2021.05.21. 21:30
Lépésről lépesre jutott el az Eb-ig Varga Dominika
A kanizsai Dél-zalai Vízmű SE első számú úszója, Varga Dominika a felnőtt úszó országos bajnokságon harcolta ki a jogot a budapesti Európa-bajnokságon való indulásra, szombaton pedig bemutatkozik az 50 méteres pillangóúszó számban.
Varga Dominika nagyot fejlődött az elmúlt évben Fotó: Gergely
A 20. életévét nyáron betöltő somogyi illetőségű úszó lassan öt esztendeje már a Dél-zalai Vízmű SE igazolt sportolója, és edzője, Polgár Sándor vezetésével szállítja is a jobbnál jobb eredményeket. Mint például a női 50 méter pillangón bezsebelt bajnoki második helyezést a Duna Arénából.
– Igazából titkon tényleg az volt a cél, hogy bekerülhessek az Eb-keretbe, persze ezt így sokkal könnyebb elmondani, mint teljesíteni – mondta Varga Dominika.

Az eredményei folyamatosan javultak, hiszen a decemberi, előző évi ob-hez képest idén márciusban, az idei bajnokságra három tizedet javított időeredményén. Mit jelenthet az Eb-keret-tagság erre az évre a további világesemények tekintetében?
– Értem a kérdést. Az olimpiában azért nem gondolkodom, mivel az 50 méter pillangó egyszerűen nem olimpiai szám. Az, hogy ifi szinttől a felnőttek mezőnyében is eljuthattam addig, ahol most tartok, úgy érzem, nem elhanyagolható dolog. Úgy vagyok vele: haladjunk lépcsőfokról lépcsőfokra, hiszen nagyon komoly a mezőny, s minden egyes szint elérésének örülni kell.