Egykori utcák és terek elevenednek meg

– Tárlatunkban a múzeum képeslap-, hivatalosan képes levelezőlap-gyűjteményéből válogattunk érdekességeket érdekességeket – mondta Kunics Zsuzsanna. – Megidézhetjük a ma már csak ezeken a régi lapokon, fotográfiákon látható hajdani kanizsai városrészleteket, épületeket. S a múzeum adatrögzítő fotósának, Hohl Zoltánnak a jóvoltából készített gyönyörű felvételek segítségével megnézhetjük utódaikat, illetve a helyükön ma látható városképet is. Ma a különféle internetes alkalmazásokon keresztül küldött képes, rövid üzenetek helyét 120 évvel ezelőtt a képeslapok töltötték be. Az egykor oly' népszerű, olcsó és egyszerű levelezési eszköz, igazi tömegtermék mára már egy letűnt korszak dokumentuma, magán- és közgyűjtemények becses darabja, a hely- és életmódtörténeti kutatások fontos forrása lett.

A történetükről szólva a történész-muzeológus kiemelte: a rövid közlendők kifejezésének ez a praktikus formája, a képes levelezőlap másfél évszázaddal ezelőtt, 1870-ben jelent meg. Múltja azonban a 17. századra vezethető vissza. Az akkor divatos, rézmetszetekkel díszített köszöntőlapok még inkább illusztrált névjegykártyákra hasonlítottak. A 18. században Franciaországban üdvözlő üzeneteket küldtek a legkülönbözőbb alkalmakra, Angliában népszerű volt a karácsonyi kártyák és a Szent Valentin-napi, tréfásan illusztrált üzenetek küldése. Az elődök sorába tartoznak a 19. század eleji, városrészletekkel, tájakkal, virágokkal díszített levélpapírok is, majd a borítékokra is képek kerültek.

– A magyar képeslapkiadás a Millennium évében, 1896-ban kezdődött – folytatta. – Az ezredéves ünnepségek alkalmából a magyar posta egy 32 darabból álló sorozatot jelentetett meg, melyek a millenniumi kiállítást, Budapest és néhány város nevezetességeit, történelmi jeleneteket és életképeket ábrázoltak. Három évvel később Budapestről több mint 1800-féle, a többi magyar településről mintegy 2500 fajta képeslapot készítettek és árusítottak. Az első, Nagykanizsáról készült lapok többségét külföldi kiadók készítették vagy a helyi kiadók: Mair József, Fischel Fülöp, ifj. Wajdits József Németországban. A városról kiadott több száz képes levelezőlap, de az itt látható néhány lap segítségével is nyomon követhetjük, hogyan lett a 19. század első felében – az orosz utazó, Vlagyimir Bronyevszkij által – még girbe-görbe utcás „csúf házhalomnak” nevezett városból a század végére egy klinkertéglás, Budapestet követően egy évvel már 1894-ben villanyvilágítással, telefonhálózattal ellátott modern település. A határba hosszú csápként kinyúló utcák által meghatározott városközpont hogyan sűrűsödött be, majd hogyan „emelkedett fel”, vagyis a horizontálist hogyan követte a vertikális besűrűsödés. Az apró, egymás mellett minden rendszer nélkül sorakozó végoromfalas földszintes és emeletes, s emelt padlásterű hosszú házak helyett hogyan születtek a romantikus, majd eklektikus stílusú lakóházak, többszintes paloták.

Kunics Zsuzsanna a tőle megszokott precizitással mesélt tovább. Elmondta még: az 1860-as évektől kezdve – a vasútvonalak kiépülése és az első városrendezési terv és építési rendszabály elfogadása (1867) után – valóban óriási fejlődésnek lehettek tanúi a városlakók. Először a vasút felé eső oldalon, majd a Fő úttól északra fekvő területen is sorra új utcákat nyitottak. Kisebb építési láz uralkodott, a lakosságszám növekedését messze meghaladó mértékben nőtt a lakóházak száma. Impozáns épületek sora épült ekkor, melyek a mai városképet is döntően meghatározzák. Az új városháza, új kórház, iskolaépületek után elkészültek a Sugár úti laktanyák, a Fő úton és szomszédságában a takarékpénztárak, bankok, biztosító intézetek, az egyesületek építkeztek, tovább fokozva a belváros „nagyvárosias” jellegét.