Kritika

2017.11.02. 12:00

Szép és egyben szörnyű film Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című opusa

Hányszor hasadnak még fel az ember alkotta szörnyű világ kulisszái? A történelemkönyvek sorai mögül hányszor buknak ki még tragédiák?

Matyovszky Márta

Miközben azt a legújabb kori 72 évet éljük, melyre Európában úgy gondolunk, mint a béke és a relatív nyugalom időszakára. Igaz, lokálisan zajlanak népirtással azonos akciók az agresszívebbek részéről, de szeretünk nem odanézni. Kell az illúzió, hogy minden rendben van. Nyugdíjas éveit tapossa az a nemzedék, melynek százezrekre tehető tagja életében nem hogy az apa nem biztos, de az anya sem mindig.

Mondhatnám pacifistának is Mészáros Márta legújabb filmjét, de nem az, egy szó moralizálás nincs benne. Jól tudjuk, hogy életművének jelentős része annak feldolgozásával foglalkozik, mit hozott nekünk a XX. század, itt Közép-Európában, s tőlünk keletre. Soha nem érezhettük volna meg, mik voltak a hatalom megsemmisítő mechanizmusai, ha nem látjuk dokumentarista hűségű művészfilmjeit, melyekben mindig megmutatkozik az emberi nagyság is, igaz, azzal a tragikus zöngével, hogy ami meg nem öl, az hasznunkra lesz…

Mészáros Márta nyilatkozatából tudhatjuk, hogy forgatókönyvét elsőre elutasította a Filmalap. Az illetékessel zajlott megbeszélés során elhangzott, hogy a rendező nem ismeri a nőket (Jancsó és Hernádi is fricskázta fiatalon ezzel) és az illetékes nem hitte, hogy olyan dolgok történhettek a háborúban, mint amit a forgatókönyv tartalmazott. Igaz, a századforduló körüli délszláv konfliktusokban kénytelenek voltunk közelről érzékelni, hogy a nők tömeges megalázása miatt tisztázatlan identitású nemzedék növekszik tőlünk délre, de az emberi emlékezet úgy látszik, rövid. Annál fontosabbak Mészáros filmjei. Vajna személyes intervenciója tette lehetővé a film elkészítését.

Az idilli szépségű induló képsorokból hosszasan bontakozik ki a történet. Néha megfordul a fejünkben, hogy mi ez a sok narratíva, mire a sok, illusztrálásuknak tűnő esemény, de a film végén még így sem biztos, hogy érteni fogunk minden oldalszálat.

Egy idős asszony, Mária (Törőcsik Mari nem félt öregasszonynak látszani, minden pillanata reveláció) kómába esik. Világpolgár unokája nógatására bécsi banki karrierjét kockáztatva leánya, Olga (a világpolgár édesanyja, Tóth Ildikó alakítja) elindul megfejteni a titkokat, amik életét mindig is keretezték. Halála előtt az öreg hölgy hajlandó feltárni hosszú élete fordulatait (Törőcsik Franciska kelti életre hamvasan a fiatal alteregót), s az ennek nyomán a spanyol férjével útra kelő Olga megláthatja a csodás égi jelenséget, az Aurora Borealist.

Amit az 50-es évek egy hóeséses szilveszterén – az akkor még szovjet zónához tartozó Bécsben – mutat meg egy boldog férfi kristálytárgyak segítségével egy nagyon boldog és egy meggyötört nőnek. Hármójuk sorsában még sok fordulat esik.

Azt az egy dolgot semmiképp nem feledhetjük, hogy bár el lehet hallgatni nemzedékek előtt életük fontos eseményeit – talán származásukat is – de azok ott működnek minden sejtjükben, mozdulatukban, tudattalanul, akadályozóan. Szomorú a valóság, de nem élhetünk hályogos szemmel, ismernünk kell identitásunkat, s tisztázni múltunkat. Aztán kire-kire vár a feladat, hogy átdolgozza személyiségében sorsának elképesztő, tragikus fordulatait.

Rég láttam ilyen szép, szörnyű filmet. Pont olyan, mint az élet. Vajon mióta dédelgette Mészáros Márta ezt a zseniális aurora-boreális-os gondolatot, párhuzamot, ami költőivé tette filmjében a nyomorú valóságot? Sorolhatnám a film zsigerig hasító pillanatait: az orosz katona követelődző szavai „nézz rám, nézz rám”; a naivan örvendező apáca hálát rebegő imája az egészségesen megszületett baba láttán, s a frissen szült anya végtelen kifosztottságot tükröző arca; az egymásba kapaszkodó pár a harsogó szél, viharos tenger és a csodálatos égi jelenség, az Aurora Borealis örök díszletei között. S Annácska fotója a modern technika jóvoltából még épp elér édesanyjához.

Apró, de szépen kidolgozott epizódszerepben Cserhalmi György, Cinkóczi Zsuzsa, Monori Lili s Bereczki Zoltán látható még Mészáros Márta filmjében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!