző mindenben az embert kereste

A díjjal kapcsolatban mindenképpen meg kell említeni, hogy minden évben húsz díjazott van, akik három kategóriában – cselekedet, sport szolgálatában, életmű – vehetnek át fair play díjat. 2020-ban nem lehetett ilyen jellegű összejövetelt tartani, az idén év végén Budapesten, a díjátadón 20-20 fő volt meghívott. Köztük Miszory Béla, a ZVE korábbi elnöke és edzője, ma a kerekesszékes vívók szakosztályvezetője. Gyorsan hozzátette, a díjra pályázni lehetett, de nem ő volt az, aki magát ajánlotta a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottságának.

– Utóbb kiderült, hogy a lányom találta meg a pályázatot és a ZVE-vel közösen, a hátam mögött küldték el az anyagot a magyar fair play bizottsághoz – említette Miszory Béla, amikor az elismerés apropóján leültünk vele beszélgetni. – Mondhatom, hogy az egész életművemet koronázza meg ez a díj. Már iskolás koromban is az volt bennem: a hátrányos helyzetű embereket segíteni kell, amit apámtól tanultam meg. Később a társadalombiztosítási igazgatóságon dolgoztam – ahogy apám is –, ott is igyekeztem megtalálni azokat, akik a leginkább rászorulnak a segítségre. Bizonyos segélyeket méltányossági alapon is meg lehetett ítélni és nem mindig az kapta, aki beírt…Volt, hogy elmentem a faluba és megkérdeztem a postást, vagy valakit, hogy ki az a faluban, aki igazából rászorul a segítségre.

A sport is meghatározó része lett Miszory Béla életének. Máig a Zala Megyei Vívó Szövetség elnöke, aki 1968-ban ismerkedett meg a sportággal. Vívott, majd edzői képesítést szerzett és a Z. Dózsa edzői csapatának tagja lett. A később megalakult ZVE elnökeként is tevékenykedett, melynek ma is tagja, és mindig valami új mozgatta. A kerekesszékes vívás most a nagy szerelem.

– A lányom, aki gyógytornász, hívta fel a figyelmemet rá, hogy nem akarok-e foglalkozni ezzel is – említette Miszory Béla. –  Eleve engem is foglalkoztatott már a gondolat, és 2018-ban volt egy Restart Fesztivál, melynek keretében kerekesszékes vívóbemutatót szerveztek. Egyből öten lettünk, akik mozgásukban korlátozottak, de vívni akartak. Mindenképpen létrehoztam volna a szakosztályt, akkor is, ha a ZVE esetleg nem fogadott volna minket, de szerencsére igen, és önállóan működhetünk. Ez hatalmas energiát adott, és ismerve a korábbi tanítványaimat, biztos voltam benne, hogy hárman-négyen mögém állnak ebben a kérdésben is. Nem csalódtam ebben sem, és azt mondtam: ezt a szentélyt, amit megkaptunk az új vívótermünkkel, meg kell tisztelni. A mi vívóink pedig amikor belépnek ide, mindig tisztelegnek is fegyverükkel.

Természetesen sablonosnak tűnik a kérdés, hogy mit kapott a kerekesszékes vívástól, de akkor is fel kell tenni, hiszen ebben van a lényeg. Miszory Béla élethelyzetekről beszél, élet­utakról, melyek mögött mindig ott van az ember, és számára ez a fontos. Most is.

– Mit kapok? Hát, hatalmas szeretetet… –  foglalta össze röviden. –  A szemükön látszik, ha bármilyen eredményt érnek el, szinte repülnek örömükben, és azt, hogy ők is meg tudják csinálni, ők is érnek valamit. Van olyan tanítvány, aki korábban szinte ki sem mozdult a szobájából, aztán kerekesszékes vívó lett, és látszik rajta az életkedv. Vagy említhetnék mást, hogy az iskolában esetleg őket kérdezik, milyen volt olimpikonokkal vívni, amikor Dani Gyöngyiék itt jártak nálunk. Nekik sokszor kétszer annyit kell tenniük, mint ép társaiknak, hogy sportolhassanak. Vagy amikor azt mondja a kis tanítványom, hogy Béci bácsi, én is vagyok olyan, mint bárki, és az iskolai versenyen már ő is mer szerepelni. De nemcsak a gyerekektől kapok szeretetet, hanem a szülőktől is. Hogy azt említi egy anyuka: már nem kell bevinnem a szobába a reggelit, mert azt mondja a gyerek, ő is el tud menni a hűtőig. Ez sokat jelent nekem. Meg az, amikor az edzés végén az ép vívók is leülnek hozzánk, vagy beülnek a kerekes székbe vívni egy kicsit a tanítványaimmal.

És a legújabb cél is megfogalmazódott már Miszory Bélában, hogy a létszámot 19 főre tornázza fel. Miért pont ennyi?

– Eredetileg tizenhét lett volna, mert szeretem a páratlan számokat… – árulta el. – Ahhoz, hogy mindhárom fegyvernemben legyen csapatunk, csapatonként kell öt fő, és tartaléknak is kell lennie. A járvány egy kicsit közbeszólt, de bízom benne, hogy elmúlik, és 2022 végére meglesz a vágyott létszám. Mert mindig csak olyan célt fogalmazok meg, ami meg is valósítható.