Frissen Zalából

2021.07.27. 19:40

A Keszthelyi Haladás SC elérte a célját: visszatérnek a másodosztályba

A megyei labdarúgó-bajnokság III. osztályában az Északi csoport küzdelmeit a Keszthelyi Haladás SC együttese nyerte. A Balaton-partiak ezzel jogot szereztek a hamarosan induló új bajnokságban a II. osztályban való indulásra, amivel élnek is.

Kerkai Attila

Az Északi csoport bajnoka a Keszthelyi Haladás SC együttese lett, így a Balaton-partiak a következő szezontól a II. osztály küzdelmeiben indulhatnak

Fotó: K. Haladás

A Keszthelyi Haladás SC múltja okán nyugodtan kijelenthető, hogy Zala megyében az egyik legismertebb labdarúgó-együttes. Fénykorát mindenki jól ismeri, majd később több sanyarú év következett, de a Balaton-parti együttes gyakorlatilag mindig is élt. Az utóbbi években a megyei III. osztályban.

Az FC Keszthely kiesése után a II. osztályban szerepelt, ám a pandémia évében a félbeszakadt bajnokság után a két klub egyesült és Keszthelyi Haladás SC néven indulhatott el a III. osztály Északi csoport küzdelmeiben. A bajnoki küzdelmeket pedig a Keszthelyi Haladás nyolcpontos előnnyel nyerte meg, a csapat bőven száz gól felett lőtt, és keveset kapott.

– Ennyire magabiztos volt ez a bajnoki cím? – kérdeztük a csapat edzőjétől, Horváth Gábortól, amikor megkerestük a sikerükkel kapcsolatban.

Az Északi csoport bajnoka a Keszthelyi Haladás SC együttese lett, így a Balaton-partiak a következő szezontól a II. osztály küzdelmeiben indulhatnak Fotó: K. Haladás

– A 128 lőtt gól mellett 28 gólt kaptunk, ami valóban jó gólkülönbséget eredményezett – válaszolta a Balaton-partiak szakvezetője. – A tabellát végig vezetve nyertük a bajnokságot, amit el is vártak tőlünk, hiszen egyértelműen a megyei másodosztályba való felkerülés volt a cél a kényszerűségből vállalt harmadosztály után.

– Voltak nagyarányú győzelmeik is. Ez volt az erősségük, mármint a hatékony támadójáték?

– A huszonhárom győztes mérkőzés között voltak könnyebb, illetve nehezebb összecsapások is. Összességében viszont elmondható, hogy elsősorban a mi csapatunk dominált és támadott néhány esetben jelentősen többet az ellenfeleinknél. A csapatban természetesen vannak nagyon jó és eredményes góllövők, házi gólkirályunk, Lázár Andor 33 találatig jutott.

– Mindössze két vereségük volt a bajnokságban, s mindkétszer a Kemendollár volt a legyőzőjük. Lehet azt mondani, hogy ők voltak a mumusaik?

– Való igaz, a Kemendollár összesen hat pontot szerzett ellenünk, méghozzá teljesen megérdemelten. Azon a két hétvégén sokkal többet tettek a sikerért, mint mi és a körülmények sem voltak számunkra kedvezőek. Bízom abban, hogy a jövőben egyetlen csapatnak sem sikerül ősszel és tavasszal is legyőznie a mi együttesünket.

Ismerik az előttük álló feladatokat, melyekre felkészültek

– A másodosztályban indulnak, több utazással, erősebb ellenfelekkel találkoznak. Mennyiben változik a keret, és mi a céljuk a következő szezonra?

– A tavalyelőtti csonka bajnokságot a másodosztályban fejeztük be, így ismerjük az előttünk álló feladatokat és a mezőnyt. A keretben minimális változások lesznek, a csapatot együtt tudjuk tartani. Új feladat viszont az U19-es csapat indítása. Ennek érdekében visszaigazoltuk a fiatal játékosainkat, annak reményében, hogy újra eredményesen szerepeljenek az új idényben. A tavalyi szezonban, ami ugye idő előtt véget, az első helyen zártak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában