A Szan-Dia Fitness Sport Club nem csak a mozgás örömét jelenti a tanítványoknak

– Minden Szombathelyen kezdődött, a főiskolán ismertem meg a tornászként kiválóan sportoló és persze kifejezetten csinos helyi lányt, Marcsit – mesélte Vágó László. – Túlzás nélkül állíthatom: szerelem szövődött közöttünk, s közösen terveztük az életünket. A nagykanizsai Olajbányász SE tornász szakosztályt indított, épp női edzőt kerestek, míg a labdarúgó utánpótlást rám bízták. Felvetődött a gondolat, milyen jó lenne együtt dolgozni, ám az akkori vezetés nem támogatta ezt az ötletet, mondván a házaspárok közötti feszültség árthat a gyerekeknek.

Közben 1985-ben megszületett a házaspár első gyermeke, Diána, majd 16 hónappal később Alexandra.

– Amíg Diával otthon voltam, a Hevesi-iskolában segítettem a tornászok felkészülését – vette át a szót Vágó Lászlóné, Marcsi néni. – Pályakezdő tornászként minden lehetőséget megragadtam, hogy tapasztalatot szerezzek. A rendszerváltás éveihez közeledve a sportegyesület anyagi gondokkal küszködött, a tornára nem maradt pénz. Bár marasztaltak, azonban kihívásokra vágytam. Ekkor a szabad­időmben jártam már az akkoriban oly’ divatos aerobikra, s a többi magyar klubbal együtt alapító tagjai lettünk az alakuló szövetségnek.

A Vágó házaspár egy fővárosi alagsorban kialakított exkluzív fitneszterem láttán gondolkozott el azon, hogy saját vállalkozást indít. Az elhatározást tettek követték, Nagykanizsa összes pincéje közül leltek rá a belvárosi, Csengery utcai ingatlanra, és semmi sem tartotta vissza őket attól, hogy együtt dolgozzanak.

– Az óvodásokkal tornásztunk, de mellette aerobikot és jazztáncot is oktattunk – mondták. – Egy külföldi szereplésen láttuk milyen jó mozgásforma a kötélugrás. A jazztánc időközben „kiment” a divatból. Ekkor váltottunk a modern táncra: a különféle fellépéseken a csinos lányok, csillogó ruhákban perdültek a közönség elé. Ezek a fiatalok alapozták meg a klub éveken át tartó távol-keleti kapcsolatát. A Soong Ching Ling Magyar Gyermekbarátság Alapítványnak köszönhetően tagjaivá váltak annak a kulturális delegációnak, ami Kínában népszerűsítette Magyarországot. A „szandiások” változatos, táncos egyvelege mindig osztatlan sikert aratott.

Aztán 2002-re a két lányuk neve után Szan-Dia Fitness SC-nek keresztelt egyesület a Csengery utcából a Kanizsa Pláza egyik üzlethelyiségébe tette át a székhelyét, majd immár 12 éve megnyitották jelenlegi bázisukat. Amíg korábban mindössze heti egy-két órában edzettek a fiatalok, most szinte az összes csoport hetente kétszer két órában tréningezik. A Vágó lányok érthetően a sportban találtak otthonra. Diána Szombathelyen egészségtan–testnevelés tanár diplomát szerzett. Alexandra testnevelő tanárként végzett, de tornaedzőként, táncművészeti koreográfusként, illetve a testépítés fitnesz szakával is bővítette a tudását. Mindketten aerobik-oktató papírral is rendelkeznek, s szinte mindegyik tánc szövetségnél, ahol a tanítványaik versenyeznek bírói képesítéssel rendelkeznek.

Az évek során szinte minden fellépésre jutott humoros szituáció. Ezekből idézett fel néhányat Alexandra, például volt olyan, hogy hosszú, kimerítő fellépés után a gyerekek alig várták a pihenést a buszban. Azonban a jármű nem érkezett meg, lerobbant, de a lányok nem csüggedtek, vidáman értek haza, éjjel. A gyakorlatok és a ruhák mindig ősszel készülnek, ám gyakran előfordul, hogy a tavaszi illetve nyári versenyszezonig a serdülő lányok sokat változnak. Előfordult az egyik világbajnokságon a gyakorlat előtti napon, a bemelegítésénél az egyik fiatalra egyszerűen nem ment rá a ruha. Amikor nagy nehezen ráerőltették, a következő mozdulatnál szétrepedt. A szülők azonban nem estek kétségbe: a következő napra semmi sem látszott a malőrből. Az öltözködéssel máskor is akadtak gondjaik a lányoknak, ám akkor épp a koreográfia szerint egy nagy lepel alatt kellett volna átöltözni, estek-keltek, de amikor lekerült a takarás, már mosolygósan táncoltak tovább.

– Sokat foglalkozunk a csapatépítéssel, sok edzés nélküli plusz programot is szervezünk a fiataloknak – folytatta Alexandra. – Évente két-három alkalommal a klubban pizsama partin látjuk vendégül őket. Ilyenkor van zene, tánc és közös filmezés, egy ilyen alkalommal horrorfilmet néztek a nagyobbak. Az óriási ház lekapcsolt villanyokkal valóságos kísértetkastéllyá alakult, minden apró neszre összerezzentek. Megnéztük mit csinálnak, s akkor láttuk, hogy a terem közepén ülnek egymásba kapaszkodva. A sok öröm és vidámság az életünk része, így váltunk egy nagy családdá – summázta a klub és a tanítványok közötti erős kötődést.