A bűn bánatos bohóca – Joker filmkritika

Más kérdés, hogy a bemutatóhoz közeledve egyre többen támadták a filmet, mondván, erőszakra buzdít, és egy negatív karaktert tüntet fel jó színben. A végeredményt látva ez teljesen nonszensz, a tipikus hollywoodi túlérzékenység mintapéldája. Tudni kell a helyén kezelni az olyan műveket, ahol egy antagonista áll a történet középpontjában, nem elég csak a felszínt kapargatni. Phillips munkája szerencsére messze áll ettől, és mélyen beleás egy romlott elme bugyraiba. A lényeg ugyanis pont ebben rejlik.

Arthur (Joaquin Phoenix) nem ártatlan áldozat, akit a társadalom taszított az erőszakba. Tragédiájának megvan ez az oldala, természetesen sajnáljuk, amiért bántják, ám ő eleve sérült, rapszodikus, egy időzített bomba. A történet lassan építkezik, kezdetben bemutatva Ar­thur mindennapjait. Kapcsolatát beteg anyjával, ahogy bohócként dolgozik, majd komikusként próbál boldogulni. A betegségét némiképp felszínesen szemléltetik, de remek húzás a krónikus nevetés behozatala, illetve a fikciós képzelgés, mint menekülőút ábrázolása. Szintén bravúros lépés, hogy az erőszakosságig vezető ösvény bár fel van vezetve, mégis nagyon spontán és naturalista módon történik meg. Ez a komplett cselekményre teljes mértékben rásüthető.

Arthurhoz hasonlóan egyszerű, mégis kiszámíthatatlan, megalapozottan, következetesen ejt zavarba és tart sakkban. Felesleges a zsáner más résztvevőihez hasonlítani, mert bár visszatér néhány ismerős név és szituáció, Phillips műve sokkal inkább hajaz a Taxisofőrre vagy A komédia királyára. Bár a direktor köztudottan figyelmen kívül hagyta a képregények világát a saját víziójának érdekében, a főszereplő vitathatatlanul ennek a szcénának a szülötte. Ennek fényében külön örvendetes, hogy egy ennyire emberközpontú, bőr alá kúszó dráma készülhetett a talán legismertebb „rajzolt” gonoszról. Mindazonáltal részben érthető, hogy sokan miért vannak a filmben ábrázolt erőszak ellen. A társadalmi rétegek ér­dek­ellentétei, a gazdagok és szegények harca valós problémák, de Phillipsnek esze ágában sincs uszítani. Pont olyan ütemben lép közbe, hogy ne romantizálja a főhőst, és még véletlenül se adjon neki igazat. A célja a szemléltetés, egy állapot diagnózisának felmérése, felesleges ebbe belelátni valami sátáni összeesküvést.

Valószínűleg senki nem vonta kétségbe, hogy Joaquin Phoenix elviszi a hátán a filmet. Más kérdés, hogy oda lehet-e állítani Jack Nicholson és Heath Ledger alakítása mellé. Nos, nem mellé, hanem elé. Tény, hogy egy másféle szerepről, jellemről van szó, de Phoenix Jokere, a nagybetűs karakter. Ahogy megelevenedik előttünk a bűn bohóca, az a színészet magasiskolája.

Todd Phillips merész rendező. Aki egy klasszikus adaptációt, netán akciófilmet vár, csalódni fog. A mentális betegségre épülő koncepció, megszórva némi társadalomkritikával és a folyamatosan egyre fenyegetőbbé váló atmoszférával, olyan nyomasztó eleggyé állnak össze, amire nehéz felkészülni. Mindezt megspékeli a fakó, mocskos képi világ, a zseniális zene és persze egy tökéletes Joaquin Phoenix. A gonosz megszületett, és hős legyen a talpán, aki felveszi vele a kesztyűt.