Kovács Gyula kedvenc Petőfi-verse

Kétszáz éve született Petőfi Sándor, a magyar irodalom talán legnépszerűbb, legkedveltebb költője. Az évforduló kapcsán 2023-at Petőfi-évvé nyilvánították.

Portálunk az országos programokhoz kapcsolódva arra kéri az olvasókat, hogy küldjék el kedvenc Petőfi-versüket, hogy a Zalai Hírlap és a zaol.hu olvasóközönsége minél több költeményt idézhessen fel a közös irodalmi barangolás során.

Szerkesztőségünk ismert zalai embereket, a hírlaphoz kapcsolódó interjúalanyokat is játékba hív, így reméljük, sok-sok kevésbé ismert verssel is találkozhatunk a következő hónapokban. Szerkesztőségünk tagjai is elárulják hamarosan, Petőfi mely sorai kísérik őket egy életen át.

A Melyik az Ön kedvenc Petőfi verse? sorozatot Az év zalai embere jelöltjeivel kezdjük, ők vallanak arról, melyik költemény kíséri el őket az életükben.

Várjuk olvasóink csatlakozását a [email protected] vagy a [email protected] e-mailcímen.

Kovács Gyula kedvenc Petőfi-verse

A MAGYAR NEMZET
 

Járjatok be minden földet,
Melyet isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? -
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!... aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van,
Mennyit nem látsz álmaidban.
S ilyen áldások dacára
Ez a nemzet mégis árva,
Mégis rongyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradnak ott lenn,
Vagy ha épen a véletlen
Föl találja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az ínség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S ál dicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.
Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik!...
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!
Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
"Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván." -
Oh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?

Pest, 1846. december