2024.04.08. 14:00
Felszentelték a kültéri keresztutat Zalakaroson
Zalakaroson vasárnap a bérmálással egybekötött szentmise keretében szentelte fel Varga László kaposvári megyéspüspök az Isteni Irgalmasság-templom mellett húzódó sétány mentén az újonnan létesített kültéri keresztutat.

Varga László kaposvári megyéspüspök szentelte fel a kültéri keresztutat Zalakaroson, hárul jobbra Háda László plébános
Fotó: Korosa Titanilla
Krisztus szenvedéstörténetét Farkas Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész által készített 14 állomás mutatja be.
A keresztút kialakításáról Háda László plébános beszélt.

Fotó: Korosa Titanilla
– A kültéri keresztút ötlete elődöm idejére nyúlik vissza – kezdte a plébános. – Akkor még szó sem esett plébániáról, csak a keresztút ötlete merült fel. Elkezdtek rá gyűjteni, és egy műgyanta stációkép-sorozatot is beszereztek. Tavaly ősszel viszont, abban a tudatban, hogy véglegesen kirajzolódni látszott a templom, a plébánia teljes struktúrája, időszerűvé lett, hogy elővegyük a régi terveket. Így tavaly ősszel kezdődtek meg az előzetes informatív egyeztetések ebben a kérdésben. Mivel nem a plébániánk saját telkére létesült a keresztút, tulajdonosi hozzájárulásra volt szükségünk. Persze, a város sem akarta, hogy emiatt meghiúsuljon a keresztút, még ha kevés is volt az idő a megvalósításra. Bálizs Andrej zalakarosi főépítészt kértük meg, hogy tervezze meg a stációkat, miután az ő ötlete alapján Farkas Ferenc bocföldei szobrászművésszel és Novák Ferenc polgármesterrel bejártuk a keresztút helyét, és szóban egyeztettünk a kivitelezés lehetőségéről. A híveknek 2023 szenteste jelentettem be a beruházás tervét, amihez egyben adománygyűjtést hirdettem. Idén január első napjaiban aláírtuk a kivitelezőkkel a szerződéseket, és vártuk a „csodát”, hogy meg is legyen rá a fedezet. Február végére a stációk bekerülési értéken elkeltek. A tereprendezést és a járulékos feladatokat részben elvégeztük. A helyi önkormányzat és a Zalakarosi Vállakozók Szövetsége is támogatta a megvalósítást, így minden bizonnyal a fennmaradó rész is megoldható lesz.
A zalakarosi Isteni Irgalmasság templom pedig idén ünnepli 10 éves jubileumát.

Fotó: Korosa Titanilla
– Ez az első erre a titulusra szentelt templom Magyarországon, és az egyetlen ilyen plébánia 2014 óta – folytatta. – Zalakaros várossá válása, növekvő turisztikai forgalma indokolttá tette, hogy ne Galambok filiája legyen, hanem önálló plébánia. Az új templomának tulajdonjogi rendezése lehetővé tette, hogy már akkora területet vásároljon meg a plébánia, amire később plébániaépületet is létesíthet. Bár erre még nem volt meg a fedezetünk akkoriban, mégis lehetőségeinkhez mérten fejlődtünk felajánlásokból, hívek adományaiból. Szent II. János Pál pápa vérereklyét kaptunk Krakkóból. Harangokat készítettünk és üzemeltettünk be az évek során. 2016-ban pedig egy kormányrendelet révén száz millió forintos támogatást nyertünk, hogy plébániát létesítsünk. Azonban a kivitelezés váratott magára, végül 2019-ben készült el a plébániaépület, amibe 2020 őszén lehetett beköltözni. 2020-ban egyben kegyelmi támogatásban is részesülhettünk, hiszen az Apostoli Penitenciária hét éven át tartó búcsúengedélyt adományozott templomunknak. 2022-ben tovább fejlődött a plébánia garázs építésével. Idén pedig, nagy örömünkre, kültéri keresztúttal.

Hozzátette, hogy Zalakaros önmagában nem kiemelkedően magas lélekszámnak örvend, de a környék egyetlen települése, ahol a lakosság száma növekszik.
– Az elmúlt évek alatt sok közös programmal gazdagodhattunk, színházlátogatásokkal egybekötött zarándoklatok, külföldi zarándoklatok, mikrobuszos zarándoklatok, valamint a templomainkban megélt liturgikus cselekményekben is remélhetőleg az Isten szeretetének elmélyedése történik – mondta Háda László. – Személy szerint hálás köszönettel tartozok az elmúlt tíz év ajándékaiért. Az, hogy ebben a fejlődésben sok jószándékú és áldozatkész ember áldozata és munkája van benne, vitathatatlan. Az elért eredményeink utalnak hitünkre, és hagyatékul maradnak utódaink számára. Az idei bérmáláson 9 fiatalnak szolgáltatta ki a szentséget a megyéspüspök.