A zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium Szépirodalmi Műhelyének előadásáról

Amerikai szerzők nyomán

A nézők kétoldalt, a játéktér középen, melynek szélén áll a fekete állvány, belőle föl­törő lángokkal. A másik oldalon nővérpult és gyógyszeres szekrény. Elmegyógyintézet, valahol Amerikában, amikor a vietnami háború után katonaveteránok ezreit „ápolták” feldolgozhatatlan harctéri trau­mákkal? Lehetne, hiszen két amerikai szerző fémjelzi a vállalkozást: Ken Kesey (1935–2001) Száll a kakukk fészkére, valamint Dale Wassermann (1914–2008) Kakukkfészek című műve alapján készült a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium Szépirodalmi Műhelyének legújabb előadása.

A közönség tíz éve élvezheti a Bajnóczy Zoltán tanár úr vezette irodalmi és színjátszó társulat produkcióit. Amelyek közös vonása, hogy hosszúak. Jelen esetben több mint két és fél óra a tiszta játékidő. A magyarázat: nem szabad megspórolni az időt, amíg a néző „megérkezik” a műbe, a játszók közé. A múlt héten a Kereszt­ury VMK-ban látható darab a szto­rit ismerők számára talányosan indul. Lányok (Nérel Leonarda, Kristó Zsófia, Cseh Rebeka, Tanner Rebeka, Kajos Blanka, Harmath Enikő) lírai jelenlétével, akik elsőre görög papnők, aztán hajukba madártollat fonó indiánok.

A történet

A történet szerint az elme­gyógyintézet katatón és a főnővér (Balázs Regina) által önnön betegségük szégyenével végletekig zsarolt páriái közé élettől duzzadó fenegyerek, McMurphy (Nagy Barnabás) érkezik, aki a börtönbüntetést szeretné kibekkelni egy kis agresszivitásos szimulálással. A „tesókról” (László Marcell, Pintér Szabolcs, Gál Flórián, Keszte Márton, Békési Péter) kiderül, anyakomplexus, szexuális szorongás, értelmiségi világvége, tudósőrület gyötri őket, bár mintha csak arra várnának, hogy valaki felrázza őket. A vezéregyéniség mindig jót tesz a formát kereső, bizonytalan lázadásnak. Ám ennek nagy ára van, főleg a diliházban, ahol sajátosak a törvények.

Miközben a társaság hallgatagjáról, ám testben, szívben óriási Bromdenről (Büki Noel), a végtelenítve sepregető Főnökről megtudjuk, önvédelemből tetteti a süket-némaságot, a Főnővér terve már kész arra, hogyan fojtsa el a megaláztatás elleni küzdelmet. Itt elég a szükséges gyógykezelés álarca mögé bújni, s vagány botlásaival együtt is szimpatikus hősünket a lobotómia után vegetáló zombiként tolják vissza a műtőből. A magáért kiállás szelleme azonban életre kel Bromdenben, aki kisemmizett indián felmenői nevében lép a tettek mezejére. (Nem hagyja, hogy McMurphy maradék életében tátogva folyas­sa a nyálát.)

A zrínyisek előadása, ahogy ez eredeti mű dramaturgiája engedi, az indián­óriás emlékezését erősíti. Nem könnyű Büki Noel dolga, sziklacsendű arccal áll a reflektorfényben, miközben a gondolatait, érzéseit hangszórókból halljuk. A néző mankót kap a lányoktól: egy-egy szereplő őrangyalaként tűnnek elő, vigasztalnak, óvnak, támogatnak. Az ír énekes, Enya dalai magyarra fordítva üzennek a lét tétovaságáról. Nincs igazság, de visszfénye megjelenik az időnként keresztény szimbólumokba is rendeződő képekben. (A darabban láthattuk még a többiekhez hasonlóan szintén remek Markó Istvánt, Bogdán Rebekát, Peterdi Reginát, Szládovics Fannit.) Nagy Barnabásban és Balázs Reginában, bárhová veti őket a sors, e szerep valószínűleg sokáig ott ég.

Ismét nagyot ment a ZMG SZM. Sokuk érettségi, felvételi előtt áll, s közben heteket töltött a kemény kora reggeli próbákon. Bajnóczy Zoltán rendezése sok mindenre tanította őket, az élmény az övék, az elismeréssel vegyes irigység a miénk.