Gyilkos bohózattal nyitott az egerszegi Hevesi Sándor Színház

Könnyed bohózattal indítottak

A bérletek magas számából következtethető szép számú törzsközönség az elmúlt néhány évben megszokhatta, a zalaegerszegi társulat kipróbált, könnyed bohózattal, vígjátékkal, komédiával indít, mintegy bemelegítésképpen. Az idei sem lógott ki a sorozatból. A Család ellen…, a Balfácánt… után ismét a helyzetkomikumban tréfát nem ismerő, az ostoba félreértéseket patentpontossággal szállító francia forgatókönyvíró, Francis Veber, lúzereket előszeretettel hőseivé tevő egyik műve van soron. A Bérgyilkos a barátom ugyan nem tartozik a cselekményi fordulatokban bővelkedő holmija közé, de színházi körökben jól tudják, ha van a társulatban a bolondozást ízlésben tartó alkalmas színész, akár egy is, a gyengébb darab sikere rajta múlik. Ebben reménykedik minden rendező, amikor ilyen színművet választ.

A zalaegerszegi színpadon újabban megforduló Francis Veber és Ray Cooney-szövegkönyvek egyébként más hazai színpadon már bizonyítottak. Jelen darabunk például a József Attila Színházban 2008-ban, amiben a Hevesi Sándor Színház igazgatója, Besenczi Árpád, úgyis mint a Bérgyilkos… mostani rendezője – ahogy ebben is – maga is szerepelt. (Ott akkor Francois Pignon volt, most a nyugdíjba készülő szállodainas. Amit ott Bodrogi Gyula díjat érdemlően alakított.)

A darabról

A Hamvai Kornél fordította bohózat kevesebb nyelvi leleménnyel operál, a mókás helyzetek is korlátozottak, s nemcsak azért, mert mindössze két szállodai szobában játszódik az egész. Amit egyébként szépen színezett díszletekkel lakott be Mészáros Tibor.

Az alaphelyzet kevésbé rétegzett, egyszerű eligazodni: a bérgyilkos (Urházy Gábor László) az ablakból készül feladatára, míg a másik szobában a neje (Kovács Olga) által elhagyott Pignon (ismét Kiss Ernő) bánatában felakasztaná magát. Egyik sem sikerül. Pignon szívósabb, a szobaszomszéd fura dolgokra kényszerül miatta, hátha megszabadul tőle. Ezek között csak az egyik, hogy időről időre kidugja a fegyverét az ablakon, majd az ágy alá rejti. Kettejük interakcióinak bohózati jellege azon alapszik, hogy gyilkosunk mindig benyithat a szomszédba, ezt Pignon nemigen lépheti meg, különben aligha tartana fél óránál tovább a játék. Az össz­időtartamhoz egyébiránt jótékony perceket illeszt Urházy benyugtatózott alakot hosszan jelző mozgásbemutatója.

Nyugalom, persze, lesz nő, kettő is. A vidéki Lolitának öltözött szobalány (Magyar Cecília), nyilván a nevetség kedvéért orosz akcentussal beszél, egyéb ok nem látszik. A lovaglóruhában nagyon jól mutató feleség (jelmez Szőke Julianna) még a darabvég előtt hirtelen hipp-hopp újra beleszeret elcsapott férjébe, amire csekély magyarázat, hogy a szeretője (Szakály Aurél) sem különb, pláne nem hihető, hogy egy gyenge poén heves érzelmeket lobbant. Nota bene üdítő lehet Szakály Aurélnak, hogy ebben a darabban neki jut a nő, nincs erre oly sok példa a színészi pályáján. A szállodai szomszédságból szárba szökkenő barátság viszont elmélyül, még tán közös börtöncella is kinéz a két jómadárnak. A felesége iránti vonzalmát botrányosan bornírt pólón viselő Pignon legalábbis benne volna. Apropó: a férfiszerelem testi megnyilvánulásainak jelzése mostanában betonbiztos bevett szokássá lett a túl szellősre sikeredett komikus szituációk elkendőzésére, bár ezek a figurák egyfelől drabális macsók, másfelől nő után nyafogók. Az ártatlan, más okból előforduló „mögékerülések”, „térdelések” láthatóan arra kellenek, hogy a váratlanul belépő, obsitjára váró boy ,nagggyon’ félreérthesse a dulakodásokat, s olyan meglepett arcokat vághasson, ami aztán maga kell legyen a humorforrás. És a kör bezárul.

A Hevesi Sándor Színház néhány nap múlva az Isten pénze musicalt, majd az Abi­gélt, s az Advent a Hargitánt ajánlja élményül. Nincs sok idő pihenésre.