Földimalacnak lenni nagy kaland – A Griff Bábszínház bemutatójáról

A Griff Bábszínház legújabb bemutatója, a Pim, a földimalac, aki semmiben sem biztos az angol meseíró, Jill Tomlinson művéből született Veres András dramaturg közreműködésével Bartal Kiss Rita rendezésében, s a szombathelyi a Mesebolt Bábszínházzal közös produkcióként jött létre.

Ez a mese az élet legizgalmasabb szakaszáról szól, amikor nyiladozik az értelem, és megtanulja minden élőlény, hogy ki ő, hogy ki és mi minden van még rajta kívül.

Vajon miért pont a földimalac? Nos, a válasz egyszerű és bonyolult. A szerző, Jill Tomlinson számos mesét írt állatokról, főhősnek mindig olyat választva, amivel a világ sokszínűségét bemutathatta, amivel gyerekeket érdeklő témákról szólhatott és amivel olvasója azonosulhatott. Nem rögvest, hanem a cselekményben elmerülve észrevétlenül, s ehhez nagy segítséget nyújt a humor, ami átszövi a történeteket. Igaz ez Pimre, aki már megjelenésében derűt keltő. A mindig csak egyetlen utódot világra hozó földimalac Afrika fontos, éjszaka aktív állata, mert kordában tartja a termeszeket, ehhez alakult a teste: hosszú ormánya vége, akár a disznóé, fülei jól mutatnának a szamáron is, a farkát pedig kaphatta volna a kengurutól, ásólábai a hosszú karmokkal lajhárszerűek.

Pim – Lajhó Máté – közelében egyetlen lény van, aki hasonlít rá, az anyukája – Csepregi-Kovács Napsugár –, ő pedig türelemmel válaszolgat csemetéje minden kérdésére és igyekszik felkészíteni az önálló életre, ami földimalacéknál hamar bekövetkezik. Ezért aztán peregnek az események: először ijesztő zajok, hangok rémítik, aztán fura lényekkel találkozik – mindegyiket Szolnok Ágnes kelti életre. Pim szívja magába az ismereteket, járja a szavannát, ami Hanga Ágnes Réka tervei nyomán jelenik meg előttünk, a kalandok zenei aláfestése Bakos Árpád érdeme.

Főhősünk a páviánoktól megtudja, hogy van, aki fán, sziklán él és nagy a családja, az óriáskígyóról kiderül, ő is kicsiként kezdi, ráadásul tojásból kelt ki és nincs anyukája, a zsiráf meg akkora, hogy csak nagy terpeszben lehajolva éri el a vizet, ha inni akar, és legalább olyan hosszú a nyelve, akár a földimalacé, amit aztán vidám párbajban össze is mérnek. Az élet azonban néha veszélyeket rejt, s hogy mit kell tenni olyankor, abban majd az ösztön segít, mert ezt tanítja a földimalac anyuka. És valóban: túl a kölyök gepárdok elleni győztes összecsapáson, szúrós találkozáson a tarajos süllel, és elsajátítva az ásás technikáját, Pim anyatejről temeszre vált, immár saját üregbe költözik.

A szerző azt vallotta, azért ír kis állatokról a gyerekeknek, mert így rögtön, gond nélkül tudnak az érzelmekkel azonosulni, nem akadályozzák őket az előítéletek, a bőrszínük, az anyagi helyzetük sem. Egy szóval: a másságuk, amire ráébredve lesznek képesek elfogadni magukat és a tőlük különbözőket.

Ezért lehet egyetérteni Pimmel, aki a tanórányi hosszúságú, sok fontos, de mégis könnyen befogható ismeretet is átadó előadás végére felserdülve bátran jelenti ki: földimalacnak lenni nagy kaland. Tegyük hozzá, nem csak neki kaland az élet.

(Az írónő hasonló meséi: A bagoly, aki félt a sötétben, A cica, aki haza akart menni, A pingvin, aki mindenre kíváncsi volt.)

Az előadás október 18-án, vasárnap 10,30-tól látható.