A kézmozdulat figurát épített – Beszélgetés az író Ákody Zsuzsával

Nem akármilyen könyvről van szó: az Atlantic Press Kiadó országos női regényírói pályázatán első díjat nyert a Lélekrablók. Kunigunda, Gyurka és Botond élete fonódik gyötrő gombolyaggá, az egymás bűvkörében kerengő érzelmi vitustáncuk kudarcai, pillanatai mögé néz a szerző. A lány gyerekkorában talál több mint tragikus abúzust, amit a fiatal nő amnéziával gyógyít, hogy túléljen. Ez végérvényesen megpecsételi az emberekhez, férfiakhoz való viszonyát.

Ákody Zsuzsa sosem írt az asztalfióknak. Éjjeli bagoly, ké­ső este ír. A legutóbbi műve fél év alatt készült el. A férje az első olvasója, igaz, nem mindegyiket látta kéziratban.

Első könyve 1999-ben jelent meg Földanyácska gyermekei címmel. Attila hun király története ihlette, ezt követte a Láng a havon, ami Petőfi életben maradásának fikcióját helyezte fókuszába. Véletlen ajándék a téma: Latinovits szavalata hatására lett Zsuzsa az általa addig nem különösebben kedvelt Petőfi költészetének hódolója. A Zazi címűben három férfi szereti a hősnőjét. A Minden harmadik kedden című egy panzióba kalauzol, ahol a házasságukban magányos emberek titkos találkáiban megbúvó egymásrautaltság enyhít a bánatokon. A témaválasztás sokrétű, a történelem és az emberi, női lélek egyaránt foglalkoztatja.

– Ha azt kérdi, honnan a szépirodalomhoz való vonzódásom, tanító apám jut eszembe, aki Ady- és Móra-verseket szavalt nekem kisgyerekkoromban. A kis falunkban sokszor nem volt villany, így fejből szavalt a sötét estékben.

– A regénypályázat részleteiről mondana pár szót?

– Ez a második pályázat a pályafutásom során. A zsűri elnöke Fábián Janka volt, tagja Iván Katalin, aki a Fülesben vezet rovatot, valamint Dézsi Ibolya, Bedő István, az „Olvass bele!” portál szerkesztője és Havas Katalin könyvtáros. A mezőny első 15 helyezett regényéből olvastak fel a díjátadón. Nekem a harmadik helyezett Czipó Petra ifjúsági regénye tetszett legjobban.

– A Lélekrablók honnan meríti a motívumokat, a figurákat, mennyire tartanak kapcsolatot a környezetével? Vagy kizárólag a fantázia szülöttei?

– Mindig kell valami alap, ami a valóságból jön, nekem is vannak modelljeim, de amikor elkészül, akkorra átalakul. Például egy pap szeretetteli kéz­mozdulata, simogató gesztusa ma­radt meg bennem, abból építettem fel Gyurka alakját. Engem általában nem a történet érdekel elsősorban, hanem a szereplő érzelmei, a jelleme, annak a mozgatórugói. Éljen az a figura, az a lényeg. Sokszor megírják magukat, máshogy, a­hogy eredetileg terveztem. Én magam is csodálkozom, honnan jött, ami a papírra került. Néha a könyv vége még előttem sem ismert.

– A figurák megépítéséhez pszichológiai ismeretekre van szüksége…

– Az orvosi asszisztensi munkához végzett képzések során tanultam némi pszichológiát. És kérdezek is a hozzáértőktől.

– A női figura a gyerekkori trauma ellen agyi blokkolással védekezik, egész végig nem derül ki számára, sem a környezete számára, hogy kilenc évesen megerőszakolták. Arra utal ezzel, hogy mindnyájan hordo­zunk titkokat, amik mélyen be­folyásolják mentális állapotunkat, a döntéseinket, a személyiségünket?

– A tudattalanban rögzül bennünk sok minden, amit sosem fedünk fel igazán, ezért mellőztem a szokványos lelki feldolgozó munkán való végighaladást. Nem akartam mindent kibeszélni, hiszen az életben mi magunk is ezer dolgot hagyunk homályban.

– A szerelmes Botond sem érti, miért hideg, közönyös a lány… Nem döbbenhet rá, hogy sérült…

– Miután nem talál kulcsot hozzá, saját magát tartja hibásnak. Graham Greene mondja az Emberi tényezőkben, hogy a „szerelem kockázat”, tudjuk, hogy olykor veszíteni fogunk. Botond is érzi, mégis hagyja, hogy szerelmes legyen, míg Gyurka önzésből utasítja el a lányt. Be kell vallanom, nekem a kockáztató Botond alakja a kedvencem a regényemben.

– A bűnt elkövetőt sem bünteti a szerző. Nincs bűnhődés, pedig az olvasó igazságérzete várná. Miért?

– Nem buta a csősz, megvan a magához való esze, ezzel együtt gonosz. Ezért szörnyűbb a tette. Úgy gondolom, a felelősséget vál­lalni kell, de nem tesszük. Az életben vajon minden bűn elnyeri büntetését? A pap és Kunigunda éjszakai mély beszélgetése fordítja át a lány addigi masszív közönyét, erre a síkra tereltem a tisztulást, amiben szóba kerül a bűn, a bűnhődés, konkrétumok nélkül.

– A színésznővé lett Kunigunda balesetben hal meg, talán öngyilkosságot követ el. Sosem nézhet szembe saját problémájával. Ráadásul a Botondban vég­re meglelt igazi szerelem sem teljesedhet be…

– Az első változatban úgy írtam meg, hogy a karambolban beveri a fejét, ettől hirtelen visszatér az emlékezete, rájön, mi történt vele, és sajnálja a magába zárt szenvedő kislányt. Lemondtam erről, nem szeretem megölni a szereplőimet. Én is úgy gondolom, hogy öngyilkos lett, de az olvasó érezheti másképp.

– Az olvasó a paptól, Gyurkától tudja meg, mi történt, aki némaságra ítéli magát, erős büntetést mérve magára, amiért nem segített a lányon.

– Készülök is, hogy ezzel a kérdéskörrel egyszer felkeresek egy papot, hogy az őket érintő lelkiismereti kérdéseikről többet tudjak meg. Nem terveztem hibátlan szereplőnek, de lehet, hogy olyanra sikerült, nem elég esendő, gyarló, hús-vér ember…

– A sztori körkörösen épül, időnként visszalépünk, hogy a másik szereplő szemével lássuk ugyanazt. Ezek külön-külön íródtak, vagy egymásutániságban?

– Egymás után írtam meg, de nem ismétlődik minden egyes jelenet a három szereplő szemszögéből.

– Világos, mégis tetszetősen gazdag nyelvi nyersanyagból épül föl a szöveg. Milyen előmunkálatok, elhatározások men­tén alakult a stílusválasztás?

– Köszönöm, hogyha így látja. Sokáig archaikus nyelven írtam, nem éreztem közel magamhoz a kortárs köznyelvet. Kérdezték is tőlem, hogy miért nem használom a mai nyelvezetet, jódarabig úgy éreztem, nem menne.

– Van-e jelentősége a névválasztásoknak? A valóságban nem létező Zalaréven van a színház, ahol Kunigunda színésznő, valóságos Szombathely, de Répceistvánd nem.

– Eredetileg Kaposvárra szántam helyezni a színházat is, de aztán mégsem akartam ennyire azonosíthatóvá tenni ezt a helyszínt sem.

– Van-e titkos terv a folytatásra? Az „életben hagyottak” további története érdekelhet bennünket, olvasókat. Vannak-e elhagyott fejezetek?

– Azt hiszem, tudni kell abbahagyni, tudom, néha nehezebb búcsút venni egy történettől, mint elkezdeni. Ez esetben Botond és Gyurka története lehetne talán érdekes. A Földanyácska gyermekei könyvem esetében is sokat gondolkodtam a folytatáson, hiszen Attila fiaival vihettem volna tovább a történet fonalát. A nagy családregények századokat ívelnek át, kirajzolva a történelmet, de úgy érzem, a Lélekrablók nem ilyen téma.