Sok volt a hátráltató tényező

2019.06.13. 19:37

Címvédés helyett bronzérmes a ZTK-FMVas a férfi teke Szuper Ligában

Nem zárt sikeres idényt a ZTK FMVas szuperligás férfi tekecsapata. Nemzetközi porondon balszerencsésen szerepeltek, egy fán múlt, hogy nem jutottak be a Világkupa négyes döntőjébe. A Bajnokok Ligájában sem sikerült a négy közé jutás. A hazai bajnokságban címvédésre készültek, de végül a harmadik helyen zártak.

Bedő István

Az előtérben Boanta Claudiu koncentrál a Szeged elleni hazai bajnoki rangadón Fotó: archív/Pezzetta

– Megvédeni egy bajnoki címet nehezebb, mivel minden csapat az aranyérmest szeretné legyőzni – vélekedett Fehér László edző. – Sok összetevője van a gyengébb szereplésünknek. Nem magyarázkodni akarok, tényekkel szeretném alátámasztani az idei teljesítményünket. Első helyen említeném a csapatot sújtó példátlan sérüléshullámot, amiből a második, az ingadozó forma következett, s így nem voltak tartósan kiemelkedő eredményeink. Sokat foglalkoztunk az országos szövetség által elkészített új versenykiírással. Több csapat tiltakozott ellene, köztük mi is, de hiába. Negyven éve dolgozom a sportágban, ilyen évre még nem emlékezem. A nemzetközi szereplésről szólva, Világkupán rendkívül balszerencsések voltunk, ha ott négy közé jutunk, nagy lökést adhatott volna a csapatnak.

Az előtérben Boanta Claudiu koncentrál a Szeged elleni hazai bajnoki rangadón Fotó: archív/Pezzetta

A bajnoki harmadik hely csak az NBC Kupában való indulást jelenti a ZTK FMVasnak. Ilyen még nem fordult elő, mióta a Szuper Ligában szerepelnek a zalaiak. Innen is el lehet viszont jutni a BL-be, de ehhez legalább döntőt kell játszani az NBC-ben. Nem lehetetlen feladat. A gyengébb szereplés ellenére együtt marad a csapat, a keret, mellyel korábban bajnokságot, Világkupát nyertek. Bíznak ezekben a játékosokban, hisz sportberkekben tudják: bármelyik csapat életében becsúszhat egy gyengébb szezon.

Az együttes két fiatal játékosa közül Pintér Károlyt kölcsönadják Répcelakra, hogy megerősödve térjen vissza a ZTK-hoz, Takács Tamás viszont távozik, Szentgotthárdra igazol. Így szűkebb kerettel vágnak neki a következő szezonnak a zalaiak, hogy mindenki többet játszhasson.

– A Magyar Kupában nem indultunk, nem láttuk szakmai értelmét – hangoztatta Fehér László. – A nevezőket nézve kisebb tudású csapatok szerepeltek. Nem indult többek között a bajnok Szeged sem. Úgy láttuk, jobb, ha pihennek a játékosok egy fárasztó, zaklatott idény után. A felkészülést július közepén kezdjük el. Több edzés és gyakorló mérkőzés is lesz a programban. Igyekszünk jól felkészülni, feledtetni szeretnénk az idei gyengébb szezont.

A csapat záró bankettjén Takács László klubelnök is úgy fogalmazott, hogy sok összetevője volt a gyengébb szereplésnek. A játékosok sokat foglalkoztak a bajnokság lebonyolításával is, talán nem kellett volna. A Világkupán egyetlen fával elbukott négyes döntő is visszavetette a csapatot, utána igyekeztek, de semmi nem sikerült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában