Egy eposzi vég kezdete - Dűne 2. filmkritika

Paul Atreides (Timothée Chalamet) a családja ellen elkövetett merénylet után édesanyjával, Jessicával (Rebecca Ferguson) csatlakozik a fremenekhez. Sokan a megváltót, míg mások egy kémet, szélhámost látnak a fiúban, akinek így vagy úgy, de bizonyítania kell rátermettségét az Arrakis őslakói számára. Eközben a Harkonnenek tovább folytatják a bolygó kizsigerelését, mely könnyen háborúba torkollhat.

A történet ott folytatódik, ahol az elődé befejeződött. Nincsenek gyorstalpalók, visszaemlékezések, így aki most csatlakozik ehhez a világhoz, jószerivel semmit nem fog érteni az egészből. Denis Villeneuve rendező ugyanis egyből a lovak közé csap. Az első harmad Paul beilleszkedésére fókuszál, ahogy próbálja elnyerni a fremenek bizalmát, miközben bosszút forral a házát kiirtó császár ellen. Folyamatosan küzdenek a Harkonnenek ellen, melyből hősünk is vaskosan kiveszi a részét. Közelebbi kapcsolatba kerül Chanival (Zendaya), a szkeptikus harcossal, s lassacskán szerelem szövődik kettejük közt. A reputációját építő herceg eközben vívódik a rátörő víziók miatt, nem akar holmi próféciákra hagyatkozni, s végképp nem kíván uralkodni. Más megvilágításba kerül Jessica is, aki mentorból kvázi fanatistává lép elő a tisztelendő anya szerepkörben. Itt kezdődnek a sorsfordító események és körvonalazódik egy nagyobb, világméretű tét. Rengeteg a háttérben történő manipuláció, a politikai játszmák, sokszor nem is világos elsőre, hogy kinek mi a végső célja, illetve hány vasat tart a tűzben. A fremenek vallási megosztottsága, Paul prófétakultusza csak a jéghegy csúcsa. A Bene Gesserit rend befolyása egyre szembetűnőbbé válik és idővel mindenki felfedi magát ebben az ármánykodást és vérontást felvonultató hatalmi harcban. Leírva, elmondva talán sűrűnek hathat a sok név, klán és a gyakorlatban sincs másképp. Villeneuve iszonyatosan sok szálat mozgat és nem árt figyelni a részletekre, mert könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy elvesztettük a fonalat. A rendező maximalizmusa tetten érhető minden képkockán, s igyekezett a lehető legaprólékosabban adaptálni a regényt, ám ez eredményezte a Dűne második részének legnagyobb hibáit. A túl sok esemény olykor kapkodóvá teszi a látnivalót, nem sikerül jól körbejárni az ok-okozati összefüggéseket és egyes következmények, döntések logikailag is kikezdhetők. Ilyen például a szociopata Harkonnen, Feyd-Rautha (Austin Butler) első katonai intézkedése, mely szinte légből kapottnak érződik. A zárás nemkülönben megoszthatja a közönséget, hiányérzetet szülhet, ugyanakkor létjogosultságot ad egy-egy olyan karakternek és jövőbe tekintő lépésnek, melyek elsőre funkciótlannak tűntek. Nem lehet elmenni szó nélkül a film technikai megvalósítása mellett. A Dűne második része egészen hihetetlenül néz ki. Minden apró részlet a helyén van, a díszletektől kezdve, az operatőri munkán át a vizuális effektekig, melyet Hans Zimmer zseniális zenéje koronáz meg. Az akciók páratlanok, a rajtaütések, az első homokféreg „meglovaglása”, vagy a filmvégi csata fremen belépője beleég az ember retinájába. Ezért találták ki a mozit és minél nagyobb vásznon érdemes látni.

A brutális sztárgárda szintén kitesz magáért, Timothée Chalamet kiemelkedik a stábból pazar alakításával, de a többieket sem érheti panasz. Zendaya, Rebecca Ferguson, Javier Bardem, Josh Brolin mind szerves részei a történetnek, talán Austin Butler antagonistáját mélyíthették volna jobban, több játékidővel, de a játéka így is kiváló.

A Dűne második része hasonló színvonalon mozog, mint elődje, mégis másban mutatkoznak meg az erényei és mások a hibái. Míg az első felvonás többek közt világépítésben volt kimagasló, addig a folytatás sokkal cselekményesebb, akciódúsabb. A szerteágazó, viszályokkal, politikai és vallási machinációkkal teli történet működik, olykor azonban hajlamos felszínesebb lenni a kelleténél. Az élmény mégis garantált, Villeneuve minőségi blockbustert készített, mely végtelenül igényes, érdemes és el lehet veszni benne. Ha lesz harmadik rész (amire minden esély megvan), valószínűleg egy új modern sci-fi klasszikust üdvözölhetünk a palettán.