Zaol podcast

2024.04.06. 11:00

Beszélgetés Németh Kristóffal, a keszthelyi Kármel kántorával (2. rész)

Folytatjuk a múlt héten megkezdett beszélgetést Németh Kristóffal, a keszthelyi kármelita bazilika kántorával, aki kántori s egyházzenei szolgálatának eddigi fontos mozzanatait elevenítette fel a Zaol-podcast friss adásában.

Péter B. Árpád

Németh Kristóf a Kármel orgonájáról is mesélt a Zaol-podcast friss adásában

Fotó: PBÁ

Kiderült, már gyerekkorában orgona mögé ült Szentendrén, s e templomi szolgálat lelki élménye az érettségi után a váci kántorképzőbe vezette. Tanulmányaival párhuzamosan több helyen szolgált segédkántorként: az egyetemi templom mellett például szülővárosában, ahol az egyházi életből is kivette a részét, például a minstránsprogramokból, a gyermekek táboroztatásából s más plébániai feladatokból.

Később kántorizált a Váci utcai Szent Mihály-templomban, a ferenceseknél, sőt: a Mátyás-templomban is, amely a szíve csücske lett – a lelki élmény mellett az ottani csodálatos orgona miatt. S eközben folyamatosan tanult és képezte magát.

Németh Kristóf útja ezután 2021-ben Keszthelyre, a Kármelbe vezetett, ahová Mezei András plébános hívására érkezett, amiben dr. Bacsa Dávid káplánnak volt fontos szerepe, aki anno kispapként ismerkedett meg az egyházzenésszel. „Igent mondani 250 kilométeres távolságból jövő hívásra nem olyan egyszerű” – elevenítette fel a Kis Szent Teréz-bazilika kántora, aki végül elfogadta e lehetőségét, s a Balaton fővárosába költözött.

Fotó: PBÁ

Ebben András atya személyisége és bátorító szavai mellett sokat jelentett az itteni különleges, imponáló orgona, amely ugyan „számos konstrukciós hibát rejt, de ezt jól lehet leplezni”, s ez a hangszer kiválóan érzékelteti abban a térben a monumentalitást.

Németh Kristóf azt mondta, Zalában gyorsan beilleszkedett, nyitott, kedves emberekkel találkozott, s az elmúlt években sok jó zenészt és még annál is több kiváló lelket ismert meg itt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában