Krokker Krisztina ikonjaiból nyílt kiállítás a Hevesi Sándor Színház előcsarnokában

A tárlat apropója: épp 25 éve, hogy Krokker Krisztina egy francia hegyvidéki falu, Aubazine bizánci kolostorában elkötelezte magát az ikonfestészet mellett. Ott találkozott Johann P. Baars ikonfestő szerzetessel, aki másfél évig tanította, minden ellenszolgáltatás nélkül. Azóta sem hunyt ki a láng, Krokker Krisztina negyedszázada követi a tradicionális technikát, betartva a liturgikus képek szabálykódexét. Mostani kiállítása is csak annyiban tér el a korábbiaktól, hogy nyers fatáblák adják a festmények hátterét.

– A kiállítás címe és tálalása is sugallatként jelent meg bennem – avat be az alkotó. – A SzínVallás nemcsak az ikonok lényegére utal, hiszen az ikon maga a festett ortodoxia, hanem az én személyes színvallásomra is. Az idő rágta uszadék fa háttérrel azt szerettem volna szimbolizálni, hogy minden megöregszik, az ikonokat azonban belengi valami éteri időtlenség, ékszerszínekben ragyogva dacolnak az elmúlással. A puritán installáció arról is üzen, mostantól kissé hátrébb lépek az élet tarka show-műsorától, tágabb teret engedek a bennem élő ikonfestőnek. Az új mottóm: kevesebb pörgés, több szolgálat.

Az ikonfestés ugyanis nem a művészi kiteljesedésről, önkifejezésről szól, sokkal inkább arról, hogy a festő a szakrális célt szolgálja képességeivel. Erre utal az is, hogy az ikonokon nem szerepel szignó.

– Az elmúlt időszakban sok művésztelepen megfordultam, ami több szempontból hasznomra vált, de észrevettem magamon, hogy nagyon elragad a világias szemlélet – fejti ki motivációit. – Megébredt bennem a vágy, hogy az ikonfestészet eredeti, csendes, alázatos vonulatát erősítsem fel magamban. Minden ember kalandoz, őrlődik az anyagi és a spirituális világ között, bennem az idő mostanra érlelte meg a hangsúly áthelyezését. Konkrét élmények is ebbe az irányba sodortak, csalódások és pozitív új baráti kapcsolatok egyaránt. Alapvetően a saját lelki hozzáállásomban érzek változást, nem akarok már úszni a fősodorral, jelen lenni mindenütt, nem vágyom annyira a külső megerősítést. Elsődlegesen nem ez a feladatom, hanem az útmutatás.

Mindehhez persze szükség volt a 25 évnyi szakmai tapasztalatra. Sok száz ikon született meg a keze között, munkái eljutottak Európa szinte minden országába, Új-Zélandra, Kanadába, Japánba, Ausztráliába. Az ikonfestészetben nem igazán beszélhetünk fejlődésről, hiszen az isteni dimenzióra ablakot nyitó képek szabályrendszere már a Római Birodalom idején, a IV–V. században kialakult. Ekkor szerveződtek egyházzá az őskeresztény gyülekezetek, megalkotva a keresztény egyház dogmarendszerét. Az ikonfestő kezét vezető kánoni előírások azóta sem változtak, de a művész technikai felkészültsége, tudása nyilván gyarapodhatott.

– Máig fatáblára dolgozom, festékem a tradicionális tojástempera. Több ezer éves hagyományt követek, amiben nem volt könnyű jártasságot szerezni. A mesteremtől annak idején megkaptam az alapokat, de még évekig tartó tanulásra lett volna szükség, sok mindent a magam küzdelme árán sajátítottam el. A kezek voltak a mumusaim évekig, de szerencsére sikerült túllendülnöm a nehézségeken. Örömmel tölt el, hogy Matteo Massagrande, a vatikáni egyetem kurátora, aki amúgy festőzseni, egy művésztelepen találkozva megdicsérte a technikai felkészültségemet, bátorított.

Az ikonfestő adott készletből gazdálkodik, de azért van mozgástér a témaválasztásban, hiszen rengeteg ikon kínálkozik mintaként.

– Egy élet édeskevés volna valamennyi megfestéséhez, így nekem is van irányultságom, kedvelt területem. Eddig leginkább egy-, illetve kétszereplős ikonokat festettem, az ünnepek sokalakos ábrázolásai nem fogtak meg annyira. Szeretem ugyanis egy arcba belesűríteni mindazt az energiát, amit festés közben érzek. Mostanra ebben is változtam, már többalakos, nagy ikonok megfestését tervezem. Talán ehhez is meg kellett érni.

Tudakoljuk, miként szólítja meg az ikon az embereket. Hogyan választanak?

– Többféle típus létezik. Az első beleszeret egy adott képbe, minden gesztusán érződik az elköteleződés pillanata. Tesz még néhány kört a teremben, de én már tudom, hogy hova fog visszatérni. A másik konkrét kívánsággal érkezik, a védőszentjét szeretné. A harmadik típus pedig az esztétikai tartalmat preferálja, kisebb szerep jut a lelki indíttatásnak, alapvetően műtárgyat választ.

Krokker Krisztina civilben a Zala Megyei Szent Rafael Kórház sürgősségi osztályán dolgozik koordinátorként.

– Ezt a munkámat sem szeretném feladni, hiszen a beteg emberekkel való kapcsolat, a segítés fontos lelki muníció forrása, amire szükségem van. A hosszú műszakokat követő szabadidőt is jól tudom hasznosítani. Ez a ritmus kedvez az elmélyülésnek, a koncentrált festésnek, amit most legfőbb feladatomnak érzek.