Kulisszatitkok a Zalaegerszegi Városi Televízió megalakulásáról

1983-at írtunk. Akkor én a ma üresen álló Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban dolgoztam, és Zóka Gyula kollégámmal fényképezőgéppel és videókamerával a város fizikai változásait is dokumentáltuk. (Vajon hová lett ez a felbecsülhetetlen érték?) Ugyanakkor az intézményen belül zártláncú tévérendszert is működtettünk. Egy alkalommal megjelent nálam a Gelka egyik munkatársa, hogy a landorhegyi városrészben mintegy 3000 lakásban van bekötve a kábeltévé. Mi lenne, ha rákötnénk egy kamerát, és egy bájos hölgy meghatározott időben beolvasná a legfontosabb lakossági tudnivalókat, esetleg egy vendéget is hívhatna. Óriási ötletnek tartottam, sokat talpaltam érte, ám erre nem volt még „direktíva”. Így aztán semmi sem lett belőle... Alig egy év elteltével már az MSZMP Központi Bizottsága találta „kívánatosnak” a helyi kábeltévék (értsd: városi TV-k) létrehozását. Bizonyára a korábbi kísérletünk is befolyásolta, hogy 1984 tavaszán megkeresett dr. Kováts Flórián, a Városi Művelődési Központ igazgatója, a TV zalaegerszegi motorja, hogy lenne-e kedvem megvalósítani a korábbi ötletet, és segíteni a városi TV létrehozását?

Mit kellene csinálnom? – kérdeztem. Mindent, válaszolta Flóri, és igazat mondott! Így lettem 1984-ben a még nem létező Zalaegerszegi Városi Televízió első és egyetlen főállású munkatársa!

Volt néhány „apró”, megoldandó probléma. Hol, miből, kivel, mivel?

Lássuk egyenként! A TV a VMK földszintjén két helyiséget kapott. Az egyik lett a stúdió. Hangszigetelés, megfelelő világítás és belmagasság, berendezés nélkül. A későbbiekben többször is előfordult, hogy adás közben az arra sétálók a nagy fényt látva bekopogtak az ablakon. A másik helyiséget mobil elemekkel kettéválasztottuk. Az egyik fele lett a vezérlő, a másik a szerkesztőség. Kaptunk telefont is. Aki élt akkor, az tudja, hogy mi volt az első feladat, ha beértünk a munkahelyünkre. No nem a kávé, hanem mellétettük a telefonkagylót. Aztán úgy 20 perc múlva, amikor megérkezett a várva várt búgó hang, sebészi odafigyelés mellett tárcsázni, majd könyörögni az Úrhoz, hogy felvegyék.

Szerencsére ahhoz, hogy miből, kevés közöm volt. Azt Molnár Máté, a Városi Tanács egyik elnökhelyettese intézte. Végigjárta a város akkor még szépszámú vállalatait, egyszeri pénzbeli hozzájárulást kérve eszközbeszerzésre. A kivel volt talán a legkönnyebb, hiszen sokan voltak, akik szívesen tévéztek volna, persze munka mellett, este meg hétvégén, ingyen.

Elérkeztünk a legnehezebbhez, a mivel kérdéséhez. Magyarországon – valuta hiányában – nem lehetett csak úgy profi vagy félprofi berendezést vásárolni – a TV csak 1986 őszén jutott megfelelő felvevő- és vágóberendezéshez! Addig: minden műsor élőben ment, a vendégek helycseréi alatt különböző bejátszásokkal. A TV eszközparkja 1 darab kamerából és a hozzá kapcsolható külön képmagnóból állt. Ezzel persze nem lehetett adást csinálni. A városban rajtunk kívül a Moziüzemi Vállalatnak, az MMIK-nak, a ZTE csapatának, egy módszertani bölcsődének és a Pais-iskolának volt kamerája  vagy képmagnója. Akkor még külön volt a kettő. Egy megoldás volt, „kölcsönkérni”. Szilasi János volt a VMK és egyben a TV műszerésze. Az általam adás előtt összekunyerált eszközöket számomra ismeretlen módon „stúdiótechnikává”, egy egységgé rakta össze, így már kinéztünk valahogy. Hétfőn, adás után éjszaka visszaállította az eredeti állapotot és kedden vihettem vissza a kölcsönkért eszközöket. Ha bárki is tudta volna, hogy mit műveltünk a féltve őrzött cuccával...

A konzerv anyagok kétféle módon készültek. A fontosabb riportok nyersanyagát elvittem Veszprémbe, ott az egyetem stúdiójában a saját elgondolásom szerint összevágtam. Képzeljenek el két magnót, ahol az elsőről kézi indítással a harmadik számot át akarom másolni a második magnóra. A számok között egy lélegzetvételnyi szünet van. Vagy sikerül, vagy nem...

Közben összegyűlt a „jó” magyar forint, az eszközbeszerzésre. Sokan úgy emlékeznek, hogy ezt a Gelka végezte. Én úgy emlékszem, hogy mivel nekik erre nem volt valutakeretük, a Gelka a kertvárosi TV gerinckábelt szerezte be, melyet aztán a kiskatonák „társadalmi munkában” fektettek le. A beszerzés egyik kulcsfigurája egy fürstenfeldi kiskereskedő, Meier úr volt, aki valuta hiányában hajlandó volt barterben előbb ölfáért, majd – mivel ez nem ment – raklapokért cserébe beszerezni az eszközöket. Találtam is egy Göcsejben lévő termelőszövetkezetet, melynek volt faipari melléküzemága, ám a megfelelő számú és minőségű raklap gyártása meghaladta a képességüket. Végül 1986-ban a ZALAIMPEX és Veress János igazgató segítségével sikerült a beszerzés, egy kis bónusszal, a fürstenfeldi cégről egy referenciafilm elkészítésével.

Bár az eddigiekből nem derül ki, de mindenhová írják be gondolatban dr. Kováts Flóriánt, a TV atyját, aki politikai kapcsolatai révén minden probléma megoldásában segített. Nélküle nem lett volna helyi TV Zalaegerszegen. Sajnos Ő már nincs közöttünk...

Sokan kérdezték tőlem, hogy főállású munkatársként mennyit álltam a szőnyeg szélén? Semennyit! Igaz, Kovács Péteren kívül mindnyájan lelkes és főként „nagyon bátor” amatőrök voltunk, de ez a főnökeinkre, a Szerkesztő Bizottság mindenkori elnökeire tartozott, akik fontos politikai beosztásban voltak. Így garantált volt a kontrollunk. Nyilvánvalóan rendszerkritikáról szó sem lehetett, de mindig szorgalmazták helyi kritikus szemléletű anyagok készítését. Például: panasz érkezett, hogy egyes kutyatulajdonosok a játszótéri homokozóba viszik le a kedvencüket nagydologra. Az illetékesek pedig nem sietnek annak eltakarításával. Teleki Sári, majd Hári Sándor ugyan nem értettek a televíziózáshoz, de profi újságírók voltak, akiktől megtanultuk az újságírás alapjait. Részt vettünk országosan ismert televíziósok (Vitray Tamás) kurzusán és teljesen értelmetlen továbbképzéseken is, ahol például az MTV szervezetével ismerkedtünk...

Apropó: példa meg képzés! A profi berendezés megérkeztével megkaptam szakmai életutam legnagyobb élményét. Az MTV pénteki Téka, Évgyűrű és Ablak műsoraiban rendszeresen élőben kapcsolták a városi TV stúdióját. Az Ablak szerkesztőségébe érkezett térségi panaszos leveleket pedig mi dolgoztuk fel riport formájában. Már ez is csodálatos volt, hiszen az MTV magasan legnézettebb műsorában szerepelni nem akármi volt. Ez nem néhány százezres nézőszámot, hanem milliót jelentett. De nem is ez volt a fantasztikus. Amikor pénteken minket kapcsoltak, részt vettünk előtte a keddi értekezleten. Peták István, Déri János, Incze Zsuzsa, Feledy Péter, Gombár János, Papp Endre, Bálint Gyuri bácsi – a szakma nagyjai – egyenrangú félként kezeltek bennünket a jó hangulatú, mai szóval meetingen. Az Ablak szerkesztősége egy nagy hodály volt íróasztalokkal. A felelős szerkesztő elővezette a péntekre szóló elképzelését, amelyhez mindenki hozzátette a maga ötletét. Tudva: a jövő héten én leszek a felelős, és nekem is jó lesz, ha segítenek.

Eszembe jut egy másik történet. Még az indulásunk előtt alkalmam volt az MTV Híradó szerkesztőségében is eltölteni néhány napot. Már a megérkezésem is érdekes volt. Az apró termetű, törékeny, de rettegett és politikailag elkötelezett főszerkesztő, Matúz Józsefné éppen a sztárriporter Juszt László fejét ordította le. Rózsika a kemény kérdéseiről és a darázsfészekbe nyúlásról híres Vajek Jutka (illetve operatőre és későbbi férje, Burza Árpád) mellé osztott be. Hamar kiderült számomra, hogy honnan volt Vajek Jutka bátorsága. Riport előtt a lehető legtöbb időt fordította az adott téma megismerésére, az előzményekre, a szereplőkre. Így aztán nehéz volt mellébeszélni vagy megvezetni, hiszen csípőből tudott kontrázni. Nem is szerették a „fejesek”... Bizony a közös gondolkodásnak, felkészültségnek és az alaposságnak is van a mának szóló üzenete.
Ennyit az első néhány évről. Azóta is a mai napig televíziózok, de szinte nincs olyan szegmense a szakmának, ami gyökeresen ne változott volna meg. Szerintem a legtöbbje inkább hátrányára...