Egerszegi színházi levél A vágy villamosa című drámáról

Nincs színház a földkerekén, amely ne tűzné műsorára egyszer-egyszer az amerikai klasszikust, Tennesse Williams A vágy villamosa című lélektani drámáját. Sokszor akkor is erőltetik, ha nincs hozzá főszereplő, és avatott koncepcióval bíró rendező. A Hevesi Sándor Színházban azonban ez a két feltétel adott: Pap Lujza tehetsége, Kiss Csaba vendégrendező mesterségbeli tudása garancia.
Tennessee Williams saját családja alakjait, s az amerikai polgárháború után széthullt Dél világát hozza a New Orleansba helyezett, érzelmi viharokkal teli történetbe. Nővére, Rose a főszereplő mintája, akit skizofréniával kezeltek, megoldásként és műhibaként cselekvőképtelenné tevő lobotómiát hajtottak végre rajta.

Blanche DuBois francia felmenők utóda, aki mindenét vesztve húgához, Stellához (Kováts Dóra) kénytelen költözni. A Vágy nevű villamoson érkezik, gyereket váró húga házasságát borzasztónak látja, a lengyel származású férjjel, Stanley-vel (Mihály Péter) ellenséges, mégis vonzást ingerlő viszonyba kerül.  Blanche lenézi a nyers férfit, húgát is győzködi, nem hozzá való.  Kifinomult dámaként viselkedik, de Stanley nyomozása kideríti, az álarc kétes hírű öregedő nőt rejt. Minden hazugság. Az igazság az, hogy  a vőlegénye öngyilkos lett, amikor kiderült homoerotikus hajlama, innentől Blanche képzelgésekbe menekül. A családi birtok eközben elúszik, a szeretetéhség pedig férfiak karjaiba löki, noha az érzéki öröm nem boldogítja, a valóság és az ábrándok folyton ütköznek.

Új otthonában, a külvárosi miliőben felerősödik mindez, itt a teke, a motor, a kocsma, a póker és a whisky szab kereteket. Kitűnő illusztráció Steve (Fritz Attila) és Eunice (Támadi Anita) kettőse, a szomszédok közönségesen hangos, cizellálatlan egymásrautaltságban élnek. A két színész percízen érzi a helyét a darabban, okosan támogatja a fősodor kibontakozó viharait.
Stella és Stanley szerelme is baltával metszett, de az együvé tartozás a brutalitás mögött lírai pillanatokat hordoz.
Blanche számára reménysugár villan Mitch személyében (Bellus Attila), de az anyjával élő idősödő férfi érzelmileg is gyermek maradt, a frusztráció, a görcsösség nem ereszti, s persze a finom hölgy múltja sem segíti a kompromisszumot. Bellus Attilában ezért több egy leheletnyivel a megilletődöttség?
Mint annyiszor, ha gyökeresen eltérő mintázatok feszülnek egymásnak, erőteljesen drámai lépés vet véget a lehetetlen együttélésnek. Stanley tettére ösztöne, lobbanékonysága lehet magyarázat, ok, következmény, előre kigondolt megoldás, vagy véletlen botlás. Mihály Péter minden irányba nyitva hagyja a kérdést, amikor a hitvesi ágyra dobja az oda annyira nem illő Blanche-t, majd a babakocsi mellett összetörve álló Stellát határozott hangon vigasztalja, elviszik az ápolók a többé nem mozduló nővérét, így lesz a legjobb mindenkinek. Végre folytathatja az életét, nem szembesíti többé senki kisebbségi komplexusaival.

Pap Lujza gazdag eszköztelensége nem először nyilvánul meg a zalaegerszegi színház színpadán, az esszenciális sűrűség azonban új minőség. Nem hasonlít egyik korábbi  Blanche-ra sem, van iróniája, előfordul, hogy percekre is kilát a maga teremtette fantáziavilágból, a gyakorta emelgetett poharat sem álmodozón fogja, sőt, mintha terve is lenne. Mégis bonthatatlan a börtön.
Kováts Dóra Stellája a helyzetét derűsen megélő nő figurája, anyaságra készülve mintha a saját nővére dajkája is szeretne lenni, amikor a gyötrelmekkel teli múltat ismerve megértő, elnéző, védelmező.

A vágy villamosa nem könnyű utazás. A nézőt az egerszegi előadás egyenesen arra kéri, igyekezzen mélyebbre ásni saját magában, ne féljen elhagyni a hamis komfortzónát. Mivel a darabbeli bonyolult érzelmi képletek minden családban ott lapulhatnak, csak ugyanúgy nem akarunk velük szembenézni, ahogy Blanche. Előfordul, hogy a sérülések mélyen a bőrünk alatt keletkeznek, de ne gondoljuk,  hogy láthatatlanok.
Balla Ildikó jelmezei és díszletei,  Gibárti Tibor világítási megoldásai bárki belső szorongását megidézhetik. Meg is teszik.